Kati Hiekkapelto: Védtelenül

Most pedig itt a folytatás, a Védtelenül. Az első rész nagyon tetszett, így nem volt kérdés, hogy a folytatást is el fogom olvasni.

A finn tél újabb erőszakos bűncselekményeket tartogat Fekete Anna és munkatársai számára. Rögtön a történet elején kapnak egy gyanús gázolásos esetet, ahol az áldozat egy idős ember, aki a kemény mínuszok ellenére pizsamában feküdt az úton. Vajon a magyar bébiszitter gázolta halálra, vagy esetleg már előtte halott volt? Esko pedig a városban garázdálkodó motorosok után nyomoz, akik területi harcot vívnak egymással a drogok terítésének jogaiért. Lassan azonban fény derül a dolgok hátterére és a szálak egyre közelebb kerülnek egymáshoz, amikor egy idős asszony is nyomtalanul eltűnik.

Az írónő igazán jól játszik az olvasóval és az orránál fogva vezeti. Annyira egyértelműnek tűnt számomra a bűncselekmények kapcsolati hálója, hogy már szinte nem is foglalkoztam az összefüggésekkel, csak vártam, hogy mikor jönnek rá a nyomozók, hogy "hol van a kutya elásva". Aztán persze én kapkodtam a fejemet, amikor az a bizonyos lámpa kigyulladt és megvilágította az eseményeket. Nagyon ötletes és nagyon rafinált :)

Tehát a krimi szállal nem lehet gondunk, hiszen izgalmas a nyomozás és majdnem végig azt hisszük, hogy mi aztán tudunk mindent. Persze várjuk, hogy a nyomozók, köztük Anna is rátaláljon a helyes útra, mely elvezeti a tetteshez. Néha azonban megzavarják az összképet olyan kis apróságok, amire nem is nagyon gondoltunk és újra építhetjük fel a teóriáinkat.

Ebben a részben is kapunk egy illegális bevándorlót (hű de népszerű ez mostanában kicsiny hazánkban), Sammyt, aki Pakisztánból menekült. Az ő történetén keresztül bepillantást nyerhetünk a pakisztáni keresztények mindennapjaiba, akiket saját hazájukban üldöznek a vallásuk miatt. Sammy azonban hiába tette meg ezt a hosszú utat Finnországig, ugyanis többévi várakozás után sem kapta meg a menekültstátuszt, így kiutasították az országból. A végzést kézhez kapva, elszökött a táborból és körözött személyként bujkált. A hideg és a reménytelenség a drogok világába űzte, ahonnan nem talált kiutat. Szerencsétlenségére, akárhogy is kerülte a szervezetbűnözést, csak sikerült belegabalyodnia abba az ügybe amit Fekete Anna, Esko és a csapat próbált felgöngyölíteni.

Ez a regény is jól illeszkedik a társadalmi krimi kategóriába, hiszen amellett, hogy az olvasó kap egy bűnügyi szálat, ízelítőt kap a finn társadalom mindennapjaiból is. A bevándorlók kérdése ott is jelentős, főleg az utóbbi időben. Azonban mindezek mellett, a finn embereknek meg kell birkózniuk a fogyasztói társadalom közösségromboló hatásaival is, mint minden fejlett, nyugati állam lakosának.

A regény végére érve, azt vettem észre, hogy egyetlen egy boldog karakterrel sem találkoztam. Mindegyiknek volt valami baja, ami miatt elégedetlen volt saját életével. A kiüresedés egyre jobban nyomja az emberek vállát és hiába próbálnak ellene harcolni, a mindennapi robot annyira kiszipolyozza őket, hogy már nem nagyon marad erejük másra. Állandó hajtás egy új autóért, nyaralásért, telelésért, más anyagi javakért. A szeretetet tárgyakban mérik. Nem csoda ha egyre több fiatal nyúl a drogokhoz, abban keresve menedéket az üres világ elől.

A kötet központi témája mégsem a jóléti társadalom kritikája, hanem inkább az OTTHON keresés kérdése. Az írónő három karakteren keresztül közelíti meg a kérdést. Esko, aki az alkoholba menekült, miután a felesége elhagyta. Üres az élete és csak akkor nem gondol erre, ha már a megfelelő mennyiségű szesz bekerült a szervezetébe. De van az a szint, amikor minden a felszínre tör és egy-egy világos pillanatban a kiútkeresés kerül előtérbe. Sammy a drogoktól várja a tompulást, hogy ne is jusson eszébe az otthona, ami csak kínt és szenvedést tartogat számára. Milyen élet lehet az, amikor egy öt négyzetméteres cellát inkább tekint az otthonának, ahol képes megtalálni a békét, mint bármi más ebben a kegyetlen világban?

Fekete Anna esete pedig sokunkhoz szól. Ő a munkájába temeti magát, ott találva menedéket. Igaz, hogy ő is a háború borzalmai elől menekült anno a családjával Finnországba, de napjainkban már nem fenyegeti veszély szülővárosában. Miért nem szülőhazáját írok? Mert Jugoszlávia megszűnt, darabjaira hullott. Az már nem a haza, hanem egy másik ország, ami magába foglalja a szülővárosát. Aki nem érti, az csak gondolkodjon el azon, hogy mit tekint hazájának egy kijevi orosz, egy erdélyi magyar, egy horvátországi szerb vagy egy szerbiai horvát.

Vajon hogy érzi magát az a több tíz- vagy több százezer magyar, aki a boldogulás reményében most éppen Londonban, vagy más nyugati ország városában keresi a boldogulás lehetőségét? Hol érzi magát otthon? Ott ahol felnevelkedett? Ott ahol a családja van? Vagy ott ahol meg tud élni? Ahol esetleg családot alapított? Kettéhasad a szív, hiszen egyik hely sem otthon többé. Akárcsak Annának, akinek bár hazahúz a szíve Magyarkanizsára, mégsem érzi azt, hogy ott teljes életet élhetne. Finnországban van a munkája, a lakása, az élete. De a gondolatai mindig is a Tisza-parti városban járnak.

Lehet, hogy egyes olvasónak kicsit unalmas Esko, Sammy és Anna lelkivilágának bemutatása, de hiszem azt, hogy sokaknak akik elhagyni kényszerültek az otthonukat, nagyon is ismerős. De vannak olyanok is, akik ugyan ezeket élik át, annak ellenére, hogy életük folyamán soha sem hagyták el hosszabb időre szülőfalujukat, szülővárosukat.

Egyetértek PuPillával, hogy ez a kötet kicsit rövid volt. Én is olvastam volna még. Szívesen elmerültem volna még jobban a történetben, főleg Esko világában, amiből bár kaptunk egy kis ízelítőt, mégis kevésnek éreztem. De nem szabad elégedetlennek lenni, hiszen ha most ellőtte volna az összes patront Kati Hiekkapelto, akkor mi maradna a folytatásra? Hiszen az olvasói nem csak krimit várnak ezek után tőle, hanem hús-vér karaktereket, valódi és mély problémákkal, olyanokkal ami minket is foglalkoztat.

Kíváncsian várom a folytatást, ami már finnül és angolul is megjelent.

FORRÁS: Letya.hu