Karin Tidbeck: Amatka

Inkább azért, mert ez a műfaj nem éppen az én világom. Egyesek dísztópiának tekintik, mások fantasynek, megint mások pedig a weird irodalomhoz sorolják. Műfajilag nem is nagyon behatárolható, hiszen a fentiek mindegyikéből találhatunk benne elemeket, sőt, még ha nagyon akarjuk akkor a sci-fi kategóriába is besorolható lenne. Mindennek ellenére az Amatka leginkább a weird irodalmi besoroláshoz áll legközelebb.

A történet egy ismeretlen, furcsa világon játszódik, amelyen öt kolóniát létesítettek az emberek, egymástól távol. A kolóniák közötti közlekedés vasúton biztosított, bár nem túl sok ember veszi igénybe ezt a lehetőséget. Leginkább áruszállításra használják. Brilarék Vanja a Higiéniai Szakértők tájékoztatási asszisztense volt az egyetlen utas a vonaton, aki Essreből Amatkába tartott, hogy felmérje az amatkai higiéniai szokásokat, illetve jelenést küldjön az ott készülő termékekről, alkalmazásukról és hatásairól. Idővel azonban egyre több titokra bukkan, ami az egész kolónia életére kihat.

Vanja egy csendes, nem túl kommunikatív nő, aki fel sem fogja, hogy miért őt szemelték ki erre a pozícióra. Ráadásul ő az első, aki ilyen feladatot kapott, tehát még megfelelő utasításokkal sem látták el, hogy mi a pontos feladata és azt hogyan kell elvégeznie. A kijelölt szállás felkeresése után neki is lát a kutatásnak és interjúknak, hogy elkészíthesse a jelentéseit. Azonban, fehér foltokra talál, melyeket nem tud kitölteni és Amatkán a dolgok rendje is eltér a többi kolóniához képest. Mint kiderül, ez az eltérés annak köszönhető, hogy a közelmúltban egy tragédiában igen sok lakos vesztette életét és nincs megfelelő számú munkás a normális fluktuáció eléréséhez. Vanja abban reménykedik, hogy a kérdéseire megtalálhatja a választ a könyvtárban, ahol Amatka történelmét őrzik. Azonban nem talál mást, mint a szokásos rövid leírásokat az első telepesek megjelenéséről és az ötödik kolónia tragikus pusztulásáról. A titkok körüllengik és egyszer csak azon kapja magát, hogy olyan emberek társaságát keresi, akik többet tudnak, mint ami le vagyon írva.

Furcsa ez a világ, hiszen nincsenek állatok, sem növények. Az egyetlen élelmiszerforrást a gombafarmokon megtermelt több száz fajta gomba jelenti. A tárgyakat meg kell jelölni, amire már gyerekkortól felépített rituálét dolgozott ki a közösség. Az élő szónak súlya van, és ha valamelyik tárgyról lekopik a jelölés, vagy másnak nevezzük, mint ami, akkor felbomlik egy nyúlós pacára, mely ha átterjed más tárgyakra is, akkor azok is elvesztik funkcióikat és formájukat.

Karin Tidbeck egy elég sötét világot vázol fel, ahol szigorú szabályok mentén élnek az emberek. Akik nem képesek betartani ezeket, vagy ellenszegülnek, netalántán olyat tesznek, ami nem elfogadott, azok súlyos retorzió áldozatai lesznek. Az egyik ilyen bevett büntetési forma az agy beszédközpontjának szétroncsolása. Sokan inkább a halált választják, mint ezt a vegetatív életformát, ami a büntetést követően rájuk várna.

A regény hangulata egy kicsit hasonlít Orwell 1984-éhez, de a történet nem igazán. Bár itt is elvárt, hogy a közösség tagjai jelentsék az eltévelyedett bárányokat, illetve figyeljenek egymás viselkedésére, még sincsenek szoros megfigyelés alatt. Itt nem is a törvényeket, hanem a szabályokat kell betartani, amik biztosítják a közösség fennmaradását. Az Ötös Kolónia elpusztulását követően ezek a szabályok egyre szigorúbbak lettek és végül sok minden eltűnt ebből a világból, ami valamikor az emberek mindennapjainak a része volt.

Az elején azt írtam, hogy igencsak feladta a leckét a könyv. Ezt arra értem, hogy bár nem az én világom, mégis érzem benne a lehetőséget, amit az írónő maximálisan ki is aknázott. Részben egyetértek Szentinel Torony vloggerrel abban, hogy ez egy kultikus regény lesz a jövőben, ami nem minden esetben jár nagy népszerűséggel. Sőt, Szentinel azt hangsúlyozta, hogy nem lesz a regény bestseller, és ez az amiben nem értek egyet vele. A magyar könyvfogyasztási szokások igencsak eltérnek a külföldi, angolszász világétól. Ezért eshet az meg rendszeresen, hogy ami külföldön bestseller könyv, az nem biztos, hogy itthon is fogyni fog. Ezt általában a sci-fiknél és az újító szándékú regényeknél fordul elő. Azonban az Amatka jól beleillik a weird kategóriába, amire egyre nagyobb igény mutatkozik itthon. Az olvasóknak már kezd elege lenni a kiüresedett YA könyvekből, melyek igénytelenek, kidolgozatlanok és egyre silányabbak. A dísztópia lassan szitokszó lesz, akárcsak a YA. Miközben a weird regények eltűntek, vagy legalábbis nagyon a háttérbe szorultak az utóbbi 10-15 évben. Igény az van rá, igaz a jelenlegi kínálat inkább a fantasyvel és a horrorral kombinálja a műfajt.

Nem mondom, hogy engem nem fogott meg ez a világ. Csak valahogy másra számítottam, mást vártam el. Ez nem jelenti azt, hogy a weird irodalmi művektől el fogok zárkózni, csak azt, hogy több idő kell még belerázódom. A témája és tematikája valahol a fantasy és a sci-fi között mozog, egy kis dísztópiával fűszerezve. Viszont nincs pontos magyarázat a világban előforduló furcsa dolgokra, így nem tekinthetem sci-finek. Valójában olyan az egész, mintha éjszaka, teliholdkor sétálnánk az erdőbe, melyet birtokába vett a köd. Nem látunk előrébb fél méternél, de séta közben, a megszerzett információknak köszönhetően, megtanuljuk, hogy mire kell figyelni és mit kell nézni, hogy jobban beleláthassunk és kicsit átláthassunk a ködön. De a regény végére sem fog teljesen felszállni. Nagyon sok terület lesz, amit eltakar és a kiindulási pontról is csak kósza hangfoszlányok érnek el bennünket, miközben az ellentétes irányban valami fény villan fel, aminek a forrását sem ismerjük.

Abban azonban biztos vagyok, hogy ha a jövőben hasonló könyv kerül a kezembe, mindig eszembe fog jutni az Amatka. Mély benyomást tett rám, talán azzal, hogy nem elégítette ki maradéktalanul a kíváncsiságomat és sok nyitott kérdést hagyott, miközben a történetet lezárta. Egy olyan szürreális világba vezetett el, ami felfoghatatlan az én materialista gondolkodásomnak, és mégis erre mérte a legnagyobb ütést, hiszen nem földöntúli szellemekkel népesítette be Amatka világát, hanem egy anyaggal, melyen fog a kimondott szó.

Ilyenkor jönne az, hogy kinek is ajánlanám a könyvet. Ha azt mondanám, hogy a szürrealizmust kedvelőknek, akkor lehet, hogy mellélőnék, hiszen annak ellenére, hogy szürreális a környezet, ahol a történet játszódik, mégis egy kerek elbeszélést kapunk. Így nehéz pozicionálni a regényt. Akik bizton szeretni fogják a könyvet, azok a kísérletezők, akik új "ízekre" vágynak, illetve a weird rajongók köre, akik jól érzik magukat az ilyen furcsa, borongós világokban.

FORRÁS: Letya.hu