Dennis E. Taylor: MI, Bob

Belépő szintű (entry level) sci-fijében összehozta a transzhumanizmust a Neumann-szondákkal. Az ötlet nemcsak kiváló, hanem igen sok lehetőséget rejt magába, amit a Bobiverzum I. részében sikerül is valamelyest kifejtenie az írónak.

Főhősünk, Bob Johansson, nemrég adta el a szoftvercégét, aminek köszönhetően a milliomosok világában találta magát. A lehetőségek új tárháza nyílt meg előtte, és olyasmikre is befizetett, amiért volt kollégái és üzlettársai hülyének nézték. Konkrétan a CryoEternára gondoltak, mely vállalta, hogy ügyfeleit hibernálja haláluk után, és amikor a technológia eléri azt a szintet, újraélesztik őket. Valójában csak egy fejre volt szükség, hiszen ha majd lehetséges lesz az újraélesztés, addigra már testet is tudnak majd növeszteni. Mint kiderült, Bob még időben kötötte meg a szerződést a CryoEternával, hiszen nem sokkal később egy autó kilapította. Kicsivel több mint 100 év elteltével Bob 2.0 új szemmel szemlélte a környező világot.

A szép új világ nem is annyira szép és nem is annyira új. Egy dísztópia ehhez képest leányálom, főleg akkor, ha az ember, jelen esetben Bob, nem egy organikus testben ébred öntudatra, hanem egy számítógép mátrixában. Ráadásul a világ is megváltozott, de nem előnyére. Bob összetehetné a két kezét (ha lenne), hogy a feje nem egy gödörben végezte, ahogy sokan másoké, hanem lehetőséget kapott egy tudományos projektben való részvételre. Pontosabban egy Neumann-szonda központi egysége lehet, ha nem őrül meg addig, illetve ha a konkurens hatalmak nem semmisítik meg idő előtt.

Dennis E. Taylor a lehető legjobb oldaláról közelíti meg a témát. Azzal, hogy Bob humorral próbálja feloldani a feszültséget sokkal hitelesebbé teszi a történetet. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy ép ésszel csak nagyon kevesek lennének képesek megbirkózni a megváltozott körülményekkel. Miközben Bob előtt ott lebeg a cél, kijutni a világűrbe és új naprendszereket fedezni fel. Minden sci-fi olvasó álma, kijutni az űrbe és felfedezni a világegyetemet. Persze Neumann-szondaként kevesen vállalkoznának erre. :)

Az elején említettem, hogy ez egy „belépő szintű” sci-fi, ami nem azt jelenti, hogy csak a zsánerrel most ismerkedő olvasóknak okozna élvezetet a regény. A kockákra is gondolt Taylor, hiszen azon kívül, hogy rengeteg popkulturális utalást helyezett a történetbe, olyan kihívások elé állítja Bobot, amit mi is élvezettel olvasunk. Az egyik hátránya az ilyen regényeknek, hogy inkább elmeséli a történetet, új ismeretekkel, ötletekkel gazdagítva az olvasót, mintsem körömrágásra késztetne bennünket. Való igaz, hogy vannak izgalmas csatajelenetek a regényben, de én az ilyenekben nem nagyon tudok elmerülni. Jobban izgatnak az olyan kihívások, melyek az észt dolgoztatják meg és nem a hajtóműveket.

A Bobiverzum I. kötete inkább csak bevezetés, de már előrevetíti a konfliktusokat. Nem mintha ebben a regényben nem lennének, de érezzük, hogy ez még csak a kezdet. Az emberiség jövője megpecsételődik a Földön, a szomszédos naprendszerekben pedig idegen Neumann-szondák próbálnak területet foglalni, akik nem olyan barátságosak, mint Bob.

Előkerül az Isten-szerep is, amikor Bob egy olyan bolygót fedez fel, melyen értelmes lények is élnek, de még csak a kőkorszak elején tartanak. A Star Trekből tudjuk, hogy nem szabad beavatkozni az idegen civilizációk fejlődésébe, hiszen azzal megzavarjuk a természet rendjét. Kérdés, hogy Bob képes-e tartani magát ehhez a szabályhoz?

Taylor egy nagyon jó húzással teszi élvezhetőbbé a történetet. Mégpedig azzal, hogy szereplőit (Bobot és replikánsait) nem adathalmazként kezeli és mutatja be, hanem érző emberi lényként, akik megteremtik a maguk virtuális valóságukat, hogy emberként tudjanak létezni, még akkor is, ha tudják, hogy mindez nem létezik. Amikor az emberekkel kommunikálnak a Bobok, akkor is a virtuális valóságot használják, hogy ezzel is közelebb kerüljenek a hús-vér emberekhez és egyenrangú félként tárgyalhassanak. Persze nem mindegyik Bob replikáns veszi ennyire komolyan az életet. Homérosz kezdetben jobban szereti a Simpson féle avatart. :)

Humorból tehát nincs hiány, ami nem életbevágó, de nagyon jó feszültségoldó. Persze, ne higgyük azt, hogy ez egy vicces történet, ami mindent a komikus oldaláról közelít meg. Van benne épp elég tragédia is, főleg, ha az emberiség jövőjét nézzük. És Taylor nem bánik kesztyűs kézzel az emberekkel. Mintha nem hinne abban, hogy az emberiség megérdemelné a Földet és a jövőt. Írom mindezt 40°C-ban, és örülök, hogy a szobában kellemes hűvös (32°C) van. Persze, nincs globális felmelegedést.... Meg a Föld lapos... Szóval teljesen egyetértek Taylorral abban, hogy az emberiség még nem áll készen az új világok felfedezésére és benépesítésére. Pontosabban nem érdemli meg mindaddig, míg a Föld erőforrásait kiszipolyozza, és nem harmóniára törekszik. Hogyan akar terra-formálni egy bolygót, amikor egy lakhatót sem tud megmenteni?

Az MI, Bob a sorozat nyitókötete, ami előkészíti a terepet a folytatásnak. Bár vannak bizonyos események, melyeket kibont az író a regény végére, mégis több szál elvarratlan marad. Ez arra enged következtetni, hogy a folytatás már inkább lesz hard sci-fi és űropera, mint belépő szintű regény. De ahogy mondani szokták, az idő megválaszolja kérdéseinket. Nekem pedig elég sok van, így várom a további köteteket. :)

Eredetileg tervezett borító

Végezetül pedig térjünk rá egy kicsit a magyar kiadásra. Eredetileg úgy volt, hogy a jobb oldalon látható borítóval fog megjelenni a regény. Nem tudom, hogy miért cserélték le végül, mert szerintem ez sokkal jobban illett volna a könyvhöz (ráadásul az eredeti angol borítókat is verte volna).

Egyetlen egy problémám van csak a könyvvel, az pedig nem más, mint a fordítás. Oszlánszky Zsolt nem alkalmas sci-fi fordítására. Hiába gördülékeny a szöveg és nincsenek benne magyartalan mondatok, ennyi nem elég egy jó sci-finél. A probléma ott van, hogy az alapvető tudományos fogalmakkal nincs tisztában. A spongya fogalmazás és a fizikai kifejezések félrefordítása igencsak bevitt a málnásba, ugyanis értelmezhetetlen lett pár helyen a szöveg. Hogy példával is előhozakodjak, ne csak a levegőbe beszéljek, a legsűrűbben elkövetett hibát emelném ki: „2g sebesség”. Maga a „g” az a nehézségi gyorsulás, ebben az esetben pedig a szonda gyorsulásával (és nem a sebességével!!!) egyezik meg. Ha (hús-vér) pilóta is volna a szondában, akkor a rá ható erőként is értelmezhetnénk, de semmiképpen sem sebességként. (Bővebben ITT olvasható.) Ez, és még más ilyen hiba levont az olvasási élményből, ami sajnálatos. Azért abban reménykedem, hogy a második kiadás előtt Toochee átnézi majd a regényt és javítja ezeket a ferdítéseket.

A Bobiverzum III. része angolul a napokban fog debütálni. A Goodreadses értékelések alapján a folytatások még izgalmasabbnak tűnnek, úgyhogy kíváncsian várom a II. kötetet (és persze utána a III. is ;) ). Sok izgalmas kaland és felfedezés vár még az emberiségre és a Bobokra a világegyetemben!

FORRÁS: Letya.hu