Dudás Győző: Perisztaltikhoszeia

Eközben az Olümposzon Athéné és Árész a háborúról folytat eszmecserét, azaz egymásnak esve veszekednek a háború mibenlétéről. Árész, mint a háború istene, azon a véleményen van, hogy Athéné nem ért az ő mesterségéhez, de hajlandó vele kompromisszumot kötni, amennyiben az istennő teljesíti a próbáját. Eszerint Árész kiválaszt Athéné számára egy embert, akiből az istennőnek háborús hőst kell faragnia. Athéné erős és okos nő révén elfogadja a kihívást, és a választás természetesen a hasztalan naplopóra,  Perisztaltikhoszeiara esik. És innen kezdődik egy hosszú utazás Delphoi-ba, hogy hősünk kiderítse, mi a célja vele a bölcsesség istennőjének. 

A férfi útja során találkozik Herculessel, Thészeusszal, Iaszónnal, de tulajdonképpen az egész kalandot átpiálja és ha teheti, ideje nagy részét a szebbik nem karjaiban tölti. 

A történet vége nem okoz meglepetést, mégis, egy pici csalódottságot éreztem, amit valószínűleg annak köszönhetek, hogy olvastam volna még erről a mihaszna fráterről... 

Mi, olvasók, ezzel a gyöngyszemmel kapunk egy rendkívül humoros történetet, gyönyörű köntösben tálalva. A képek végtelenül egyszerűek, mégis, az alkotó olyan stílust alkalmaz, ami felveszi a versenyt a kidolgozott képek részletgazdagságával. 

A fiktív szereplő remekül elhelyezésre került a görög mitológia világában, és azok a hősök, akiknek a kalandjait már átélhettük picit másabb megvilágításba és humoros szituációkba kerülnek, ami szintén vidám perceket okoz. 

Az alkotó néhol rendkívül frappánsan ír le egy-egy kényesebb szituációt, vagy éppen gyönyörű virágnyelven fogalmazza meg a pajzánabb részeket.

A kötetet az ötletes humor és a pajzán erotika jellemzi.  

Figyelem! A képregény hasfalszaggatóan vidám perceket okoz! ❤

Kedvenc idézetek:

„– …A háborúhoz finesz kell, meg stratégia. (Athéné) 

– Meg két dühös, tökös férfiakból álló sereg! (Árész) 

– …Az még nem háború, ha felpiszkált macsók kibelezik egymást! (Athéné) 

– De igen. (Árész)”

„Nos, egyszer régen mikor úri kedve úgy hozta, Zeusz, bika alakjában elrabolta a gyönyörű Európét. Magához édesgette, hátára kapta, és már úszott is vele árkon-bokron, de legfőképp a tengeren át. Csakhamar el is érték Kréta partjait. Ott Zeusz gyengéden a fövenyre fektette a pityergő szüzet, aztán mindent megtett megvigasztalása érdekében, és kisvártatva már együtt kortyolták a szerelem mézédesen gyöngyöző nektárját…”

„…Erre persze a habok ura kapta fel a vizet, szörnyű bosszút forralt: ellenállhatatlan gerjedelmet ültetett Minósz asszonyának, Pásziphaénak szívébe a barom iránt. A királyné szerelmesen közeledett a bikához, és érzelmei viszonzásra találtak. 

Szerelmük pedig gyümölcsöt termett, rettenetest: Minótauruszt, az embertestű, bikafejű kretént. Ocsmánysága mellett volt még egy bibi: etetése igen nagyon megterhelte a kincstárat, és főképpen rombolta a közhangulatot. Ugyanis takarmányként évente hét fiút és hét leányt fogyasztott.”

„Minósznak úgy fest, nem volt szerencséje fiaival… De, ha már így esett, hát legalább volt apropója egy bosszúhadjárat keretében lerohanni Athént. Így ezentúl Minótaurusz athéni exportifjakat uzsonnázhatott…”