Jamagucsi Szango: Szamurájok hajnala

Jamagucsi Szango előző regényében a Tokugavák felemelkedését ismerhettük meg, mely elhozta a totális diktatúra korát és Japán stabilitását a XVI. század végén. A mostani történet kicsit visszavisz bennünket az időben, pontosabban a XII. század végére, amikor szintén belháború folyt Japánban. A hatalmon lévő Tairák ellen fellázad a Minamoto-klán és az ország két részre szakad. A Jamagata család férfi tagjai sereget gyűjtenek, hogy csatlakozzanak a Minamotokat támogató sereghez, azonban egy aljas árulás következtében a Jamagata család férfi tagjait megölik még az úton. A csata színhelyéről csak Koicsinak sikerül elmenekülnie, de ezt sem önszántából tette, hanem a fejére mért ütés következtében eszméletét vesztetve, lova a közeli erdőbe menekült gazdájával.

A regény Jamagata Koicsi történetén keresztül mutatja be a véres polgárháborút. Az árulást követően Koicsit egy harcos szerzetes találja meg az erdőben, és viszi fel a kunyhójához az eszméletlen testet. Koicsi a fejére mért ütés következtében elvesztette emlékezetét, így sem a nevére, sem a családjára, de még arra sem emlékszik, hogy hogyan került az erdőbe. A harcos szerzetes és fogadott lánya a Jumedzsi (Álomember) nevet adja a fiatal fiúnak, hogy valahogy nevezni tudják, még vissza nem térnek az emlékei és eszébe nem jut a valódi neve.

Koicsi édesanyja, miután az árulás a fülébe jut, három hűséges szolgálójával (szamurájokkal), álruhában elhagyja a birtokot, hogy megkeresse egyetlen életben maradt fiát, aki eltűnt a csata színhelyéről. Jumedzsit azonban nem csak az anyja keresi, hanem az ellenség is, hiszen ő a Jamagata család egyetlen megmaradt férfi tagja, aki joggal léphet fel a családi birtok visszaigényléséért, illetve bosszút állhat az áruló nagybátyján.

A történet érdekesen indul, de sajnos már az elején belevesztem a japán nevek kavalkádjába. Az író igyekezett egy néven nevezni a szereplőket és nem váltogatta a Tairák megnevezést a Heikékkel, vagy a Minamotókat a Gendzsikkel, de számomra ez sem segített. A sok hadvezér és a klánok tagjai igen nagy zűrzavart okoztak a fejembe. Már annak is örültem, ha tudtam, hogy melyik oldalon álló csoportról van szó. Érdekes, hogy a Tokugavában is sok név fordult elő, mégis valahogy jobban nyomon tudtam követni az eseményeket.

A romantikus történettel átszőtt polgárháború nagy vonalakban nyomon követhető volt és Jumedzsi és az anyja története is érdekes volt, de sajnos nem nyújtott olyan mértékű betekintést a japán kultúrába, mint ahogy arra lehetőség volt a Tokugavában. Mintha átsüvöltöttünk volna a történelem ezen öt éves szakaszán anélkül, hogy jobban belemélyedtünk volna a dolgok valódi természetébe. A terjedelemre nem lehet fogni ezt a felszínesnek tűnő elbeszélést, hiszen több mint 330 oldal. Mégis, úgy érzem, hogy jobb lett volna kibővíteni a regényt, hogy jobban bele tudja élni az olvasó magát a történetbe, illetve több adalékot vártam volna a japán szokásokat, illetve a kultúrát illetően.

A Szamurájok hajnala cím miatt azt feltételeztem, hogy nagyobb betekintést nyerünk a szamurájok világába, annak kialakulásába és a busidó kódex keletkezésébe. Sajnos nem ezt kaptam a történettől. Igaz, voltak pontok, amik arra engedtek következtetni, hogy a busidót, mint alapelvet, nem mindegyik szamuráj vallotta magáénak, és sokan mintegy vándor lovag öltötték magukra a szamuráj jelmezt, hogy álarca mögé bújva kihasználják, meglopják a földműveseket és kereskedőket.

A csatajelenetek jól ki lettek dolgozva, és nem lettek elnyújtva, így nem is untattak olvasás közben. A kötet elején lévő térkép segített a csapatmozgások nyomon követésében, így nem okozott gondot a földrajzi behatárolás. A végső csata, mely a Dan-no-Ura nevet viseli, szintén követhető, sőt, annak ellenére, hogy általában elveszek a tengeri ütközetekbe, itt végig sikerült követnem az eseményeket.

Genpei csata egy festményen

Olvasás közben nem szoktam jegyzetelni és post-it-eket sem szoktam használni, de ennél a regénynél kénytelen voltam. Még a Tokugava esetén inkább egy-egy szó, kifejezés ragadott meg, addig a Szamurájok hajnalában a párbeszédek voltak azok, amik elgondolkodtattak, vagy úgy éreztem, hogy a jelen korra is érvényes megállapításokat tartalmaznak.

Kicsit úgy érzem, hogy nem Jumedzsi volt a legalkalmasabb a történet elbeszélésére, azaz a rajta keresztül történő világ bemutatására. Azzal, hogy nagyrészt távol volt a csaták színhelyétől, az olvasótól is eltávolította az eseményeket. Amikor pedig belevetette magát az események sűrűjébe, mintha már szinte vége is lett volna az egésznek. Tudom, nem könnyű ilyen távoli időszakot úgy bemutatni, hogy a történelmi hűség ne szenvedjen csorbát, de lehetett volna választani egy olyan szereplőt is, aki sokkal közelebb van a tűzhöz, még ha alacsonyabb beosztásban is. Egy ilyen fiktív személy rácsodálkozhatott volna a kialakuló szamurájkorszak képviselőinek különböző viszonyulására a busidó kódexhez. Persze, könnyen beszélek én mint olvasó.

Sokat gondolkodtam a regény elolvasását követően, hogy ez miért nem tett rám akkora hatást, mint a Tokugava. Még a Tokugavát olvastam, sokat csüngtem a neten, hogy utánaolvassak bizonyos dolgoknak, amik felkeltették az érdeklődésemet. Olvasás után pedig több szamurájos filmet is megnéztem. A Szamurájok hajnala olvasása közben nem éreztem ilyen késztetést. Végül arra jutottam (lehet, hogy tévesen), hogy ebben a történetben a szerelmi szál, a magányos, fiatal férfi hőssé  alakulása volt az, ami elvitte az egészet egy olyan irányba, ami számomra nem volt túl izgalmas.

Az is lehet, hogy a Tokugavát ért kritikák következtében próbálta Jamagucsi Szango kicsit emészthetőbbé tenni a regényt, ugyanis sokan arra panaszkodtak, hogy túl száraz és mivel nem ismerik a feldolgozott időszakot, illetve Japán történelmét, ezért nehéz volt olvasni. Nos, nekem pont ez tetszett benne. Az, hogy új információk tömkelegével találtam szembe magam, és kutakodnom kellett, hogy jobban beleássam magam az eseményekbe. Felkeltette az érdeklődésemet a kor és annak társadalma iránt, ráadásul a közösségi oldalakon párbeszéd is kialakult a regénnyel és az abban foglaltakkal kapcsolatba. Igen, viták is voltak, de azok főként a szubjektív értékítélet következtében alakultak ki.

Akik még nem túl járatosak Japán történelmében, de kíváncsiak a szamuráj kor hajnalára és az egyik legjelentősebb csatára, azoknak kiváló választás a regény. Ha pedig már belerázódtak és többet akarnak, akkor erősen ajánlom a Tokugavát is. Kíváncsian várom az író következő regényét, és azt is, hogy legközelebb melyik korszakot bontja ki előttünk. Addig pedig elkezdek ismerkedni Josikava Eidzsi regényeivel is, amint időm engedi.

Forrás: Letya.hu