Michael J. Martinez: A Daedalus-incidens

Be kell, hogy valljam, ezt nem tudtam, amikor nekikezdtem a könyvnek. Kicsit felületesen olvastam el a fülszöveget és azt hittem, hogy egy tudományos-fantasztikus regényt tartok a kezembe. Az első döbbenet a második fejezetnél ért, de annyira, hogy az első bekezdést kétszer kellett elolvasnom, mert nem hittem a szememnek. Legjobban az egyik főszereplő gondolataival tudnám kifejezni, hogy mi is fordult meg a fejemben: „Alkímiával az űrben vitorlázó hajók? Egy tizennyolcadik századi tengerésztiszt sétál a Marson? Komolyan lehet ezt venni egyáltalán?” Mint regényt, igen! Sőt!

A történet két szálon fut. Az egyik a jövőben, a XXII. században játszódik, a Marson, ahol kutatók és bányászok próbálnak felderíteni egy barlangot. A halott Marson azonban nem várt esemény következik be: földrengés (azaz marsrengés) rázza meg a barlangot. A Szövetségi Űrparancsnokság emberei döbbenve állnak a jelenség előtt, és megkezdik az esemény kivizsgálását.

A másik történetszál, a XVIII. század végén játszódik, ahol a Daedalus vitorláshajón történő eseményeket követhetjük nyomon Thomas Weatherby tengerésztiszt naplójának segítségével. Azonban ez a hajó nem a végtelen tengereket rója, hanem a végtelen űrt a bolygók között. A fejlett alkímiának köszönhetően földi gravitáció van a vitorláson, és a levegő sem szökik ki az űrbe. A napszelet befogva hajóznak egyik kolóniáról a másikra. Azonban az Ürességben a Daedulus csatába bocsátkozik egy lázadó hajóval, aminek következtében súlyos sérüléseket szenved és a flotta alkimistáját is elvesztik. A legközelebbi bolygó felé veszik az irányt, hogy kijavítsák a sérüléseket és egy új alkimistát hozzanak a fedélzetre. Az Elizabeth Mercuris bányászkolóniára esik a választásuk, ahol éppen egy gyilkosság történt.

Amíg a marsi eseményeket olvastam, nem is volt gond, hiszen az agyam realista fele tudta követni az eseményeket és kíváncsian figyeltem a kutatást, ami a földrengés és következményei ügyében végeztek a bázis emberei. Amikor pedig az „alternatív történelembe” is beleillő szál eseményeire került a sor, szinte éreztem, hogy a realista énem hadakozik és nem akarja befogadni a történetet. Igazi küzdelem dúlt az elmémben, és próbáltam felülkerekedni az alkímia tudományán. Valamikor a regény fele környékén szűnt meg a viaskodás bennem, és attól kezdve a XVIII. századi történet egy kalandregénybe fordult át nálam. A vége felé pedig azt kívántam, hogy bárcsak hosszabb lenne a könyv és ne lenne még vége.

Michael J. Martinez gondolt egy merészet és zsánerhatárokon átívelő történetet alkotott. Azonban ez a crossover nem volt elég a számára, és vette a bátorságot, hogy történelmi személyeket is beemeljen a regényébe, mint pl. Benjamin Franklint, St. Germain grófot és a fő gonoszt megtestesítő Cagliostrot. Ettől kezdve pedig csak két út állt előtte: bukás vagy dicsőség.

A kérdés, hogy mitől is tud működni ez a történet? Hogyan lehet a tudományt és az áltudományt úgy keverni, hogy ne váltson ki ellenérzést az olvasók körében? Martinez a két történeti szálat használta fel arra, hogy elválassza ezt a két „tudományágat”, de mégis vannak összefonódások. Az olvasó érzi és tudja, hogy valamikor majd összeér ez a két történet, de hogy mikor és hogyan, arra csak tippje lehet. A közös pont Weatherby naplója, ami mindkét szálon megjelenik, de ennek ellenére sem tudjuk, hogy a XVIII. századi események miként fogják befolyásolni a XXII. század történéseit. Vajon Shaila Jainnek, a Szövetségi Űrparancsnokság főhadnagyának és Thomas Weatherbynek, a Daedalus másodtisztjének az útjai keresztezik egymást? Vagy a naplón és az események furcsa láncolatán kívül semmi közös pont nem lesz a kettő idővonal között? Ha a Daedalus legénységének sikerül megakadályoznia Cagliostro gonosz tervét, akkor megmenekül a marsi személyzet?

Oly sok kérdés merül fel olvasás közben. A két idővonal és a köztük lévő különbségek gondolkozásra serkentik az olvasót, hogy megpróbáljon az események elé vágni és megtalálni az a pontot, ahol a két szál egybefut(hat). A történet felépítése és az olvasó agyának megtornáztatása teszi olyan nagyszerűvé ezt a regényt. Martinez ahogy halad előre, mindig csöpögtet egy kis információt, de nem eleget ahhoz, hogy előre tudjuk, mi fog történni. Ráadásul, mivel a Daedalus történetét igen kalandregényesre írta meg, így nem is tudunk következtetni arra, hogy milyen események azok, amik kiváltják a marsi jelenségeket. Megpróbáljuk a két idősíkot egymásra fektetni, de nem sok kapcsolódó pontot találunk a naplón kívül.

Mondhatni, hogy két regényről van szó, melynek a történéseit Martinez felváltva tárja elénk. Ennek köszönhetően mindkét zsáner szerelmeseit el tudja érni, és teszi mindezt szórakoztató módon. A XVIII. századi történetben minden benne van, ami szükséges egy jó fantasyhez, míg a XXII. század eseményeit igazi kutatómunka és elméletfelállítás jellemzi. Persze, a végére összeérnek a szálak, így a zsánerek is keverednek, de addigra ez már természetessé válik az olvasó számára.

Nem csak Martinez vállalt rizikót a regényével, hanem a Főnix Astra is, hiszen egy olyan történetet hozott el a magyar olvasóközönségnek, mely eddig csak angolul volt olvasható. Igen, a magyar kiadás az első külföldi megjelenés! Már csak abban reménykedem, hogy megtalálja a közönségét a trilógia és a kiadó folytatja a sorozatot.

Örülök, hogy figyelmetlenül olvastam el a fülszöveget, és annak is, hogy nem tettem le az elején azzal, hogy mi ez a hülyeség. A kíváncsiság hajtott tovább, hogy mi fog ebből kisülni, és a közepe felé már teljesen be is szippantott a történet. A vége felé pedig sajnáltam, hogy elfogytak a lapok, mert szívesen maradtam volna még ebben a világban. No, de nem baj...majd jönnek a folytatások. ;)

FORRÁS: Letya.hu