Isabel Allende: Maya naplója

Maya életének leírása más író tollából talán annyira hihetetlen lenne, hogy egyúttal hiteltelenné is válna. Allende azonban annyira beránt a történetbe és játszik az érzelmeinkkel, de általánosságban is egyszerűen csak hat ránk, hogy az oldalak egy idő után olvastatják magukat és nem tudod letenni a könyvet. Az írónő ráadásul a tőle megszokott módon él a mágikus realizmus eszközeivel és jócskán csempész misztikus elemeket a történetbe.

Akiknek volt már szerencséjük Allendéhez, azt mondják, az utóbbi időben megjelent könyvei közül nem olvastak tőle igazán jót. Bár a Maya naplója annyiban különbözik ezektől, hogy egy teljesen más korban játszódik, mégis úgy tűnik, mintha az ember visszatérhetne a régiekhez, a jó öreg Allendéhez, aki annyira kiváló mesemondásban, mint ebben a regényben. Is.

"Egy héttel ezelőtt a nagymamám egy árva könnycsepp nélkül ölelt át a San Franciscó-i repülőtéren, és a lelkemre kötötte, hogy ha kedves az életem, addig egyetlen ismerőssel se lépjek kapcsolatba, amíg meg nem győződtünk róla, hogy az ellenségeim már nincsenek a nyomomban."

A történet így kezdődik, a 19 éves Maya Vidallal, aki Chile egy távoli részébe, Chiloe szigetére (megnéztem, létezik és csodás!) utazik, pontosabban menekül az ellenségei elől. Első blikkre az ember kis fenntartással kezeli ezt az alaphangot, mert miféle eltúlzott és béna sztori kell, hogy húzódjon az oldalak mögött, ha egy fiatal csajszinak már a könyv elején a déli féltekére kell futnia.

A lány a noteszébe írja az utazás kezdetekor annak, majd életének történetét, a nagyon cuki, csupaszív, szeretetteli és támogató nagyszüleitől kezdve a Chiloéban megesett kalandjaiig. Aki klasszikus családregényt remél e tekintetben a könyvtől, az már az elején zárja be. Maya bár kiegyensúlyozott háttérrel rendelkezik, és nem árva, mégis a nagyszülei: egy igazi gentleman, komoly, afroamerikai csillagász és egy dél-amerikai (chilei) erős egyéniséggel megáldott asszony neveli fel. A két teljesen különböző habitusú és személyiségű ember nagy szeretetben, nagyanyjának, Nininek köszönhetően pedig déli temperamentummal, kellő érzékenységgel és empátiával megáldva gondoskodik róla.

"Nini chilei módra nevelt: sok étel és szeretet, világos szabályok, és nem sokszor, de néha pár tasli. Egyszer megfenyegettem, hogy kiskorú veszélyeztetéséért feljelentem a rendőrségen, akkor úgy elvert a levesmerő kanállal, hogy púp nőtt a fejemre. Ettől azonnal elálltam a szándékomtól."

Amíg nagymamája szigor és vehemencia, addig nagypapája az engedékenység és nyugodtság. Mayát feltétel nélkül Papó szereti, tőle tanul önismeretet, gyakorol türelmet és feledkezik rá arra, nem csak a látható és megmagyarázható létezik, hogy ostobaság csak olyasmiben hinni, amit be tudunk bizonyítani.

Fordulópontként a hármas életében is bekövetkezik a tragédia, és mindenki erejéhez mérten próbál megbirkózni a nehezen feldolgozhatóval. Innen a sztori viszonylag lassú mederben, de izgalmakban és fordulatokban gazdagon csordogál, megismerhetjük Maya mindennapjait, a csodás Chiloét, és lakóit a maguk fura szokásaival, hiedelmével és történetével. Faltam ezeket a részeket a könyvben, imádtam ahogyan Allende Chiloéről és lakosairól mesél, annyira érzékletes és magával ragadó, hogy az ember lánya azonnal kedvet kap az odautazáshoz retúrjegy nélkül. A hely történetének megismerésével együtt ráadásul, főhősnőnk magáról is egyre többet tanul. Mind az őslakosok, mind pedig a Mayát vendégül látó és életének részeseivé váló emberek jellemrajza rendkívül árnyalt, mondhatnám sunyi módon nagyon okosan van megcsinálva. Mikor az egyik szereplőt elkönyvelnéd valamilyennek, azonnal kiderül róla, hogy az egyénisége még rengeteg színt tartalmaz, és akárcsak Maya, mi is rengeteget tanulhatunk általuk.

"– Tudod, hogy a fél életemet bezárkózva töltöttem, Maya. Nem olyan régóta kezdek megnyílni, de nem tudom szétválasztani az érzelmeket. Azon a résen, ahol kibújik a szerelem, szüremkedik ki a félelem is. Ezzel azt akarom mondani, ha képes vagy nagyon szeretni, akkor szenvedni is sokat fogsz."

Anélkül, hogy tovább spoilerezném a történetet, meg kell hagyni, hogy Maya naplója egészen biztosan meglepetést tartogat a végén a Te számodra is. Azt is mondhatnám, hogy Maya életének leírása más író tollából talán annyira hihetetlen lenne, hogy egyúttal hiteltelenné is válna. Allende azonban annyira beránt a történetbe és játszik az érzelmeinkkel, de általánosságban is egyszerűen csak hat ránk, hogy az oldalak egy idő után olvastatják magukat és nem tudod letenni a könyvet. Az írónő ráadásul a tőle megszokott módon él a mágikus realizmus eszközeivel és jócskán csempész misztikus elemeket a történetbe.

Összességében azt hiszem a Maya naplójának erőssége a karakterek erejében, a bemutatott helyszínek varázzsal teli atmoszférájában rejlik, tapintható a könyvben Allende Chile iránti olthatatlan szeretete. Ami pedig teljesen lenyűgözött az az érzelmek sokszínűsége, melyekkel az írónő nagyon tud zsonglőrködni és melyből jó tucatot át- meg átélhetünk akár pár oldalon belül is. Óh, és az a csipetnyi humor gondosan adagolva! Páratlan!

Chiloe, Te csodás; ami bakancslistás hellyé nőtte ki magát nálam: http://www.visitchile.com/en/chiloe-island/

Forrás: Véda hangulatai