Eric Muldoom: Boszorkánylovag | eredeti történet a fantasy minden alapelemével

Az egyik kedvenc műfajom a fantasy. Csakhogy nekem nem igazán bejövős a YA téma, de valamiért az utóbbi időben elég sok ilyet olvastam. Viszont nemrég a kezembe akadt egy ízig-vérig fantasy, amiben ugyan megvan minden, ami a nagy klasszikusokban, mégis eredeti történettel és karakterekkel rukkol elő.

Szerző: Eric Muldoom Kiadó: DeltaVision Kiadás éve: 2014 Oldalszám: 382 oldal

Fülszöveg:

A ​végzetes Sötét Víz közeleg, és mindent bekebelez. 
A világ a végnapjait nyögi. Mindazokra a biztos halál vár, akik nem tudnak bebocsátást nyerni valamelyik Örökkévaló Városba. A gond csak az, hogy ezek sosem maradnak egy helyben, és még építőik, a gőgös elf urak is tanácstalanok, merre keressék őket.

Az emberek – az egykori elf rabszolganépek – sorsa végképp kilátástalan. Ilyen helyzetben fordulhat elő, hogy egy kitaszított boszorkánylovagot indítanak útnak, találjon meg és foglaljon el egy ilyen legendás örökvárost.

Fekete Kullgant épp a vesztőhelyre cipelik, így nincs túl sok választása: elvállalja a küldetést. Kullgan talán csak egy mocskos szájú félbarbár, de amint harcról van szó, felülmúlhatatlan. Fiatal ugyan, de az életet máris képes sötét humorral megélni, és önmagát is mély iróniával szemlélni. Vér és halál – ez a jelmondata. Magához veszi varázspengéjét, és hagyja, hogy az események magukkal sodorják. Útitársai is akadnak: a sziklaelf harcos, a titokzatos Medini lány, és a sötételf varázsló. Vajon megbízhat bennük? Biztosan nem. Egyetlen dolog biztos: a túlélésért minden eszközt be kell vetnie.

Elsőként a borító fogott meg. Valami fergetegesen gyönyörű, bár a DeltaVisionos könyvek többsége hasonlóan észbontó külsővel rendelkezik. Nekem eleve hatalmas pozitívum, hogy nem egy minimalista, letisztult borítót kap az olvasó, hanem egy intenzív képvilágú, mozgalmas kompozíciójú jelenet van ábrázolva. Már írtam korábban a fantasy regények borítójáról (ITT), ahol kifejtettem részletesen, hogy nekem miért jön be jobban a mozgalmas borító.

Miután a regény külseje kellőképpen feltüzelt, megfordítottam a könyvet és elolvastam a fülszövegét. Itt döntöttem el, hogy nincs mese, nekem erre szükségem van! És milyen jól tettem, hogy beszereztem! Zseniálisan megírt könyv, egyre csak halmozódó izgalommal és olyan ritka köcsög véggel, hogy ki tudnám kaparni tőle a szememet.

Az író nem sokat lacafacázik a bevezetéssel. Pár fejezetnyi az egész és már nyakig benne is vagyunk a fő történetszálban. Amilyen gyorsan elindult a történet, legalább olyan sietősen haladt tovább is. Akciót akció követett, néha volt egy lélegzetvételnyi szünet, de ott meg a szereplők drámáztak egy keveset. Ahogy a borító is tükrözi, ez beza egy mozgalmas sztori. Nincs itt fél percenként megállás meg pisiszünet! Kőkemény harcok és izgalmak vannak kérem szépen. Ez azért néha problémákat okozott, mert amikor csak pár percem volt olvasni, akkor hirtelenjében nem tudtam hol hagyjam abba, mert valljuk be, nem jó úgy bármit is csinálni, hogy egy történetszálon kattog az agyunk, mert nem tudtuk meg a kimenetelét. A történet kicsit emlékeztetett a Nauszika című anime sztorijára, de ez tényleg csak a legvázlatosabb alapokra igaz.

A klasszikus fantasyk szinte összes alapelemét magában hordozza. Van itt áporodott szagú lebuj, ahol a kalandorok összeülnek, van egy hánytatott előéletű, ámde különleges emberke, vannak gonosz lények és természetesen van egy hosszú utazás telis-tele veszélyesebbnél veszélyesebb, rizikósabbnál rizikósabb helyzetekkel, amikből természetesen a hőseink mindig kivágják magukat valamilyen úton-módon. És mindezek végén természetesen van egy hatalmas, monumentális csata, ami mondhatni dönt a világ sorsáról. Minden alapelem felelhető, a szerző pedig ezeket bővíti, alakítgatja saját kénye-kedvére. Ismertem is ezt a könyvet, meg nem is. Pár fordulat kiszámítható volt a fantasy szerelmeseinek, mások pedig óriási döbbenetet okoztak és lesokkoltak.

A főszereplő mondhatni tipikus. Természetesen bivalyerős, mégis elég sok mágikus erővel is rendelkezik, egyértelmű, hogy különleges vér csordogál az ereiben, valamint az sem elhanyagolható, hogy szeret az élvezeteknek élni, főleg a nők okozta élvezetnek. Mint afféle pasi. Semmi kivetnivalót nem találtam a karakterében. Egy hős volt, és hát ki ne szeretné a hősöket? Hisz azok már az irodalom kezdete óta az olvasó kedvencei. Kullgan bátor, éles eszű és kitartó figura volt, teljes mértékig illik egy fantasyba. Tökéletes főhőse volt a történetnek, jobbat nem is kaphattam volna.

Ha már szereplőknél tartunk, fontos megemlíteni Kullgan nagy szerelmét, a harcias amazont. Ő számomra teljesen a Káosz ciklus Lucyját idézi. Kemény és határozott nő, aki nem fél az asztalra csapni és bizony kiáll önmaga védelmében. Azt tudom mondani, hogy számomra ő is szimpatikus volt, bár a feltűnő párhuzam miatt kicsit kétkedek az eredetiségében.

Ha már úgy is egy fél világon átívelő kalandról van szó, akkor elengedhetetlen még pár társ a csapatba. Van még egy sötételf mágusunk és egy sziklaelf, akinek egyetlen haszna a mérhetetlen ereje, mert sajnos őrá is igaz, hogy nagy az isten állatkertje. A sötételf volt az egyik kedvenc szereplőm. Kicsit titokzatos és sejtelmes volt, kimért modorú, vérbeli mágus. Sajnáltam, hogy róla nem tudtam meg annyit. A sziklaelf főként a humort szolgáltatta. Párszor kihúzta a csapatot a csávából roppant erejével, de alapvetően nem sok haszna volt. Viszont, ezt ellensúlyozza, hogy jókat lehetett rajta kuncogni.

A történet első felével az a legnagyobb problémám, hogy elég sok mondat Kullgan önfényezéséről szól, valamint kicsit túlzásba viszin annak az emlegetését, hogy ő jaj, de meg@&#>% a kis csapat egyetlen női tagját. Enyhén idegesítő és zavaró volt már egy idő után a folyamatos szajkózása ennek a két dolognak. Viszont ha ezen sikerül túllendülnie az olvasónak, akkor már jóval szerethetőbbé válik a történet.

A másik, ami rettentően idegesített, azt egy molyos felhasználó írta le legjobban: kard-csöcs-savfelhő szentháromság. Enyhén ment csak fel az agyvizem, mikor már minimum tizedszerre ugyanebben a sorrendben történtek az események. Szerencsémre ez is főként a mű első felére koncentrálódott. Utána már csak elvétve volt egy-egy szexuális utalás.

A stílus, amivel a szerző írt, egész szerethető volt. Teljesen élvezhető volt a regény, bár engem eleinte kicsit zavart a naplószerű írásmód, de később ezt is megszoktam. Sőt! Talán még meg is tudtam szeretni. Egész hangulatossá is tudta tenni az író a művet, habár volt egy kisebb váltás a mű közepe/háromnegyede fele. Egészen addig inkább a humor uralkodott és nem a nyomasztó hangulat, aztán amikor sor került a végjátékra teljes egészében morózus, komor lélegzetvételű lett a könyv. Az utóbbi határozottan jobban tetszett, ha az egész úgy íródik, akkor akár még kedvencemmé is tudtam volna avatni. Így sajnos csak egy erős jó minősítést kap.

Kimondottan tetszett a világ. Ez a több holdas téma nekem nagyon bejött, főleg úgy, hogy egy-egy hold egy-egy istent szimbolizált. Szerintem baromi ötletes és a kivitelezése is jól sikerült. Külön pozitívum még, hogy van TÉRKÉP! a könyvben, tudniillik, imádom a térképes könyveket. Olyan szívesen nézegetem és tanulmányozom őket.

Alapvetően a fantasy kedvelőien tudom ajánlani. Megvan benne minden, ami egy jó fantasyhoz kell, ez sem egy elgondolkodtató, vagy mély nyomot hagyó mű, de kifejezetten jó szórakozásra. Izgalmas, jók a szereplők, érdekes a történet, az alapköveteléseknek megfelelt. Érdemes elolvasni, mert egy jó élményt nyújt.

Forrás: Szubjektív Archívum