Izolde Johannsen: A pontlövész (La Fayette 2.)

Szalma Jason, visszatérve birtokára sem adta át magát a semmittevésnek. Tervezte a visszatérést francia földre, mert érezte, hogy a fia még valahol életben van, és mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megtalálja. Közben azért szakított időt arra is, hogy segítsen a várfogságban sínylődő La Fayettenek.

A La Fayette duológia második része onnan folytatja, ahol a Megölni a királyt!-ban a történet véget ért. A pontlövész is két részre tagolódik, akárcsak az első kötet. Az első felében megtudhatjuk, hogy milyen is volt az élet a vérzivataros időkben, amikor a királypártiak és a köztársaságiak vak gyűlölettől hajtva gyilkolták egymást. A nép sem maradhatott ki a két csoport összecsapásaiból, hiszen területért ment a harc, ideológiák mentén és nem volt ritka az sem, hogy erőszakkal soroztak be embereket az egymásnak feszülő seregekbe. Aki vonakodott beállni az ügy mögé, azt a helyszínen kivégezték. Az olyan falvak melyek inkább az ellenséghez voltak hűségesebbek, a tűz martalékává váltak, a lakosságot pedig megtizedelték.

Izolde Johannsen szemléletesen tárja elénk ezt az időszakot, ráadásul egy gyermek szemén keresztül, aki az életben maradásért küzd és kénytelen elviselni kínzói bántalmazását. A börtönt is megjárja, ahol pártfogóra talál, és szabadulásukat követően a hadi pályát választja, szívében a fogadalommal, hogy bosszút áll a köztársaságiakon.

Szalma Jason járja az országot, és minden szalmaszálba belekapaszkodik, mely a fiához vezethet. Temetőket, árvaházakat, börtönöket keres fel, hogy utánajárjon mi történt a gyermekével, és ha még életben van, akkor kimenekítse ebből a feldúlt országból. Sokszor zsákutcába vagy tévútra vezetik az információk, ha egyáltalán talál valakit, aki érdemi információval tud szolgálni a leírásnak megfelelő fiú holléte felől.

La Fayette és családjának a sorsa igencsak a háttérbe szorul a történetben. Olykor-olykor felbukkannak, amikor Szalma Jason meglátogatja egyiküket, másikukat a börtönbe. A kiszabadításukra tett kísérletek és erőfeszítések kudarcot vallanak, míg az amerikaiak nyomásgyakorlásának következtében La Fayettet szabadon nem eresztik, azzal a feltétellel, hogy nem térhet vissza Franciaországba.

A kötet első fele magával ragadja az olvasót, és elborzasztja a sok kegyetlenkedés, amit az egymással szemben álló seregek követnek el a másik kárára. Izolde nem tompítja leírásaival a valóságot, sőt, inkább naturalista módszerrel tárja elénk az egyes eseteket és azok következményeit. Az olvasó megrökönyödve és dühvel halad lapról lapra, miközben nem tudja eldönteni, hogy a fiatal gyermek sorsáért aggódjon-e vagy inkább azért imádkozzon, hogy gyors és fájdalommentes legyen a halála. Mindeközben szívszorító az az erőfeszítés is, amit Szalma Jason tesz, hogy megtalálja eltűnt fiát.

A kötet második felében mind Szalma Jason, mind pedig La Fayette a háttérbe szorul, és az ifjú Guillaume bosszú-hadjárata kerül az előtérbe. Végigkövethetjük Franciaország szomorú sorsát és az államberendezkedések folytonos változását, miközben Guillaume a királyi családot próbálja védelmezni, segíteni és aktívan kiveszi a részét a restaurációban. Még a másik oldalon mindent megtesz annak érdekében, hogy Bonaparte Napóleon, a volt császár életét vegye.

Fel lehetne róni az írónőnek, hogy miért hanyagolta el ennyire La Fayette-t, hiszen a szabadulását követően is igen aktív tagja maradt a társadalomnak. Azonban, ha utánanézünk egy kicsit La Fayette életének, kitűnik, hogy igen szélkakas módjára viselkedett, hiszen hol a köztársaságban viselt állami tisztséget, hol a császárságban, és végül megsértődött, amikor a királyság helyreállítását követően leváltották a Nemzeti Gárda éléről. Az igaz, hogy sok erőfeszítést tett a parlamentarizmus megtartásáért, azonban a mindenkori hatalom kiszolgálásában sem volt rest, még akkor sem, amikor ezt ellenzékből csinálta. (jó, ez lehet, hogy egy kicsit erős. Fogalmazzunk úgy, hogy igyekezett mindig a hatalom részese lenni...)

Sajnálatos módon, a regény második felében megtört a lendület és a szereplők élete helyett a történelmi események bemutatása került előtérbe. Azonban itt már Guillaume sem részese az eseményeknek, hanem inkább csak távolról követi ezeket. A bosszú vezérli, és mindent megtesz annak érdekébe, hogy megölje Napóleont, de csak távolról figyeli a száműzetését és a 100 napos visszatérését. Bár a történet elején volt egy momentum, amikor Guillaume fontos információhoz jut, és végig azt gondoltam, hogy ezt fogja felhasználni a bosszújához, csalatkoznom kellett a végén.

Az igaz, hogy a kétkötetes regénynek La Fayette és korának bemutatása volt a célja, ami sok információval gyarapított, de úgy érzem, hogy az írónő kicsit jobban részletezte a dolgokat. Itt leginkább La Fayette és Szalma Jason amerikai körútjára gondolok, mely igen hosszúra nyúlt, és szinte az összes helyszínt, történelmi személyt igyekezett bemutatni. Erre szokták azt mondani, hogy a kevesebb néha több, és sokkal élvezetesebb lett volna, ha csak pár megállót és az ottani ünnepséget mutatta volna be, mint így, hogy szinte végigment az egészen.

A két kötet abban hasonlít egymásra, hogy mind a kettő két részre osztható. Az elsőnek az első fele, még a másodiknak a második fele lett egy kicsit vontatott, de az elsőnek a második fele, és a másodiknak az első fele egy izgalmas, letehetetlen történet. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire is nehéz lehet egy történelmi regényt megírni teljes komplexitásában, hogy a teljes korszakot lefeddje, és a kitalált szereplő segítse bemutatni az adott időszak eseményeit, de ne torzítsa a történelmi hűséget. Ráadásul mindezt úgy, hogy a szükséges információkat is beleszője a történetbe, de mégse legyen történelem tankönyv szagú a regény. Ez részben sikerült is Izolde Johannsennek, ami a teljes történet közepét illeti. Az elején és a végén pedig valahogy nem tudta megragadni azt a szálat, amin keresztül izgalmasabbá tehette volna azt az időszakot.

A romantikus történelmi regényeket kedvelőknek tetszeni fog a lezárás. Nekem kicsit melodramatikusnak tűnt a befejezés, amit nem tudok a szereplők személyiségéhez társítani. Értem én a motivációt és a ok-okozati viszonyt, de úgy érzem, hogy ez egy kicsit túllőtt a célon.

Aki hozzám hasonlóan, nem túl jártas a nagy francia forradalom vérzivataros időszakában, annak kiváló olvasmány a regény. Kalandban és információban egyaránt bővelkedik, így az olvasó kedvet kaphat arra, hogy jobban elmerüljön ezen történelmi időszak eseményeiben. Napóleonról már mindenki hallott és ismeri az élettörténetét, de azt más kevesebben tudják, hogy mi segítette őt hatalomra és milyen következményei voltak száműzetésének. Sokan úgy tartják, hogy a nagy francia forradalom meghatározó esemény volt a mai Európa politikai és társadalmi berendezkedésében, és még mindig sok mindent ehhez a fordulóponthoz vezetnek vissza, mégsem ismerjük La Fayette-et, aki az Emberi és polgári jogok nyilatkozata első változatát készítette.

Forrás: Letya.hu