Lois Lowry: The Giver - Az emlékek őre

Mindenki igyekszik betartani az egyszerű szabályokat melyek az életet szabályozzák. Egy tökéletes világ, egy igazi utópia. Nincsenek családok, csak "család egységek" melyek egy apából, egy anyából és két gyermekből állnak. Ezeket a családi egységeket semmilyen vérségi kötelék nem fűzi egybe, mindössze a tudat, hogy ők egy családot alkotnak.

Minden évben megrendezésre kerül a különös ceremónia, amin a fiatalok a következő "évbe" léphetnek. Hasonlóan kell elképzelni, mint az évzáró ünnepségeket, azzal a kivétellel, hogy ezen az egész közösség részt vesz. Ezeken a ceremóniákon kerülnek "kiosztásra" az csecsemők, kapják meg a gyerekek a kerékpárjukat, stb. A tizenkét évesek számára ez egy nagy pillanat, hiszen ekkor dől el számukra, hogy milyen hivatást választott nekik a Vének Tanácsa. Mindenkit a képességeihez és az érdeklődési köréhez mérten választanak egy-egy hivatásra. Egyesek szülőanyák lesznek, még mások mérnökök, dajkák, szabadidő szervezők, stb... Azonban Jonasra egy másik hivatás vár. Ő a kiválasztott, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az Emlékek őre legyen.

Ilyenkor mindenkiben felötlik a kérdés, akárcsak Jonasban, hogy ez mit is takar valójában. Ebben a világban egy valami a folytonos, a szabályok. Az emlékek együtt hallnak a generációkkal, és csak a jelennek élnek. Azonban a közösségben mindig van egy ember, aki az emberiség történelmének (emlékének) az őrzője. Jonas a kiválasztott, aki ezeket az emlékeket örökli. A teher óriási és nagy fájdalommal is jár, amibe az előző őrző jelölt tíz évvel ezelőtt bele is bukott.

Lois Lowry egy olyan világot hozott össze, amelyet bármelyik utópiasztikus szerző megirigyelhetne. Annak ellenére, hogy a regény szövege egyszerű és leginkább az ifjúsági kategóriába sorolható, a világ melyben a szereplői mozognak, rettentően kidolgozott. Mindenki harmóniában él, nincsenek különbségek és nincsenek egyéniségek. Mindenki szürke, de ebben a szürkeségben jól érzik magukat. Az érzelmi hullámvölgyeket, a naponta szedendő tablettákkal küszöbölik ki. Nincs irigység, hiszen mindenki egyforma és mindenki munkája ugyanolyan fontos. A gyermekeket szülőanyák hordják ki, majd az egészségesek a ceremónia keretei között családi egységekhez kerülnek.

Hol akkor a csapda? Mi a buktatója ennek az egésznek? A közösség számára nincs csapda. Mindenki boldogan él, gondtalanul. Azonban Jonas már a kiválasztását megelőzően is furcsa dolgokat észlelt. Csak miután elkezdődött a kiképzése, akkor döbbent rá, hogy ezek a furcsa dolgok a színek, melyek teljesen más megvilágításba helyezik az egész szürke közösséget. Kiszínesedik számára a világ, ahogy kezd egyéniséggé válni. Azonban ez azt jelenti számára, hogy különbözik a tömegtől, a szürke világtól, mely nem érti meg őt. Ezért is van az, hogy az Emlékek őre magányra van ítélve a társadalmon belül.

Ifjúsági irodalom? Igen, teljes mértékben. Minden olyan elvárásnak megfelel, amit manapság a YA irodalomnak teljesítenie kell: főhőse tinédzser, aki különleges képességének köszönhetően kitűnik a tömegből, majd világmegváltó tervet eszel ki. Ez a regény azonban túlmutat a YA kategórián.

A közösségben nincs központi hatalom, ami önkényuralmi eszközökkel kényszerítené a közösség egyes tagjait. A Vének Tanácsát ugyanolyan emberek képezik, mint a közösség többi tagja. Nincs erőszakszervezet, hiszen mindenki aláveti magát a törvényeknek. Ennek következtében nincsenek "látványos" csatajelenetek a regényben. Jonas megvilágosodását követően nem a közösséggel kerül összeütközésbe, hanem saját magával. A harc belső harc, melyet meg kell vívnia, miközben egyre több árnyoldalát fedezi fel ennek az utópisztikus világnak. Lehullik a lepel és a legnagyobb megdöbbenést a szabadon bocsátás ceremóniája okozza.

A kötet tele van érzelmekkel. Egyszerűen megfogalmazott és egyszerűen közvetített leírásokkal, melyek éppen talán ezért ütnek ilyen nagyot. Ahogy a szürke Jonas az emlékek befogadása közben megtapasztalja, hogy mi a szeretet, a család, a szivárvány, az óceán, a naplemente, az elefánt, a hó, a hideg, az éhezés, a háború, a gyilkosság, a fájdalom. Ő mindössze pszichikai fájdalomban részesül, de ez is akkora tehet, amit az elődje nem tudott elviselni.

A feszültség fokozatosan nőtt, ahogy a regényt olvastam. Az utolsó 20-30 oldalon le sem tudtam tenni a könyvet, annak ellenére, hogy pár évvel ezelőtt már láttam a filmes változatot. Mégis megdöbbentem a végén.

Ez a kötet egy négy részes sorozat bevezető része. Amint befejeztem, elkezdtem a neten kutatni, hogy vajon mi lehet a folytatás. Ugyan arra a következtetésre jutottam, mint Lobo, azaz bármi is lészen a folytatásban, ez a rész egyedi és megismételhetetlen. A többi már csak hab a tortán, ami nem hiszem, hogy ilyen mélységekben képes hatni az olvasóra.

A regényt felnőttek is élvezettel olvashatják, az ifjúsági kategória ellenére. Van benne karakterfejlődés, ami valljuk be, hogy nagyon sok hasonló regényből hiányzik. Nem akarok példákkal előállni az egysíkú karaktereket illetően, amik méltatlanul értek el nagy népszerűséget. Elég csak szombat esténként egy egyik kereskedelmi tévécsatorna adását nézni és biztos, hogy a kettő közül az egyikbe belefutunk.

Viszont, ha már a filmes feldolgozásoknál tartunk, akkor essen pár szó ennek a könyvnek is a mozis vetületéről. A regény hangulatát az első 20-30 perc hozza, viszont utána átvált valami hihetetlen sablonmenetbe az egész. Megjelenik a szerelmi szál, a csók, a diktatórikus vezető, mindaz amiről a könyvben nem is esik szó. Sok benne a csúsztatás és a számítógépes hókusz-pókusz aminek nincs más szerepe csak a nézők elkápráztatása. Hihetetlen, hogy a CGI-nek köszönhetően mennyi értékes tartalom veszik el a művekből. Ahogy egyik tanárom mondta az egyetemen: "Hihetetlen, hogy egy gondolat közvetítését két óra baromságba csomagolják, és végül az üzenet a nézők 99%-hoz nem jut el". Rohanó világunkban nincs ideje a mai ifjúságnak töprengenie. Csak a látvány számít, a tartalom nem. Azért remélem, hogy sokan elolvassák ezt a könyvet és olvasás közben elgondolkodnak.

Tarts a szürke tömeggel, ahol a csordaszellem megvéd a világtól, vagy légy egyéniség akit a világ dolgai nem hagynak hidegen.

FORRÁS: Letya.hu