Harrison Fawcett: Feketecsuklyások

Lassan fel kell pörgetnem a Mysterious Universe világában játszódó sorozat olvasását, mert ha így haladok, akkor 20 év múlva jutok majd csak el a ma még frissnek számító megjelenésekhez. Nem beszélve arról, hogy a HungaroCon-on tartott előadás alapján, a szerzők új lendületet szeretnének adni a tetszhalott állapotban lévő sorozatnak, ami azt jelenti, hogy évente 2-4 új kötettel terveznek előrukkolni. Na mármost, ha azt nézzük, hogy eddig kb. 50 kötetnyire (pontos számot nem találtam sehol) tehetjük a sorozatban megjelent műveket, melyek a regények mellett tartalmaznak antológiákat is, nem kis feladatnak tűnik az elolvasásuk.

Az Excalibur keresése alapján úgy tűnt, hogy a sorozat részei önállóan is olvashatóak, hiszen az utalásokat a szerzők lábjegyzetben kifejtik. Így lazán belevágtam a Feketecsuklyásokba, ami az MU világán belül a Brett Shaw-sorozat harmadik (moly szerint) része (valójában az 5. ha az alternatív történeteket is ide soroljuk). Olvasás közben jöttem rá, hogy nem minden esetben jó random részeket olvasni, mert pl. a Feketecsuklyások esetében sokkal hangulatosabb lett volna, ha az első két részt is olvastam volna már.

2671-ben járunk, a Dominatus időszakában, amikor a trónon IV. von Anstetten ül, aki a szóbeszédek alapján nem is ember. A trónörökösnő, Caroline-Blindamoor, új udvarhölgyének fogadását készíti elő, nem sejtve, hogy Odette Lamertine trójai falóként érkezik meg a hajójára. A Háború Hercege a naiv, fiatal lányt szemeli ki arra, hogy egy ősi jóslatot valóra váltson és becserkéssze, majd elrabolja a trónörökösnőt. Azonban Odettere nem csak a trójai faló szerepe hárul, hanem egy sokkal rémesebb sors is vár rá.

Amint kitudódik, hogy Caroline-Blindamoort elrabolták, egy válságstábot hívnak össze, melyben Brett Shaw is helyet kap. Az információk feldolgozását követően IV. von Anstetten rájön, hogy ki is lehet a titokzatos lányrabló. A Háború Hercege ellen emberi hadsereg és technológia mit sem ér, így csak egy olyan személy veheti fel vele a harcot, mint ő maga... vagy Brett Shaw, ha beavatást kap a Málkhút misztériumába. Egyedül azonban mit sem ér, hiszen el kell jutnia Brett Shawnak Hillaryonra, és a bolygón meg kell találnia azt a helyet, ahol Blindamoort fogva tartják. Hillaryonon éppen világháború dúl, és mit sem tudnak arról, hogy rajtuk kívül léteznek más értelmes civilizációk is. Így el kell vegyülnie a felmentő csapatnak a helyi lakosság között, és Shaw nem használhatja az erejét, hiszen azt megérezné a Háború Hercege. Az idő sem kedvez a csapatnak, hiszen ha nem érnek oda időben, akkor a trónörökösnő feláldozásával egy olyan kapu nyílik meg a világra, mely szabad utat engedne a sötét erőknek és ez egyben az emberiség végét is jelentené.

Tehát, a szituáció adott. Egy elrabolt királylány, akit a sárkány tart fogva és fel akar áldozni. Majd megy a herceg, aki nem más, mint Brett Shaw és megpróbálja kimenteni a királylányt a sárkány karmai közül. A csavar a dologban, hogy a von Anstettenek sem emberek, így sárkányt kell menteni a sárkánytól. Hősünknek pedig megadatik a lehetőség, hogy egy ideig emberfeletti erővel rendelkezzen és megmentse a kis sárkányt. A mentőakció során pedig furcsábbnál furcsább lények csatlakoznak hozzá, hogy segítsék.

A történetet az események és a humor viszi el a hátán, és nem is kell sokat gondolkodnunk. Minden akkor és ott történik, ahol történnie kell, mégis vannak benne meglepetések, aminek köszönhetően izgalmas és érdekes a regény. Brett Shaw és Paul Wittgen uralják a terepet és minden felmerülő problémára van megoldásuk. Vagy ha éppen nincs, akkor igénybe veszik a csapat többi tagját.

Egy egész bejegyzést lehetne szentelni a hillaryoni kultúra és társadalom kielemzésére. Harrison Fawcett szerint a matriarchális társadalom abból eredeztethető, hogy a hillaryoni nők dominálnak az ágyban, és a férfiak csak passzív félként, mintegy elviselik a szexuális aktust. Bár, felmerül a kérdés, hogy ha csak szenvedő alanyok a férfiak az aktus során, akik nem élnek meg orgazmust, akkor mi készteti őket arra, hogy lefektessenek egy nőt? Igaz az is, hogy Brett Shawhoz hasonlóan, én is, sőt minden épeszű földi férfi elkerülné a hillaryoni nőket, hiszen az ilyen nemi szervvel rendelkező nőkkel történő közösülés az utolsót jelentené minden (földi) férfi életében.

A regénynek jót tett a váltakozó nézőpont, aminek köszönhetően nem csak a főhős szemszögéből ismerhetjük meg a történet egyes eseményeit. Igaz, néha mindaddig nem sikerült beazonosítanom, hogy ki a mesélő, még valami jellegzetes szó elő nem került. Ilyen volt Heni, a hillaryoni ejtőernyős parancsnok elbeszélése is, amit csak onnan tudtam beazonosítani ha előbukkant a szövegben a Bretsó vagy a Polvitgen. Ami kicsit vicces, de ha belegondolunk, akkor a fiatalabb korosztálynak segít a szereplők nevének helyes kiejtésében... de ki adna oda egy ilyen könyvet a 8-10 éves gyerekének, ahol a szereplők tobzódnak az alkoholban és a különféle drogokban, nem beszélve a szexuális aktus részletes leírásáról. Szegény kisfiúk nem mernének nőkhöz közeledni, nehogy leharapja az izéjüket az izéjük...

Szóval, hangulatos, vicces és pörgős regény, ami nincs túlbonyolítva. Mégis van egy kis hiányérzetem, ami azért a kalandregényekben is helyet szokott kapni. Ez pedig nem más, mint a karakterek. Csak az események tükrében ismerhetjük meg a szereplőket, illetve egy-egy rövid ismertetővel a múltjuk egyes részeit. Ennek következtében mindegyikről csak egy felszínes képet kapunk, és úgy érezhetjük, hogy nem hús-vér szereplők, akikkel azonosulni tudnánk, vagy képesek lennénk izgulni a sorukért. Az is lehet, hogy az előző két részben jobban ki vannak bontva a szereplők egyéniségei, és Fawcett már nem akart időt és helyet pazarolni ezek leírására. Erről csak akkor tudok majd nyilatkozni, ha az Ópiumkeringőt már elolvastam.

Érdemes még megemlíteni a Hillaryonon dúló világháború és a II. világháború közti párhuzamot, illetve a városok nevei közti összecsengést is. Nem, ez nem véletlen egybeesés, hanem a szerző tudatos választása és ő is több alkalommal utal a hasonlóságokra Brett Shawon keresztül. Hogy mi lehetett a célja ezzel, azt nem tudom, de nagyon szépen belesimul a történetbe, és a hangulatteremtésnek is jót tett. Így könnyebb volt elképzelni a hillaryoni társadalmat.

A regény kitűnő kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Nem törekszik nagy gondolatok kifejtésére, mindössze szórakoztatni akar. Persze vannak benne elgondolkodtató részek, mint pl. a hillaryoni társadalom felépítése, ami bár hasonlít a földihez, mégis vannak igen eltérő különbségek.

A következő, amit olvasni fogok az MU világából, az Anthony Sheenard Sötétség előtt című regénye, mely a Bowman-trilógia bevezető kötete (a trilógia még nem teljes). Hogy utána mi lesz? Azt még nem tudom... de egy hét múlva két újabb kötettel bővül az MU univerzum, amik szintén felkerült már a listámra. Remélem, hogy Fonyódi Tibor (Harrison Fawcett) és Szélesi Sándor (Anthony Sheenard), a HungaroCon-on tett bejelentésük alapján nekiállnak és frissítik az MU művek kronológiáját, hogy az újonnan csatlakozó olvasók is tudjanak mire támaszkodni, ha belekezdenek az MU világának a megismerésébe. Addig is ajánlom @Razor Mysterious Universe polcát, ami segíthet eligazodni az olvasóknak.

Röviden: ha jó akarsz szórakozni és egy kis kalandra vágysz, akkor a Feketecsuklyások kitűnő választás!

Forrás: Letya.hu