Jessica Day George: Éjféli bál

Ma az Éjféli bál című regényről hoztam értékelést, amit még 2014-ben olvastam először, s most, egy kihívásnak köszönhetően, újra levettem a polcomról. A történet már évekkel ezelőtt is a szívembe lopta magát, azonban a feldolgozás részletei már a feledés homályába merültek. A Moly.hu oldalon a Minden, ami tánc...! nevet viselő kihívás kiválasztott könyveként került most sor az újraolvasásra, és ennek köszönhetően újra átélhettem Rózsa és Galen kalandjait.

Röviden a történetről:

Galen, az ifjú katona az országát sújtó háború után hazafelé tart soha nem látott rokonaihoz, hogy új életet kezdjen. A Sors úgy hozza, hogy az országúton egy idős asszonyba botlik, akivel megosztja ételét (klasszikus mesealap). Az öregasszony hálából a fiúnak adja láthatatlanná tévő köpenyét, valamint két különleges erővel bíró fonalat – egy fehéret és egy feketét. Galen akkor még nem is sejti, hogy az asszony zavarodottnak tűnő szavai mögött sokkal több rejtőzik, mint azt előre gondolta volna.

„Az egyik láncol, a másik oltalmaz.

A fekete olyan, mint a vas, a fehér mint a vízen úszó hattyú.”

Galen rátalál rokonaira, s természetesen mesébe illő fordulattal kiderül, hogy nagybátyja az elhunyt királynő kertjének főkertésze, így a fiú segédkertésznek áll, s első munkanapján szerencsétlen körülmények között találkozik a legidősebb hercegnővel. Rózsa hercegnő e találkozást követően megbetegedik, s tizenegy testvérével sorsuk még rosszabbra fordul, mint annak előtte.

A király lányai – nem törődve a betegséggel – minden harmadik éjjelen, majd később minden éjjelen elhasználják a frissen készült topánkáikat, ami arra enged következtetni, hogy egész éjjel táncolnak.

Senki sem tudja, hová tűnnek a hercegnők, és a rejtély felderítésére hívott hercegek sem járnak sikerrel. Egy ember azonban tudja, mi állhat a háttérben, ez pedig nem más, mint az öreg Walter, Galen nagybátyjának egyik alkalmazottja.

Mindeközben az ország a háborúban elszenvedett bajokat gyötri, elszegényedett, és Galen elhatározza, hogy megmenti szerelmét az őt sújtó átok alól...

A regény egy klasszikus tündérmese, bájos hercegnők, okos katonából lett segédkertész, romantikus szerelem, titok, sötétség, viadal... ez mind együtt jellemzi az Éjféli bált.

Jessica Day George könyve A széttáncolt cipellők avagy a Tizenkét táncoló hercegnő című mese adaptációja. Maga az eredeti mese az egyik kedvenceim közé tartozik már pici koromtól fogva, így nem volt kérdéses a regény megjelenéskor történő megvásárlása.

Az írónő kibővítette az alaptörténetet, és felruházta regényét saját szereplőkkel, egy háborúban álló országgal, ami a történetünk idején pontosan e harcokból fakadó terheket nyögi, egyszóval egy szépen felépített, kerek történetet kapunk.

A két főszereplő, Galen – a katonából lett segédkertész – és Rózsa hercegnő okos, szerethető karakterek, akiknek sorsáért lélegzetvisszafojtva izgulhatunk olvasás közben. Mivel a regény nyúlfarknyi, sajnos nincs időnk mélyebben megismerkedni minden szereplővel, mindezek ellenére azonban az írónő igyekezett minden lánynak saját kis történetet alkotni, és érdekes információkkal ellátni az olvasót.

A Kőbezárt király egy olyan ellenség, amilyen egy tipikus mese antihősének lennie kell. Kellőképpen gonosz, karizmatikus, agyafúrt és ármányos. Mondatai és megjelenései elérik, hogy az ember hátán végigkússzon a hideg...

A mellékszereplőkre sem igen lehet panasz, Galen családja, a király, a Kőbezárt király fiai mind-mind pontosan akkor jelennek még, és annyi szerephez jutnak, amennyihez kell.

A regény újraolvasása közben lassan kezdtek az emlékeim is felderengni, és egy-egy fordulat hatására felcsillant a szemem: tudtam, mi fog következni, ám a regény még így is okozott meglepetéseket. Ennyi év távlatából is el kell, hogy mondjam, hogy újra elvarázsolt és magába szippantott, egy olyan mesebeli világba, ahol szívesen élném mindennapjaimat...

Ajánlom ezt a kötetet minden fiatalnak, és minden tündérmesét kedvelő felnőttnek.

Garantáltan nem fog csalódást okozni!

Idézetek:

„A Kőbezárt király maga is ember volt egykor…”

„Hajszálpontosan hatlábnyi távolságra tudott köpni, úgy káromkodott, mint a legdörzsöltebb őrmesterek, és a saját nyelvükön tudta sértegetni az analúziaiakat. Az apja nagyon büszke volt rá.”

„Egyedül a halál szabadíthat meg egy lelket az Éjféli Báltól…”

„…a széttáncolt cipők titkát senki sem fejtette meg.”

„– Interdiktum? – kérdezte végül, mikor magához tért. – Úgy érted…

– Igen – suttogta Ulrike. – Nincs mise. Nincs házasságkötés, nincs temetés, nincs keresztelő. Senkinek.”

„A fiatalember karja izmos volt, és még az öltöny ujján át is érződött testének melege. Rózsa legszívesebben úgy kapaszkodott volna belé, mint fuldokló a megmentőjébe.”

„A Kőbezárt király. Rózsa és testvérei a Kőbezárt király foglyai voltak.”

„– Szabad egy táncra? – kérdezte. A puha pázsitra vezette Rózsát, és ott keringőztek, míg le nem ment a nap, és meg nem jelentek az első csillagok az éjszakai égbolton.”

Történet: 5 cipellő

Szereplők: 5 cipellő

Borító: 5 cipellő