Kitty Ferguson: Stephen Hawking élete és világa

Mindig is érdekelt a csillagászat, olyannyira, hogy az egyetemi felvételinél második helynek jelöltem a fizikus szakot és azt terveztem, hogy szakosodáskor a csillagászatot választom. Az élet azonban közbeszólt és felvettek az elsőnek jelölt helyre. Ennek köszönhetően csak hobbi szinten követhetem ezt a csodálatos tudományágat, ami, ha képletekkel van megjelenítve, már annyira nem lenyűgöző.

Kíváncsi voltam, hogy egy ember, akinek a betegsége derékba törhette volna az életét, hogy tudott szembenézni a kilátástalansággal és a halállal, és vajon akkor is ilyen híres asztrofizikus lett volna, ha nem jön közbe a betegsége? A válaszok nagy része megtalálható Kitty Ferguson eme könyvében.

Stephen Hawking fiatalkora szokványos volt, ha szokványosnak lehet nevezni a háború utáni körülményeket Angliában. Testvéreivel és szüleivel nevelkedett fel egy lerobban házban, aminek a felújítását nem tartották égetően szükségesnek, hiszen fontosabb volt a gyermekek taníttatása, mint a kényelem (abban az időszakban ez más családoknál is így volt). Stephen tudásvágya nagy volt, de iskolai eredményei nem tükrözték kimagasló tehetségét, sőt mindössze közepes tanulónak számított. Azonban a továbbtanulása kétségessé vált, ugyanis szülei nem tudták volna finanszírozni az egyetemi képzést, ha Stephen nem kap ösztöndíjat. Apja orvosi pályára szánta, követve a családi hagyományt, azonban ő mégis inkább a fizika és matematika mellett döntött. Visszatekintve azt kell mondani, hogy jó utat választott, hiszen betegségével nem túl sok műtétnél és kutatásnál tudna asszisztálni.

Egyetemi évei vidáman teltek, és ekkor került napvilágra kimagasló tehetsége is. Azonban más is a felszínre került. Mozgása egyre bizonytalanabb lett és a kezei sem működtek mindig megfelelően. Azonban Hawking nem vett tudomást a problémájáról és folytatta tanulmányait, hogy megszerezze a doktori fokozatot. Nem sokkal később (1964-ben) kiderült, hogy amyotrophiás laterosclerosis-ben szenved, és az orvosok két-három évet jósoltak neki. Azonban ő nem adta fel és folytatta a tanulást és a kutatást.

Kitty Fergusonnak köszönhetően nem csak a kiváló tudós élet-halál harcát ismerhetjük meg, hanem Hawking kutatásaiba is bepillantást nyerhetünk, egyszerű, hétköznapi nyelven az olvasó elé tárja ezt a csodálatos világot. Nem mondom azt, hogy általános iskolai fizikával és matematikával is könnyen emészthető, azonban ha az embernek megvan az alaptudása és működik még a képzelőereje, akkor könnyen nyomon követhető az elméleti fejtegetés. A leírások alapján, nem csak a fekete lyukakat értettem meg jobban, hanem érdekes elméleteket ismerhettem meg az univerzum kialakulásával kapcsolatban is. Persze az elméletek változhatnak, és még igen sok kérdés van nyitva, hiszen a képletek többet rejtenek, mint amit jelenlegi tudásunkkal fel tudunk fogni. Talán egyszer, majd a távoli jövőben fény derül az igazságra, és lehet, hogy valóban egyetlen, egyszerű képlettel le lehet majd írni az univerzumot.

Csodálatos, hogy az akaraterejével és kitartásával (valamint némi szerencsével) az orvosok jóslata nem vált be, és bár leépülése fokozatosan előrehaladt, mindig volt valaki, aki a segítségére sietett, hogy ne veszítse el a kapcsolatot a külvilággal. Persze mindez nem mehetett volna végbe, ha a családja és környezete nem támogatja.

Hogy Hawking kiemelkedő ember-e? Bizonyos értelemben igen, hiszen bátran szembenézett a sorsával, mégsem adta fel (végleg). És amíg a média fel nem figyelt rá, addig a személyiségével sem volt probléma. Azonban, ahogy egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, és a kor előrehaladtával egyre lassúbb lett a gondolkodása, megváltoztak a nézetei is. Már nem a matematikát hívta segítségül elméletei alátámasztására, hanem bedobta a csontot a tudományos élet porondjára és várta, hogy igazolják elképzeléseit. Azonban a celeb világ annyira elvakította, hogy mikor Susskind és Maldacena bejelentették, hogy Hawking információ paradoxon elmélete nem állja meg a helyét, nem ismerte el a két tudós igazát. Helyette összeszedte tanítványait, és a 30 évig fennálló elméletet Susskind és Maldacena kutatásaira alapozva, azokban hibát keresve (és egyes részeiben találva) saját maga döntötte meg az elméletet, a két tudós eredményeit elhallgatva. Úgy látszik, hogy a büszkesége nem engedte meg, hogy más döntse meg az elméletét, de annyira nem érdekelte, hogy az eltelt 30 év alatt bizonyítsa vagy éppen cáfolja az elmélete helyességét.

Amennyiben az írónő előző kötetét olvastam volna, ami csak 2001-ig öleli fel Hawking életét és munkásságát, akkor most egy pozitiv képem lenne róla. Azonban 2001-től Stephen már annyira a média kiszolgálója lett, hogy a tudomány a háttérbe szorult, de a büszkesége nem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy elméletei nem vitték előrébb a tudományt, csak azt, hogy nem ő a XX. (XXI.) század legnagyobb tudósa. Sőt egyes kutatások szerint a legjobb 20-ban sincs benne. Mindössze a média emeli magasabbra, mint ahová való.

Valószínű, hogy ha nem venné körül ekkora figyelem, akkor már nem élne. Hiszen nincs már akkora életereje mint fiatalkorában és az öregedés jelei munkásságán is meglátszanak. A múltból ő nem képes megélni, mindig a jelenben kell lennie, különben értelmét veszti a harc, amit immáron ötven éve folytat a betegség ellen. Életművét a jövő fizikusai és matematikusai fogják megcáfolni vagy alátámasztani. Azonban munkássága kétségkívül megalapozta a jövő asztrofizikusainak kutatási irányát.

Ilyenkor szoktam pár sort írni, hogy kinek is ajánlanám a könyvet. Aki eljutott idáig, az valószínű, hogy elolvassa Kitty Ferguson folyamatosan bővülő életrajzi kötetét, amit igyekezett objektíven megírni, és közérthetően az olvasók elé tárni azt a szinte felfoghatatlan világot, amit Hawking univerzumának nevezhetünk. (Mindkettő sikerült neki.)

FORRÁS: Letya.hu