Masha Gessen: A szavak ereje – Pussy Riot

A per folyamán szó sem esett az előadott dal szövegének azon részéről, mely a rendszert és magát Putyint kritizálta. Az állam képviselője az ortodox egyház elleni támadásra és vallási gyűlöletkeltésre építette fel a vádakat, kiegészítve a huliganizmus vádjával. Boszorkánypert rendeztek a XXI. században.

Nos, a punk zene nem éppen arról híres, hogy minőségi zenei alapokra épül, és a harmóniát is sokszor nélkülözi. A punk egy életérzés, lázadás a hatalom ellen, mely elnyomja és elhülyíti az emberiséget. Nem a zene az, ami megfogja az embert, hanem a szöveg. Igaz ez a Pussy Riot együttes esetében is.

Amikor még csak szó volt arról, hogy megjelenik a könyv, már várólistára tettem, mert nagyon érdekelt, hogy honnan és hová is jutott a Pussy Riot, és az együttest alkotó aktivista lányok. Azt már tudjuk, hogy a nagy vihart kavart fellépésük után lassan lecsillapodtak a kedélyek, de még a mai napig képesek borsot törni a putyini autokrata vezetés orra alá. A lelkesedésem egy kicsit alábbhagyott, vagy mondhatni, egy kicsit megijedtem, amikor felvilágosítottak, hogy Masha Gessen orosz származású feminista újságíró jegyzi a kötetet. Attól tartottam, hogy a riportkönyv inkább a feminista szálra fog összpontosítani, mint a valódi eseményekre. Szerencsére minden félelmem alaptalannak bizonyult.

A riportkönyv a Pussy Riot megalakulását megelőző művészeti kezdeményezésektől veszi fel a fonalat, és végigkövethetjük a három ismert tag életútját a kezdeti lépésektől az ellenük irányuló kirakatperen át egészen a börtönévekig. Megismerhetjük a motivációjukat és a körülményeket, mely egy csapatba gyűjtötte a lányokat.

Már a kezdeti szárnypróbálgatásukat követően rájuk tapadt az FSZB (Szövetségi Biztonsági Szolgálat), a KGB utódszervezete, mely megfigyel minden olyan személyt és csoportot, akik a legkisebb jelét is adják annak, hogy nem álltak be a sorba és nem támogatják a fennálló rendszert. Valójában minden orosz állampolgárra jut legalább egy FSZB-s, hiszen az ördög nem alszik, és a legjobb megfigyelni mindenkit. A besúgóhálózat a szocialista világban már bizonyította hatékonyságát, így miért kellene mellőzni az egyszer már bevált rendszert?

A 2012. február 12-i „fellépésüket” megelőzően is voltak nyilvános flashmobjai az együttesnek, melyeket alkalmanként letartóztatások követtek, de sikerült nekik a vádemelést mindig elkerülniük vagy kisebb pénzbírsággal megúszniuk. A putyini rendszernek abban az időben más miatt fájt a feje, ugyanis folyamatos zavargások voltak Oroszországban az elcsalt választások miatt, és a tüntetéseken begyűjtött polgárok folyamatosan zsúfoltságig megtömték a fogdákat. Egyes tüntetőknek elég volt 1-2 nap a fogdában, hogy elmenjen a kedvük a további ellenállástól. Nem úgy a Pussy Riot tagjainak, akik valami látványosat szerettek volna csinálni.

Miért esett a választásuk éppen a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházra? Mert a pátriárka nem azt az urat szolgálta, melyre felesküdött. A templomok átalakultak, és többé már nem Isten igéjét hirdették, hanem a fennálló rezsim propagandáját továbbították. A pópák azt hangoztatták, hogy az igaz hívők nem lázadoznak és nem mennek tüntetni, hanem elmennek szavazni, és Putyinra adják le a voksukat.

A flashmob igen rövidre sikerült, és lassan megismerhetett a világ öt Pussy Riot tagból hármat, akik ellen vádat emeltek és a szovjet koncepciós perek mintájára boszorkányüldözést kezdtek. Ez a három tag név szerint: Marija Aljohina, Jekatyerina Szamucevics és Nagyezsda Tolokonnyikova.

A kötet kísérletet tesz arra, hogy feltárja a lányok/nők életútját az ominózus eseményig, majd pedig bemutatja a kirakatpert, melyben rámutat arra, hogy a független bíróságnak még csak az árnyéka sem vetült a tárgyalóteremre. Masha Gessen rámutat arra is, hogy milyen körülmények uralkodnak az orosz börtönökben, és milyen jogsértéseknek vannak kitéve a gyanúsítottak és az elítéltek. A szovjet időket idéző munkatáborok, melyek valójában rabszolgatelepként működnek, embertelen körülmények között tartják a rabokat.

Olvasás közben több ellentmondásba is belefutottam, illetve a pongyola megfogalmazás miatt többször újra kellett olvasnom egy-egy részt, hogy megértsem, mit is akart közölni Gessen. Mintha rohamtempóban válogatta volna össze a riportokat, és nem lett volna szerkesztője, aki átnézi, és az ellentmondásokat, kérdéses részeket javíttatja. Már az elején elvesztem a sok névben és olyan felesleges dolgok említésében, melyek később nem lettek kifejtve, és csak ott lebegtek a szövegben.

Legjobban Maria életrajza van összekuszálva. Kilencéves volt, amikor meghalt a nagymamája, majd pár oldallal később arról olvashatunk, hogy a gyerekét az anyjára és a nagymamájára bízta. Egyszer arról ír Gessen, hogy Maria nem folytatta a tanulmányait a középiskola elvégzését követően, majd pár lappal arrább már az egyetemi éveiről ír. Sajnos ez a rész annyira összedobottnak érződik, hogy kicsit elkedvetlenedik az olvasó. Persze később kitisztul a kép, a nagymamás történet kivételével, de ez sokat ront Gessen megítélésén. Kicsit olyan érzése van az olvasónak, mintha Gessen versenyt futott volna az idővel, hogy még időben piacra dobhassa a kötetet, mielőtt lecsengene a Pussy Riot körüli médiafelhajtás. Ha nem olvastam volna a kötet fülén, hogy milyen neves újságokban jelennek meg cikkei, azt hittem volna, hogy egy közepes tehetségű újságíró próbál ezzel a kötettel kitűnni a tömegből.

Az életrajzi részeket követően már nem érezhető a szövegen a káosz, és egyre jobban letisztul, ahogy Gessen beszámol a perről és a Pussy Riot elfogott tagjainak börtönkörülményeiről. Igazságszolgáltatás nem létezik Oroszországban, csakis a karhatalom érdeke érvényesülhet, és ezért a bírák és vádlók is megtesznek mindent. A védők csak bábok a színházban, melyet a legnagyobb jóindulattal sem lehet bíróságnak nevezni. Maria, Nyikita és Kat minden lehetőséget megragadott, ha szót kapott, hogy kifejtse véleményét a putyini diktatúráról, hiszen csak abban bízhattak, hogy a szavaknak erejük van. Idéztek a Megváltó Krisztus-székesegyházban előadott dal szövegéből, hogy a média értesüljön arról, hogy voltak olyan sorok is a dalban, melyet a bíróság igyekezett elhallgatni, mégpedig:

Szűz Mária, Istenanya, kergesd el Putyint

Kergesd el Putyint, kergesd el Putyint

...

A KGB feje itt a szentek szentje

Rendőr viszi el, aki tüntetni merne

A Szentségest meg nem sértheted

Nő vagy: szülj, szeresd a férjedet!*

* - oroszból fordította: Iván Ildikó

A kötet bepillantást enged a rendőrállam mindennapjaiba, ahol aki szembe mer fordulni a rendszerrel, az könnyen egy szibériai büntetőtáborban találhatja magát. Mit sem változott a rezsim a Szovjetunió felbomlását követően. Az emberek azt hitték, hogy a rendszerváltozást követően talán gyökeret verhet hazájukban is a demokrácia. Nagyot tévedtek, hiszen csak a nevek változtak, a módszerek nem.

Nemcsak megrázó történet a Pussy Riot három tagjának meghurcoltatása, hanem intő jel is, hiszen Magyarország is ezen az úton jár. A szabadságjogok korlátozása, a titkosrendőrség folyamatos aktivitása, a bíróságok függetlenségének felszámolása, oligarchák közpénzből való hizlalása, a kormányon lévő autokrata vezetés hatalmának fokozatos kiterjesztése, az ellenzék megfélemlítése és ellehetetlenítése, a sajtószabadság lábbal tiprása, a gyűlöletkeltés és megfélemlítés politikája... ezek már nem fekete felhők, melyek közelítenek felénk, hanem a valóság, mely körülvesz bennünket.

Többen azt mondták a könyv megjelenése kapcsán, hogy ez már lejárt lemez, és minek foglalkozik ilyesmivel a kiadó. Ők vagy elfogadták már az elnyomást, vagy már rég beálltak a sorba. Addig, amíg Putyin van hatalmon Oroszországban, és egyre több kelet-európai ország és volt szovjet tagköztársaság követi a példáját, a Nyugat hallgatólagos támogatását élvezve, addig ez a történet nem fog lecsengeni.

Jó lenne, ha minél többen megtudnák, hogy mit kellett átélnie ennek a három fiatal nőnek azért, mert lázadni mertek a rendszer ellen. Ráadásul megérdemlik a tiszteletet is, mert az embertelen körülmények dacára is képesek voltak kitartani az elveik mellett, és nem hódoltak be a látszólagos szabadság ígéretének.

Aki olvasta már Anna Politkovszkaja Orosz napló című kötetét, az már kapott egy kis ízelítőt az „orosz demokráciából”. Masha Gessen könyve pedig megmutatja, hogy milyen is belülről, a munkatáborok világából. Mindkét kötet egy ma is fennálló autokrata rendszert mutat be, amiről azt hittük, hogy már megszabadultunk '89-et követően. De a valóság teljesen mást mutat.

Forrás: Letya.hu