Edwin A. Abbott: Síkföld / Olof Johannesson: A nagy számítógép

Vannak azonban olyan klasszikusok is, melyek érdemtelenül kikopnak a köztudatból és csak egy pár olvasónak köszönhetik, hogy imitt-amott szó esik róluk. Jelen kötet is hasonló sorsra jutott, ugyanis 1982-ben jelent meg először (és sajnos utoljára) a benne található két esszé (kisregény?), pedig megérdemelnének egy új kiadást.

Edwin A. Abbott könyvét már régóta vadásztam, mert újra és újra előkerült beszélgetések közben az általa írt Síkföld. Amikor végre megszereztem, és belelapoztam, nem tudtam, hogy mitől is ilyen nagy szám ez a kisregény. Amikor elkezdtem olvasni, akkor döbbentem csak rá, hogy mit is tartok a kezemben.

Edwin A. Abbott: Síkföld

Bevezetésnek annyit el kell mondanom, hogy Edwin A. Abbott a XIX. században élő matematikus volt, aki kacérkodott egy kicsit az írással is. Ennek köszönhető, hogy 1884-ben megjelenhetett a Síkföld című kisregénye, melynek főszereplője egy négyzet a kétdimenziós világban.

Vita folyik arról, hogy honnan is kezdjük számítani a sci-fi, mint irodalmi műfaj megjelenését. Ebbe most nem szeretnék belebonyolódni, de az biztos, hogy Abbott az egyike volt azoknak, akik a tudományos-fantasztikum irodalmához hozzátett. Ráadásul ezzel a kisregényével sikerült neki maradandót alkotnia, hiszen még az oly felvilágosult, mai olvasókat is képes elvarázsolni és eléri, hogy rácsodálkozzunk a világra.

Már általános iskolában megismerkedünk az Euklideszi-geometriával. Nem kell nagy képzelőerő, hogy elképzeljünk egy nulldimenziós pontot, egy egydimenziós vonalat, vagy egy kétdimenziós négyzetet. De mi van akkor, ha egy kétdimenziós világban kellene élnünk? Felülről ha ránézünk egy lapra, látjuk, hogy mi van ráírva vagy éppen rajzolva. Most képzeljünk el egy olyan világot, ahol szabályos kétdimenziós alakzatok léteznek a síkban és a felső perspektívát vigyük át a lap vonalába. Mit fogunk akkor látni? Mindössze egy szakaszt, amiről nem tudjuk eldönteni, hogy az most egy vonal, egy háromszög vagy éppen egy kör. Hát, valami ilyesmi lehet a síkban létezni.

Abbott egy négyzet visszaemlékezéseit meséli el, aki mindenekelőtt bemutatja a saját világát és a benne lévő hierarchiát. Megtudhatjuk, hogy miként élnek, és hogyan különböztetik meg egymást. Milyen veszélyeknek vannak kitéve és milyen a társadalom felépítése. Itt nem kell sok képzelőerő, hogy felfedezzük a Viktoriánus kor kritikáját, amit a történetbe helyez bele. Mégis, a mai olvasóra talán a nézőpontváltás van legnagyobb hatással. Ahogy leírja a síkföldet és az ottani életet. Később pedig áttér az alacsonyabb dimenziók ismertetésére. Persze az egészet úgy meséli el, hogy mi térlakók is értsük.

Lehet, hogy kicsit megmosolyogtató az egész, és néha rácsodálkozunk a dolgokra, de később, amikor áttér a háromdimenziós térre, már nem annyira vicces a dolog. Rámutat arra, hogy ha létezik n dimenzió, akkor léteznie kell n+1 dimenziónak is. Könnyen el tudjuk képzelni, hogy pontokból hogyan épül fel egy egyenes, egyenesekből hogyan épül fel egy négyzet és hogy négyzetekből hogyan lesz kocka. És kockákból hogyan lesz hiperkocka?

Ez a kisregény az ami összeköti az irodalmat a matematikával. Ha ilyen oktató írásokat olvastam volna gyerekkoromban, talán még ennél is jobban élveztem volna a matematikát. De sajnos ezt egyik matektanárom sem adta fel házira. Viszont középiskolában volt egy fizikatanárom, aki novellákat olvasott fel, amik a relativitáselméletre épültek. Azok segítettek jobban megérteni a jelenséget. (Esetleg tudja valaki, hogy mi volt annak a novellának a címe, amiben egy ügynök utazgatott a városok között, egy olyan világban, ahol 30 km/óra volt a fénysebesség, a vonat pedig átlépte ezt? Köszi a segítséget ;) )

Hatalmas hódolat Abbottnak, akinek nem maradt fenn a neve a matematika területén, de a tudományos-fantasztikus irodalomban kiemelt helye van. Hihetetlen, hogy egy ennyire egyszerű ötletből hogyan tudott megkomponálni egy ilyen összetett, átgondolt, logikailag jól felépített történetet.

A Síkföldből filmet is készítettek, de sajnos pont a lényeg hiányzik belőle. A történetet dolgozták fel, de a szemléletmód vizuális bemutatása kimaradt, ami nagyban csökkenti azt az érzést, amit a könyv elolvasása okoz.

ISBN: 963 211 507 4
Kozmosz Könyvek, 1982
Fordította: Gálvölgyi Judit
Terjedelem: 114 oldal

Olof Johannesson: A nagy számítógép

A másik kisregény, ami a kötetben helyet kapott egy történelmi visszaemlékezés, ami a számítógépek fejlődését meséli el az emberi társadalom tükrében. Pontosabban azt a folyamatot, ahogy az evolúció megalkotta a számítógépeket. Amihez természetesen először meg kellett alkotnia az embert.

Olof Johannesson, azaz eredeti nevén Hannes Alfvén, szintén a tudomány világából kacsingatott át az irodalomba. Fikciós történelmi esszéjében egy olyan utat jár be, aminek az elejét már ismerjük. A folytatás pedig még előttünk áll, és rajtunk múlik, hogy a jóslat mennyire válik be.

Egy utópisztikus világot tár az olvasó elé, nem kis szatírával, melyben elmeséli az első számítógépek megjelenését követő változásokat. A bonyolult számításokat egyre inkább átvették a számítógépek az emberektől, így azok, akik addig a számolásból éltek vagy munka nélkül maradtak, vagy átképezték magukat programozónak. Erre a legjobb példa, a 2016-ban megfilmesített igaz történet, A számolás joga. Azóta pedig egyre több emberi munkaerőt váltanak fel automatizált gépsorokkal. A propaganda persze mást harsog(ott), amikor a gépesítésről volt szó. Arra próbáltak rámutatni, hogy milyen jó lesz az embereknek, ha egy számítógép segíti a munkájukat, hiszen ugyanannyi idő alatt több munkát is el tudnak végezni és nem lesznek annyira leterhelve. Mindannyian tudjuk, hogy mi lett ennek az eredménye. 10 emberből 9-nek felmondtak, az az egy pedig megkapta a másik 9 munkáját is, ugyanazért a pénzért. Tehát ki járt jól? A munkaadó, aki befektetett a számítógépbe és kilenc munkás bérét megspórolta hosszú távon.

Ez a tendencia a mai napig tart, azzal a különbséggel, hogy most már a mesterséges intelligenciával is kacérkodunk. Utópiát szeretnénk, de nem vesszük észre, hogy dísztópia felé rohanunk. Talán Elon Musk sem kedvtelésből tesz meg mindent, hogy megakadályozza az MI-k kifejlesztését. Már rég rájöttünk, hogy az ember elérte a fejlődésének a csúcsát és már egy ideje a gépek segítségére támaszkodik a további előrejutásban. De mi történik akkor, ha megjelenik az MI? Vagy mi történik abban az esetben, ha egy globális katasztrófa következtében leállnának a számítógépeink és az elektronikus eszközeink? Alfvén mindkettőre kitér a könyvében.

Persze, jöhetünk azzal, hogy ez már lerágott csont, hiszen az 1927-es, Metropolis című némafilm is feldolgozta (részben). A Metropolisban nem voltak számítógépek, de megjelentek az első humanoid robotok, illetve a gépek, melyek robotmunkára fogták a dolgozókat és kizsákmányolták őket. Nem hiába beszélünk modernkori rabszolgaságról.

Tegyük félre az előítéleteinket és nézzünk kicsit jobban Alfvén esszéje mögé. Ő úgy gondolta, hogy a képviseleti demokrácia és az emberi vezetés nem képes megoldani a társadalmi problémákat. Már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a bürokráciának köszönhetően nagyon lassú a kormányok reagálási képessége. Tanulmányok - elemzések - viták - törvényhozás - alkalmazás - betartás. Mire eljutunk az utolsó lépésig, más a kezdeti értékek megváltoztak, így az intézkedés nem a megfelelő hatást éri el, sőt, az is lehet, hogy csak ront a helyzeten. Ráadásul politikusok ülnek a bársonyszékekben, akik már rég elfelejtették, hogy ez a poszt a köz szolgálatát jelenti és nem a hatalom megszerzését. Legjobban ez az idézet érzékelteti a képviseleti demokrácia rákfenéjét:

"A pártok tagsága önkéntes alapon toborzódott, s ha a párt hatalomra került, azt állította, hogy a nép nevében uralkodik, hogy a nép beléje helyezte a választások útján kinyilvánított bizalmát. Holott a választások útján a nép talán csak azt nyilvánította ki, hogy a rivális pártokat még csapnivalóbb kontároknak tartja." 

Talán jó lenne egy "üres szék" sor is a szavazólapon, amivel a nép kinyilvánítaná, hogy egyik pártot sem támogatja. A mai helyzetben, és a jelenlegi választási törvénynek köszönhetően, nem csodálkoznék, ha egy ilyen lehetőség esetén a mandátumok 70% betöltetlen maradna ;)

Alfvén nem csak jól látta a XX. századi társadalom betegségeit, de rendelkezett a "jövőbelátás" tehetségével is. Nobel-díjas fizikustól ezt el is várjuk ;) Konkrétan itt arra gondolok, hogy nem csak a vezeték-nélküli "internetet" jósolta meg, hanem az operációs-rendszerrel rendelkező karórákat is, melyek nem csak telefonálásra alkalmasak, hanem hordozójának egészségügyi diagnosztikáját is elvégzik, így vészhelyzetben értesítik a megfelelő szerveket. A beépített helyzetmeghatározóknak (GPS) köszönhetően pedig a bűnözőket is könnyebb elkapni, hiszen tudvalevő, hogy hol tartózkodnak. A karórák viselése pedig kötelező. Ha valaki erővel szeretne megválni tőle, a karóra rögtön értesíti a legközelebbi rendőrőrsöt. Ó, tiszta utópia!

A dísztópia pedig a végére marad... Nem, nem lesz nagy háború, nem ébred tudatára a Skynet. De az ember már csak egy haszontalan élőlény lesz a végén. Mit lehet egy ilyen fajjal kezdeni? Sejtésünk lehet.

Alfvén esszéje talán azért ennyire ütős, mert szinte az élet összes területére kitér rövid írásában. Ráadásul teszi mindezt a számítógép megjelenésétől egészen az emberiség feleslegessé válásáig. Példákkal illusztrálva a lehetőségeket.

A két kisregény nem éppen a megszokott sci-fi történeteket hozza. Nem biztos, hogy a zsánerrel most ismerkedőknek teljes élményt okoz, de legalább megmutat nekik is egy másik szemléletmódot. Ráadásul azzal, hogy ez a két furcsa kisregény egy kötetbe került, nem is történhetett volna jobb dolog velük. Személy szerint A nagy számítógépet nem biztos, hogy elolvastam volna, ha nem foglalja magába a kötet. Így viszont egy élménnyel lettem gazdagabb.

A Síkföldről nem lehet azt mondani, hogy nem egy klasszikus, hiszen több mint egy évszázada jelen van az irodalomban és a zsánerkedvelők is szívesen olvassák. Alfvén történetével kapcsolatban pedig csak abban reménykedhetünk, hogy valahol logikai hibát vétett és nem fog eljönni a vég számunkra a közeljövőben. Bár eddig egyre több jóslata beválni látszik, amit az oktatásban végbemenő változások is csak megerősíteni látszanak.

ISBN: 963 211 507 4
Kozmosz Könyvek, 1982
Fordította: Tótfalusi István
Terjedelem: 110 oldal

Forrás: www.letya.hu