Izolde Johannsen: Megölni a királyt! (La Fayette 1.)

A történet két fiatalember, La Fayette márki (Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette) és Szalma Jason mesterlövész (Jason Faulkner Paille) különös találkozásával indul. Nem is sejtik főszereplőink még ekkor, hogy a sors nemsokára újra összehozza őket és lassan egy furcsa barátság bontakozik majd ki köztük. Ha La Fayette tudta volna, hogy milyen céllal jött Párizsba Jason, nem segített volna neki. Hogy mi volt Jason célja? Megölni a királyt!

La Fayette életét végigkövetve bepillantást nyerhetünk a kor eseményeibe és magának a márkinak az életébe. A korán megárvult nemes elemi gyűlöletet érez minden angollal szemben, amiért kétéves korában elveszítette apját a mindeni csatában. Talán ez adta meg számára a kezdő lökést, hogy az amerikai függetlenségi háború kitörésekor a tizenhárom észak-amerikai gyarmat mellé álljon Nagy-Britanniával  szemben, és tevőlegesen is kivegye a részét a függetlenségi háborúban.

Gilbert du Motier de La Fayette

La Fayette márki titokban belépett az amerikai hadseregbe (Párizsban) és szintén titokban, ugyanis a király megtiltotta neki, hogy elhagyja Franciaországot, a La Victoire fedélzetére szállt, ami Amerikába tartott és a raktere meg volt rakva a gyarmati hadseregnek szánt fegyverekkel. Miután a hajó kifutott, egy rég látott ismerősbe botlott, Szalma Jasonbe,  aki igen szokatlan körülmények között lett a hajó legénységének a tagja.

A regény első fele a francia forradalom előtt időszakot dolgozza fel, nagy hangsúlyt fektetve az amerikai polgárháborús eseményekre. Az írónőtől szokatlanul kicsit döcögősre sikerült ez a rész és egyáltalán nem tudtam beleélni magam. Talán köszönhető ez annak is, hogy bár érezni, hogy egy-egy eseménybe jobban megpróbált belemenni és kibontani, nem sikerült neki, sőt, néha az volt az érzésem, hogy egyszerűen elvágta a történetet és áttette az eseményeket egy másik helyszínre. Ilyenkor akaratlanul is megnéztem, hogy véletlenül nem lapoztam-e kettőt és kihagytam volna valamit. Sajnos nem, ugyanis az oldalszámok szépen sorban követték egymást.

Hiába tűnt fel George Washington és még egy jó pár történelmi személyiség, valahogy nem tudtak megfogni. A főhősök személyisége sem tudott kibontakozni, és mint papírmasé figurák sodródtak a történelemmel. Még akkor sem tudtam együtt érezni Szalma Jasonnel, amikor perbe fogták gyilkosság vádjával és megkínozták. Számomra teljesen mindegy volt, hogy él-e vagy hal.

Nem ezt vártam az írónőtől, hiszen több regényét is olvastam és tudtam, hogy tud ő szívbemarkoló, letehetetlen regényeket is írni. Éppen ezért értetlenül álltam a dolog előtt és nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ez a regénye kivétel lenne. Kitartóan haladtam az olvasással, annak ellenére, hogy nem nagyon fogott meg és a történet sem ragadt meg. Még nem elértünk Bastille ostromáig, a francia forradalom kitörésének pillanatához. Jason a Bastille-ben teljesített szolgálatot, így belülről figyelhettük az ostrom minden egyes pillanatát. Ez volt az a pont, ahol éreztem, hogy Izolde megragadja a történet fonalát és olyan szinten behúzza az olvasót, hogy ettől kezdve már nincs az az ember, aki le tudná tenni a könyvet.

Jason végig az események középpontjába áll, bár nem a forradalmárok oldalán, hanem a francia király, XVI. Lajos mellett. Igen, ez egy kis ellentmondás, hiszen Jason arra esküdött föl, hogy végez a francia királlyal, erre pont ő az aki a védelmét ellátja? Való igaz, hogy van benne egy kis ellentmondás, de ha megértjük az indokait amiért halogatja a merényletet, megértjük azt is, hogy miért védelmezi a királyt. A tervéről nem tett le, csak kicsit elhalasztotta, kivárva a megfelelő pillanatot, amikor sem ismerőseit, sem magát nem sodorja veszélybe.

Emberi és polgári jogok nyilatkozata

Veszély? A forradalom idején mindenki veszélyben volt, akit a királyi családhoz tudtak kötni, vagy olyan nemesekhez, akik királypártiak voltak, szemben a köztársaságpártiakkal. La Fayette sorsa és szerepe is elég érdekes a forradalomba. Ő az aki megfogalmazza az Emberi és a polgári jogok nyilatkozatát, az amerikai Függetlenségi nyilatkozat mintájára, mégsem tud választani a nép és a király között.

Általában a forradalommal foglalkozó történelmi regények a nép oldaláról próbálták bemutatni az eseményeket. Izolde Johannsen szakított ezzel a hagyománnyal, és a király szemszögéből, pontosabban Jason szemszögéből bontja ki a történetet. Ami azért is érdekes, mert rámutat a forradalom kettős mércéjére. Miközben elfogadták Az emberi és a polgári jogok nyilatkozatát, sárral tiporták az emberi jogokat és rögtönítélő bíróságokkal legitimálták az értelmetlen kivégzéseket.

Én, aki nem vagyok túl járatos a francia forradalom dolgaiban, és a Lajosok sokaságában is elveszek, le sem tudtam tenni a könyvet. Olyan dolgok jöttek velem szembe, amikről nem is tudtam. Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, fogalmam sem volt, hogy ki volt La Fayette. Lehet, hogy hallottam már korábban a nevét, de nem foglalkoztam vele. Aztán, amikor már a könyv felénél voltam, kíváncsiságból rágoogleztam és kiderült, hogy milyen nagy szerepe is volt, nem csak az amerikai szabadságharcban (több amerikai település is róla lett elnevezve), hanem a francia forradalomban is. Egy ekkora történelmi alak regénybe emelésével óvatosan kell bánni, hiszen nem lehet nagyon elrugaszkodni a valóságtól. Itt jön képbe Szalma Jason, aki La Fayette barátja a történetbe, de "rangbéli" különbségek miatt tartják az egy lépésnyi távolságot. Jason szemén keresztül pedig bepillantást nyerhetünk az események sűrűjébe, úgy hogy nem rángatjuk bele La Fayette-t túlságosan.

Karikatúra a francia forradalomról

Szóval, amennyire töredezett volt a regény első fele, annyira izgalmas és eseménydús a második. Az emberi tragédiák amikkel szembesít bennünket az írónő, egyszerűen felfoghatatlanok és brutálisak. Szerencsére nem részletezi túlságosan azt a brutalitást, ami jellemezte a forradalmi polgárok bosszúszomját és gyilkolási vágyát, de így is igen megrázóak a leírások. Jason helyébe egy épeszű ember már rég feladta volna és vagy elmenekül az országból, vagy végez magával. De ő  nem ilyen. Őt a bosszú hajtja, amiről már majdnem letett, amikor megismerte a szerelmet és a boldogságot.

Direkt nem olvastam tovább La Fayette wikipédiás oldalát, hogy a regény folytatásából tudjam meg mi is fog történni pontosan a főhőssel és az új/régi barátjával, aki végigkíséri a történeten. Bár nagy vonalakban ismerem a történelem ezen szakaszát, soha nem merültem el benne mélyebben. Pár éve a polcomon vár a sorára egy Robespierre életrajzi ihletésű történelmi regény, amihez eddig nem éreztem túl nagy ingerenciát, de Izolde regénye meghozta a kedvem a korszakhoz. Rá kellett döbbennem, hogy milyen keveset is tudok arról a forradalomról, ami meghatározó volt a későbbi európai demokráciák kialakulásában. Igaz, ha belegondolunk, hogy micsoda emberirtás társult a "szabadság" és polgárjogok kivívásához, már nem is olyan nemes a forradalom. Viszont az is igaz, hogy az abszolutizmus és a diktatúrák megdöntése ritkán vérmentes. A régi rendszerekkel való leszámolás pedig általában a régi vezetők kivégzésénél kezdődik.

Sajnálom, hogy kicsit nehezen indult be a történet, hiszen ha a regény második felének hangulatát és izgalmát tudta volna hozni már az elejétől, akkor maximális pontszámot kapna tőlem a kötet. Sőt, szerintem a kedvencek közé is bekerült volna.

A végére marad a kérdés, hogy kinek is ajánlanám a regényt. Első ránézésre azt hihetné az ember, hogy elsősorban a francia forradalom iránt érdeklődőknek lehet érdekes. Valójában, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy bárki számára lebilincselő olvasmányt tud nyújtani, függetlenül attól, hogy mennyire járatos a francia történelembe vagy a forradalmi eseményekbe. Emberi sorsokról van benne szó, melyek néha szívet dobogtatóak, néha szívszorítóak, de legfőképpen drámaiak, attól függően, hogy a történelem vihara mennyire tépázza meg az embert.

Forrás: Letya.hu