Jodi Taylor: Második esély (St. Mary-krónikák 3.)

A borító kapott egy kis aranyozott keretet, nem titkolva a kiadó azon szándékát, hogy jobban felfigyeljenek a női olvasók a kötetre. Az első és második kötet is hasonló ruhát kapott, de csak az újranyomásoktól kezdve. A kérdés az, hogy valóban egy nőknek szánt sci-fi/történelmi kalandregényről van szó?  Erre még később visszatérek.

Ahogy azt már megszokhattuk a sorozatnál, a borító sokat elárul a történet fő színhelyeiről, így nem is kérdéses, hogy múltjáró csapatunk Trójában fog majd kikötni. De mi látható pontosan a kép alsó részében? Milyen kerek dolgok gurulnak le a hegyről? Első tippem Sziszüphosz és az ő sziklája lett volna, de mivel emberalakot nem látok a képen, de sziklából hármat is, így tipp nélkül maradtam. Trója pusztulását követően megkaptam a megfejtést.

A borítóképen kívül a cím is beszédes szokott lenni. Nos, annyit elárulhatok, hogy többen is megkapják azt a bizonyos második esélyt, a kérdés csak az, hogy ki mit tud kezdeni vele.

Aki már olvasta az első két részt, az tudja, hogy Jodi Taylor történetei humorosak, érdekesek és szórakoztatóak. Persze akcióból sincs hiány, illetve rejtélyekért sem kell a szomszédba mennünk. Azonban a Második esély mégis más, mint a Visszhangok szimfóniája volt. Nyoma sincs a darabos történetvezetésnek, és egy pillanatig sem érezzük, hogy izzadságszagú lenne a történet. Talán ez a rész a legjobban kidolgozott az eddigiek közül.

A központi színhely és esemény maga Trója és annak bukása. Végigkövethetjük a St. Mary múltjáróinak munkáját, hogy hogyan is készülnek fel egy efféle küldetésre. Jodi Taylor lépésről lépésre ismerteti az olvasóval, hogy hogyan lesz a tervből megvalósulás, és milyen szempontok alapján vizsgálják az akkori közösséget, politikai és vallási szokásaikat, illetve a mindennapjaikat. Annyira valóságosak a leírások, hogy az olvasó úgy érzi, hogy ha valóban létezne egy múltjáró csapat, az hasonlóan készülne fel egy küldetésre, és hasonló elvek szerint vizsgálná az eseményeket.

A trójai háború történetét Homérosz Iliász című eposzával vetik össze és próbálják megfigyelni a háború lefolyását. Persze, felmerül a kérdés, hogy a költeményben szereplő hősök és hősnők valóban létező személyek voltak, illetve, hogy az ott leírt események a valóságban is megtörténtek? Heléna szépsége valóban lélegzetelállító volt? Miatta tört ki a háború, vagy azért mert Meneláosz spártai király megirigyelte Trója gazdagságát és kiváló földrajzi fekvésének köszönhető gazdasági előnyeit? Akhilleusz valóban egy hatalmas harcos volt, és valóban úgy győzték le, ahogy azt a költemény megénekli? A legfőbb kérdés pedig az, hogy létezett-e a trójai faló, és ha igen, akkor mekkora volt? Hány katona fért el benne? A fogadások nagy része pedig arra vonatkozott, hogy honnan is bújtak ki a katonák a falóból?

Csupa érdekes kérdés! A választ mindenre megkapja az olvasó a regény lapjain, csak nem szabad elfelejtenünk, hogy egy fikciós történetről van szó. Érdekes végigkövetni, hogy Jodi Taylor hogyan is képzelte el a trójai háborút és milyen kérdések fogalmazódtak meg benne.

Most egy kicsit visszatérnék arra, hogy ez a sorozat valóban nőknek szól-e. Való igaz, hogy van benne egy szerelmi szál, aminek a két végén Max és Leon függ. Egy se veled, se nélküled kapcsolatban állnak egymással, melynek köszönhetően időnként rózsaszínű világba csöppenünk, ahol minden szép és jó, de ez általában nem szokott sokáig tartani. Trójában pedig bekövetkezik egy olyan momentum, ami tartósan rányomja bélyegét a kapcsolatukra. Szóval, ha innen nézzük, akkor valóban egy női sci-fi/történelmi kalandregényt tart az olvasó a kezében.

Ha viszont az olvasó eltekint a néha fel-felbukkanó szerelmi száltól, akkor egy valódi és izgalmas kaland részese lehet, ahol a szerelem mellett megfér a kegyetlenség és a halál is. Ráadásul, mintha ebben a részben egy kicsivel több halál kapott volna helyet, mint a korábbiakban. A Második esélyben kevesebb a humor és sokkal több a dráma, ami megérinti az olvasót. Trója bevétele sem egy leányálom, és első sorból nézhetjük végig a támadó seregek kegyetlenségeit, pusztítását.

Ebben a kötetben minden a helyén van. A központi eseményt Trója jelenti, de azért mellette kapunk még egy pár ugrást a múltba. Ezen ugrásoknak is megvan a szerepük a történetben, és egy cseppet sincs olyan érzésünk, mint az előző kötetben, azaz, eltűnt a darabosság. Ráadásul időrendben is helyén vannak a dolgok, azaz minden akkor történik, amikor annak eljön az ideje. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek benne váratlan és megdöbbentő fordulatok, hanem azt, hogy az olvasó egy pillanatra sem esik ki a történetből.

Az utolsó pár fejezetig nagyon jó bele tudtam élni magam a történetbe, és a nem várt drámai események elgondolkodtattak, hogy hová fog kifutni a sorozat, ha már a harmadik kötetnél ellövi az írónő a puskapora javát. Aztán bekövetkezett egy csavar, amivel még most sem tudok pontosan mit kezdeni. Félek, hogy Jodi Taylor egy olyan irányba viszi el a történetet, ami már nem biztos, hogy érdekelni fog. Azonban van egy másik lehetséges értelmezése is az eseményeknek, ami új és izgalmas lehetőségek tárházát kínálja fel. Persze csak akkor, ha az írónő nem esik át a (fa)ló túloldalára. Minden esetre, leszögezhetem, hogy a Második esély egy izgalmas fordulópont lehet a sorozat történetében, de csak a negyedik részben fog eldőlni, hogy továbbra is lelkes olvasója maradok majd, vagy búcsút veszek a St. Mary-től.

A kötetben szóba kerül egy római látogatás is, ahol Caesar és Kleopátra korába mennének bátor múltjáróink. A tragédia miatt azonban a projektet felfüggesztik és egy későbbi időpontra halasztják. Nos, nekem már volt szerencsém olvasni ezt a történetet, ami Római vakáció címen látott napvilágot a Galaktika 338. számában, ahogy arról már korábban beszámoltam. Annak ellenére, hogy ez a történet a 3. és 4. rész közé ékelődött be, a Második esélyben bekövetkező fordulat kibontásához nem járul hozzá.

Amint már írtam, úgy érzem, hogy ez az eddigi legjobb része a sorozatnak. Jól ki van dolgozva, és nincsenek benne felesleges ugrások, melyek megszakítanák a történet szálát. Nem azt mondom, hogy lerágjuk az körmünket olvasás közben, hiszen nincs folyamatosan fenntartva a feszültség. Most inkább a történetmesélésnek engedte át a terepet Jodi Taylor, és mesél az olvasóknak. A megfelelő helyeken persze megkapjuk azokat az izgalmas eseményeket, amik nélkül egyetlen múltjárós kaland sem maradhat el, de nem ez van a középpontban. Nem is lenne hiteles egy állandóan ugráló, egyik bajból a másikba csöppenő Max karakter. Néha neki is meg kell állnia és szájtátva figyelnie, ahogy a történelem éppen megtörténik előtte (vagy éppen vele).

Kíváncsian várom a folytatást. Annyit elárulhatok, hogy elolvasva 4. rész angol kiadásának a fülszövegét, nem kerültem közelebb a válaszhoz, hogy a Második esélyben bekövetkezett fordulat milyen irányt vesz. De az kiderül belőle, hogy az újabb izgalmas kalandok mellett valami más is hajtja főszereplőinket. Pontosabban fogalmazva, inkább üldözi.

Végezetül annyit megjegyeznék a csillogó borítóval kapcsolatban, hogy olvasás közben lekopott a gerincről az írónő neve és a szimbólum is. Így sajnos eltűnt Jodi Taylor neve a gerincről és csak a cím maradt.

Forrás: Letya.hu