Gyilkos Anders és barátai (meg akik nem azok)

Vannak napok, amikor munkából hazaérve, az ember nem vágyik másra, minthogy levesse magát a kényelmes kanapéra, kezébe vegye a távirányítót és egy jó sört, majd bekapcsolva a tévét, keressen valami gondolkodásmentes műsort, ami általában egy komédia szokott lenni. Ilyen esetben nem számít, hogy a film elején, közepén vagy éppen a végén kapcsolódunk be, csak annyi számít, hogy végre kikapcsoljunk és nevessünk egy sort. Azonban vannak olyanok, mint én is, akik nem néznek tévét. Számukra mi marad egy nehéz nap után? Egy könyv? Általában igen, de van amikor nincs erőnk figyelni és nem akarunk gondolkodni a történet szálain, csak szeretnénk nevetni egy kicsit, hogy levezessük az egész nap felgyülemlett stresszt. Erre pedig nincs is jobb megoldás, mint Jonas Johasson jelen könyve.

A fülszöveg már megadja az első lökést, hogy a könyvet a kezünkbe vegyük, hiszen mire is számíthatunk egy frissen szabadul, többszörös gyilkos, egy a felekezete által elzavart lelkésznő és egy kuplerájból lett motel recepciósa által alkotott triótól? Magasztos gondolatokra nem igazán, azonban hasat fájdító nevetésre annál inkább. A történet mondható abszurdnak, mégis ha belehelyeznénk a való világunkba, megállna a lábán.

A trióban egy valami közös, mégpedig a társadalom és az emberek utálata. Gyilkos Anders fiatal kora óra az állami börtönök vendégszeretetét élvezte, így idős korára, mire végre szabadult, csak egy vágya volt: nem visszakerülni. Egy dologhoz értett igazán, a vedeléshez. Azonban ha a piát keverte drogokkal, fennállt a veszélye, hogy ismét filmszakadása lesz és közben valaki meghal. Ezért óvatosan közelített a bódulathoz és bár szenvedélyének nem tudott ellenállni, fokozottan ügyelt arra, hogy a piát ne keverje semmilyen természetes- vagy szintetikus droggal. Azonban valamiből meg kellett élnie, és hírnevét felhasználva verőlegényi megbízásokat vállalt az alvilág számára. De csak vert és csontokat tört, gyilkosságot nem vállalt. Egy napon azonban megbízója nem találta a szobájába, így a motel recepciósára bízta az illetményt, ami a megbeszélt összegnek csak a fele volt, mert Gyilkos Anders nem törte el a kliens mindkét kezét, csak az egyiket, igaz azt két helyen is. Az összeg átadásánál véletlenül éppen jelen volt a kilépett lelkésznő is, akivel még friss volt az ismeretsége a recepciósunknak (Per Persson), de a szimata mint egy vén rókáé. Ráérzett, hogy Gyilkos Andersből nagy embert lehetne csinálni, mindössze neki és Pernek össze kellene állnia a vén börtöntőtelékkel és menedzselnie kellene, hogy ne fordulhasson elő a jövőben részfizetés. No meg persze ők is jól megszedhetik magukat.

A kissé bugyuta Gyilkos Anderst nem volt nehéz rábeszélni, hogy egyéni vállalkozását adja fel, és inkább tömörüljön szervezetbe, ahol neki csak a csonttörésekkel kellene foglalkoznia, míg a megbízókkal való tárgyalást, az árszabást és a bevételeket a trió másik két tagja intézné. A marketingtevékenységeket a lelkésznő magára vállalta és lassan elkezdődött a vállalkozás fejlesztése is, ahogy egyre több bűnszervezetet sikerül elérniük. Azonban a félnótás Andersszel is meggyűlt a bajuk, hiszen nem tudott különbséget tenni a jobb és bal keze között, így a megbízásoknál is előfordult, hogy nem a megfelelő végtag lett eltörve. Idővel azonban a Biblia is kezdett bezavarni a jól menő üzletbe, ugyanis Gyilkos Anders egyre többet forgatta és jó úton járt a megtérés felé. De mit kezdjünk egy olyan verőlegénnyel, aki az Úr szavára hallgatva nem hajlandó többé felebarátai ellen fordulni? Egyszerű, pörgessük fel az üzletet, bővítsük ki a szolgáltatásokat (vegyük a listára a gyilkosságot is) és rövid idő alatt minél több megbízást fogadjunk el. Az időzítés a lényeg, azaz lépjünk le, mielőtt a megbízók rájönnének, hogy a megrendelt szolgáltatásokat nem teljesítjük. És innen válik igazán izgalmassá a történet.

Jonas Jonasson mesterien bánik a humor eszközeivel. Maximálisan kihasználja a lehetőségeket és a legváratlanabb pillanatokban olyan szavakat, félmondatokat szúr be, hogy fogjuk a hasunkat. Szereplői a társadalomból kiábrándult emberek, akik mindent megtennének azért, hogy revansot vegyenek. Kihasználnak minden lehetőséget, ami számukra adatik és ha kiszagolnak valami jó üzletet, már azon gondolkodnak, hogy hogyan lehetne fellépni vele a nemzetközi porondra is. A médiák által nyújtott támogatás az ami mindig előrelendíti az elakadt szekeret, hiszen a bulvársajtó mindenre ráharap, ami érdekes lehet az olvasók számára. Nekik köszönhető, hogy ugyanaz a Gyilkos Anders egyszer rettegésben tarthatja az ország lakosságát, másszor pedig nemzeti hős, aki elveszi a pénzt a bűnözőktől és a rászorulóknak adja.

Ahogy mondani szokták, minden vicc részben igaz, hiszen csak akkor lehet rajta jót nevetni. Az egész regény nem más, mint társadalmunk kifigurázása, ahol jó propagandával egy utolsó bűnözőből is lehet vezető, vagy éppen fordítva. A sajtónak és az internetnek köszönhetően bárkiből lehet sztár, csak jól kell tálalni. Nem hiába nevezik felénk a tv csatornákat kanálisnak, hiszen ugyan az a szenny folyik benne, csak éppen kicsinosítva.

Ami a legnehezebb egy humoros könyv megírásában az az, hogy folyamatosan emelni kell a tétet, hiszen ha ugyanazon a szinten tartja a poénokat, akkor egy idő után ráun az olvasó. Ezért van az, hogy egy vicckönyvet nem olvas el az ember egy ültő helyében, hiszen a 20. poén után már nem tud rajta olyan jót nevetni. Egy viccgyűjteményt egy éven át olvasunk, de egy regénynél ezt nem engedhetjük meg magunknak. Jonas Jonasson is tudta ezt, ezért emelte a tétet később egy egyház megalapításával, majd a lehetőségek csúcsát elérve komolyabb hangnemet ütött meg, természetesen humorral ötvözve.

Éppen a fentiek tükrében nem jelenteném ki egyértelműen, hogy jelen könyv csak vicces, hiszen olyan társadalmi problémákra mutat rá, melyek mellett hajlandóak vagyunk szó nélkül elmenni. Nem csak elmegyünk mellette a való életben, hanem el sem gondolkodunk azon, hogy jelen van mindennapjainkban. Pedig a könyvben szereplő események igenis részét képezik az életünknek, még akkor is, ha csak egy elhanyagolhatóan kis részét. Még másoknál, akik úgymond "véresen" komolyan veszik az életet, nagyobb hányadban élik meg ezeket. Ők azok akik felháborodással beszélnek az ehhez hasonló könyvekről, hiszen megbántva érzik magukat vagy éppen az általuk nagyra tartott eszméket sérti.

Ne felejtsük el, hogy ez "csak" egy fikció, ami arra hivatott, hogy megnevettesse olvasóját. A sorok között megbúvó igazságokat pedig az vegye észre, akinek nem okoz problémát a felismerés. Hagyjuk, hogy kikapcsoljon bennünket a történet! Hogy elfeledtesse velünk a napi problémáinkat, és végre tiszta fejjel hajtsuk párnára a fejünket. Mellékhatásként előfordulhat izomláz a sok nevetéstől, vagy spontán felnevetés a munkahelyen, iskolában, amikor eszünkbe jut egy-egy rész a történetből. Nekem pl. még valahol az elején volt egy olyan részem, ami váratlanságával annyira meglepett, hogy sokáig nem is tudtam folytatni a könyvet, annyira nevettem. Ez a rész végigkísért az egész könyvön és néha a munkahelyemen is eszembe jutott. Ilyenkor mosolyra húzódott a szám és ha volt időm felidézni a jelenez minden részletét, nevettem magamban. Most is mosolyogva írom ezeket a sorokat és tudom, hogy akármikor ránézek majd a könyvre ez fog eszembe jutni.

Aki a könyv elolvasása mellett dönt, bizton állíthatom, hogy nem fog csalódni! Egy jól megírt történetet kap, aminek van eleje-közepe-vége és át van szőve humorbombákkal, melyek a legváratlanabb pillanatban robbannak.

FORRÁS: Letya.hu