Egy ​birodalom ébredése

Kelen Károly nem egy életrajzi regénnyel állt elő, hanem inkább egy korrajzzal, amin keresztül jobban megérthetjük azt a világot, ahol Emich Gusztáv élt és tevékenykedett. Nem próbálja piedesztálra emelni, és ez az amiben különbözik a többi életrajzi, vagy nevezzük inkább dokumentumregénytől.

A könyv elején megismerhetjük Emich Gusztáv családját és fiatalkorát, azaz az inaséveket. Itt is kapunk egy kis korrajzot, valamint ízelítőt a nősülési szokásokról is. Az inaséveket követően Emich könyvárusítási engedélyt szeretne, amit igen nehéz az akkori Pesten megszerezni, hiszen kell hozzá a konkurencia hozzájárulása is. (nem abszurdum?) Végül természetesen megszerzi az engedélyt és megnyitja első könyvesboltját.

A könyv hangulatát nem az adja, hogy hogyan építi ki a birodalmát egy pék fia, hanem maga a kor, ahol mindezt véghezvitte. A XIX. század második negyedében egyre erőteljesebb lett a polgáriasodás és a feudális viszonyok ledöntése. A magyar nyelvet szinte csak a parasztság beszélte és a vidék népe. Aki egy kicsit is adott magára, az németül vagy franciául társalgott, írt és olvasott. Azonban a reformkor nem csak a társadalmi rend megváltoztatását tűzte ki zászlajára, hanem a magyar nyelv felemelését is. A törekvések meghozták az eredményüket, hiszen a két magyar hazában egyre több magyar szót lehetett hallani és egyre többen magyarították a nevüket, ahogy tette ezt az Emich család is. Nemkülönben a szlovák származású Alexander Petrovics, aki Petőfi Sándorra változtatta a nevét, és a magyar nemzet nagy költője lett.

A kötet nagyon jól visszaadja a kor hangulatát, a '30-as évek feszült kitörési kísérleteit, amik akkor még csak szóban és írásban keresték az utat, mely végül az 1848-49-es forradalomhoz vezetett. Látszik, hogy forradalmak nem egyik napról a másikra születnek. Kell idő, még a zsörtölődők és lázongók, vagyis az elégedetlenek "kinevelik" vezéreiket, akik a világba kiáltják a népet ért igaztalanságot, elnyomást, és a forradalom élére állnak. Vannak azonban csendes társak is, akik nem az utcán szereznek érvényt akaratuknak, meg hát nem is nagyon kockáztatnák a családjuk biztonságát. Ezen utóbbiakhoz tartozott Emich Gusztáv is, aki üzletember volt, mégis, kereste a kiskapukat, hogy hogyan tudná kiszolgálni a forrongó tömeg igényeit, úgy hogy a cenzoron is átcsússzon.

Felsorolni is sok lenne azon személyek neveit, akik megfordulnak a könyv lapjain. Többek között felbukkan Arany neve, Jókay, azaz később már Jókai, Czuczor Gergely, Madách Imre, Bajza József, és még sokan mások. Megismerhetjük az akkori irodalmi élet "krémjét", aki közül soknak még egy pofa sörre sem tellett. De nem is az számított, hogy kinek mennyi lapul a zsebében, hanem az, hogy ki mennyit tett hozzá a magyar költészet és próza gyarapodásához.

A kötet lapjain sok idézetbe belefuthatunk, melyek az akkori magyar írásmód, azaz szó szerint lettek beemelve. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy jobban beleélhessük magunkat a korba, még akkor is, ha nem értünk minden kifejezést. Férfiasan be kell vallanom, hogy volt olyan dokumentumrészlet, melyet első olvasásra nem is sikerült teljesen megértenem. A levelekkel, költeményekkel és prózai részletekkel már nem volt ilyen problémám, bár lassította egy kicsit a haladást.

Kelen Károly tehát egy korrajzot tár az olvasók elé, amit Emich Gusztáv élettörténetére fűz fel. Segítségül híva a kor irodalmárait, akiknek a levelezéseiből és egymáshoz való viszonyából egy teljesebb képet kaphatunk a '30-as, '40-es évekről, a forradalomról és az azt követő retorziókról. Ráadásul Kelen Károly néha az olvasónak is kiszól, hogy vegye észre a párhuzamot az akkori és mai helyzet között. Akkor idegen hatalom ült a magyar nemzet nyakán, most a sajátjaink teszik ugyanezt. Akkor a forradalmat a cári Oroszországgal sikerült leverni, ma ennek az utódjának játsszuk át az országot. Akkor cenzúra volt ami korlátozta a sajtószabadságot, ma viszont megszüntetik azon médiumokat, melyek kritizálják a vezetést.

Az idei, azaz a 2017-es év Arany-emlékév. 200 éve született Arany János, a magyar irodalom legnagyobb epikus költője, Petőfi és Emich kortársa. De kérdem én, hallott valaki arról, hogy idén minek van a 150. évfordulója? Egyáltalán szó esik valahol a kiegyezésről? Miért nem ünnepeljük? Hiszen egy forradalom kellett ahhoz, hogy a magyar nemzet végre ne alárendelt legyen saját országában. Igaz, 18 év kellett ahhoz, hogy a Habsburg birodalom kitombolja magát és véres vámot szedjen a magyar virtusért. De eljött 1867, a kiegyezés éve, amiről az idén nem eshetett szó, nehogy meglássa a magyar a párhuzamot. Közel húsz év kellett ahhoz, hogy egy szikra kirobbantsa a forradalmat 1848-ben. Nekünk még mennyit kell várnunk, hogy ez a szikra lángra kapjon?!

Egy birodalom ébredése... A könyv nem csak Emich Gusztáv birodalmáról szól, hanem Magyarországról, a magyar népről. Mindegy, hogy honnan származol, mi az anyanyelved, ha magyarnak vallod magad és célod, hogy a magyar kultúrát gyarapítsd és a szabadságért harcolj. Emich Gusztáv birodalma is lassan kapott szárba, és voltak nehéz időszakai. Mégis emberként tudott létezni abban a korban és kiállt a munkatársaiért. A börtönt is megjárta, mert a kiskapuk nem mindig voltak védhetőek. De Petőfi költeményei mindig kaphatók voltak nála, és valami furcsa módon, akármennyit vettek is meg, soha nem akart elfogyni.

Emich Gusztáv felkarolta a magyar szépirodalmat és terjesztette azt. Nélküle nehezebben juthatott volna el az olvasókhoz Jókai 44 (igen, negyvennégy) regénye, Madách: Az ember tragédiája, és többek között Eötvös József, Vajda János és még sokak munkái. Nem volt aktív forradalmár, de hozzájárult a magyar kultúra forradalmához és a szabadságharchoz.

FORRÁS: Letya.hu