Majgull Axelsson: Nem vagyok Miriam

A Nem vagyok Miriam főszereplője egy nyolcvanöt éves roma nő, Miriam, vagyis Malika, aki túlélte Auschwitzot, majd Ravensbrücköt, ahová roma származása miatt került.  Amikor Ravensbrückbe szállítják, egy verekedésben elszakadt a kabátja, és hogy ne verjék meg emiatt az őrök, egy halott nőről levette a sajátját, ezzel pedig megkapta a számát és az életét is. Miriam lesz belőle, egy németországi zsidó nő, aki így túlélte a tábort és a felszabadításkor Svédországba került a Vöröskeresztes vonattal. A romák még a táborokban is a legutolsók voltak a rangsorban, mindenki beléjük rúgott, ha tehette. A háború végét nagyon kevesen érték meg, a kirekesztettek között is perifériára szorultak, Malikaként szinte nulla lett volna az esélye a túlélésre.

Miriam gyorsan rájött, hogy csak úgy maradhat életben, ha nem tudja meg senki a származását, majd amikor végre Svédországban letelepedhetett és családot alapíthatott, hét évtizeden keresztül őrizte a titkát. A régi életét, mely az álmaiban, a gyermekdalokban, néhány roma szóban újra és újra előbukkant, hiába próbálta elnyomni magában. Emiatt a kettős élet miatt folyamatos rettegésben élt, nehogy valaki felismerje, vagy leleplezze őt, mert akkor kiutasították volna az országból, a családja pedig ellene fordult volna. Szabad lett, de közben mégsem, mert a hazugságok börtönébe került. Fizikailag ugyan nem bántotta senki, de lelkileg annál több sebet szerzett az évek alatt.  

Bár a történet fiktív, rengeteg valós esemény, társadalmi probléma megtalálható benne. Például a jönköpingi cigányzavargások 1963-ban, vagy az 1914 és 1954 közötti beutazási tilalom, mellyel a romákat sújtották. Az alárendelt nők helyzetére a 60-as években vagy például az a kötelező társadalmi elvárás, hogy az átélt borzalmakkal a túlélő ne terhelje a környezetét. Miriam maga is bevallja, hogy ha vitába fordult volna egy családi ebéd, akkor gyorsan elterelte valamivel a szót, ha kellett, megalázkodott, nem engedte a konfliktust kibontakozni, nehogy a felszínre kerüljön valami más is. Amint végre szembe tud nézni a múltjával, és ki tudja mondani, ki nem ő (még nem azt, hogy ki is ő valójában), attól kezdve a családban sem a villámhárító és békebíró szerepét tölti, hanem bártan felvállalja a véleményét és rámutat a hibákra, megoldást javasol. Hatalmas jellemfejlődésen megy keresztül.  

Majgull Axelsson célja, hogy nemcsak a svédek, hanem mindenki nézzen szembe a múlttal. A szőnyeg alá söprésnek vége, ki kell mondani az igazat. Évtizedekig elhallgattak előlünk mindent, mert ezt tartotta illendőnek – nem beszélni róla. Sem erről, sem a problémákról. Családok szenvedtek ettől a nagy csendtől, amelyet képtelenek voltak a túlélők áttörni. Nem tudtak megszólalni, elmesélni az átélt szörnyűségeket és ezzel elkezdeni a feldolgozás folyamatát. A társadalmi elvárások azonban ezt megakadályozták, ezt a kollektív hallgatást kell legyőznie mindenkinek az írónő szerint. Erre jó például, hogy a németek átfogó kutatásokat indítottak a témával kapcsolatban vagy, hogy az egykori táborok a mai napig látogathatók. Ezzel egyfajta diskurzust indítanak be, amely megakadályozza, hogy a jövőben az antiszemitizmus újra erőre kapjon.

A regény elgondolkodtató, mélyebb összefüggéseket tár fel. Nehéz téma, mégis a stílusa miatt olvastatja magát. Ajánlom mindenkinek, aki a holokauszttal kapcsolatban szeretne egy igényes, valós eseményeken alapuló könyvet olvasni.

PAE