Damien Forrestal: A kelepce | Alien VS. Predator

Az Alien filmek meghatározó részei voltak az életemnek, az egyik kedvenc sci-fi szériám, de még ezek előtt láttam a Predatort, ami kvázi megszerettette velem ezt a műfajt, talán az első sci-fi film volt, amit láttam, de sajnos elég fiatalon, már nem is emlékszem, hogy mikor, de jóóó pár éve, az biztos, mégis megtette a hatását és elég mély benyomást keltett bennem, mert így, évekkel később is még mindig nagy rajongója vagyok a különféle űrbéli kalandoknak. Aztán ugye megnéztem az Alien-t, amit imádtam. Az a feszültség, a sajátos hangulat teljesen rabjává tett, élvezettel néztem végig a filmeket. Bele sem gondoltam, hogy mi lenne, ha ezt a két halálos földönkívülit összeeresztenénk egy helyre, hogy megküzdjenek egymással, de szerencsére vannak nálam jóval kreatívabb emberek, akik úgy gondolták, hogy miért ne? Először a filmekkel találkoztam, amik nem igazán fogtak meg. Sem a Predator, sem az Alien nem olyan volt benne, mint a saját filmjeikben, elég lapos és unalmas volt a történet és a karakterek is. Viszont, arról nem sokkal ezelőtt szereztem tudomást, hogy ebből könyv is van. Nem indultam neki nagy elvárásokkal, okulva a filmből, de kellemes csalódás ért. A regény zseniális. Egyszerre Predator és Alien. Tökéletesen összegyúrja a két művet úgy, hogy közben egy különleges harmadikat teremt.

Legyek őrült, dilis és fura, de nekem nagyon tetszik ez a borító. Tudom, tudom. Rettentő ponyva és gagyi, de… én szeretem a ponyva borítókat. Sokaknak szerintem herótjuk van attól, ha egy nem mai szemmel nézve szép borítót látnak meg. Lehet tényleg ez csak az és stikkem, hiszen már nagyon korán kapcsolatba kerültem a “ponyvaborítókkal”. Édesapám jóvoltából rengeteg könyvet olvashattam, már kisgyerekként láttam ezeket a polcon és már akkor is szerettem őket. Volt is egy kedvencem, James Russel Tiltott világ című könyvét imádtam nézegetni. Nem tudom miért, hiszen egy rettentő gusztustalan, inhumánus lény próbál rajta megölni egy nőt, de kicsi Fancsalinak ez nagyon tetszett. Valószínűleg ez a korai kapcsolat az oka annak, hogy nekem ez a kicsit összevissza, enyhén kaotikus borító is bejön. Tetszik, hogy élénkek a színei, jól passzol a helyszínhez, nem konkrétan, de megeleveníti a helyszínt. Nagyon szép, aprólékosan megfestett és részletes a jelenet, úgyhogy… legyek fura, de nekem akkor is tetszik.

A film és a könyv története merőben eltér egymástól, amiért rettentő hálás vagyok, mert míg a film… maradjunk annyiban, hogy olyan, amilyen, addig a könyv izgalmas és érdekes. A filmek napjainkban játszódnak, ezért nem igazán lehetett a jó kis sci-fi fegyvereket használni, ellenben a könyv cselekménye ugye a távoli jövőben történik, úgyhogy van ott minden, és nem csak a Ragadozók fegyvertára színes és kreatív, hanem az embereké is. A könyv ízig-vérig sci-fi. A jövőben játszódik, vannak benne nagyon király fegyverek, két veszélyes űrlény esik egymásnak. Hát mi kell még egy izgalmas történethez? Ami azt illet… íráskészség az nem ártana, de legnagyobb megkönnyebbülésemre ez is a szerző rendelkezésére állt.

Az egyik problémám (igen, több is van…) az volt, hogy a könyv bő nyolcvan százaléka lényegében bevezetés. Az első pár fejezet eleve a múltban játszódik, aztán ugye váltunk a jelenbe, de még így is rettentő sokáig tartott, mire tényleges akcióba lendültek az idegenek. Egy idő után már frusztráló volt, hogy még mindig semmi nem történik igazán, csak tudjuk, hogy a háttérben mozgolódnak a dolgok, de kívülről meg semmi különösebb nem történik. Ennek annyi előnye mégiscsak volt, hogy a karaktereket jobban megismerhettük, beleláthattunk kicsit az életükbe, jobban lehetett azonosulni velük, bemutatta a szerző a céljaikat és a motivációjukat, úgyhogy szereplők terén igazán nincs kifogásom, csak kár, hogy a sok felvezetés az izgalom rovására ment, de szerencsére azért annyira nem, hogy elunjam a regényt.

A másik nagy problémám csupán annyi volt, hogy… elég kevés igazán jó akciójelenetet kaptunk az Alien és a Ragadozó között. A regénynek ez is a címe, mégis jóformán csak az utolsó 100 oldalon kerülnek ténylegesen szembe egymással. Ez részben a hosszú felvezetés, részben a történet hibája, hiszen hiába bontakozott ki az emberi szál, az idegeneknek ez elég kevés teret hagyott. Így is imádtam és teljesen meg voltam vele elégedve, de azért én több tényleges párharcra számítottam. De nem baj. A második rész még korrigálhatja ezt az icuripicuri hibácskát (remélem).

Ha már a szereplőkről tényleg olyan sokat ír maga a szerző is, akkor nekem is muszáj megemlíteni őket. Tehát, a főszereplő – az Alien-hez hű maradván – természetesen hölgy. De nem ám akármilyen! Nem egy picsogó kislány, hanem egy exorgyilkos, aki amúgy egy bolygó helytartójának a neje. (Sajnálom, de borzalmas a névmemóriám, úgyhogy azt sajnos el nem fogom árulni nektek… T_T)  Már csak ebben az egy hölgyben több potenciál van, mint sokszor egy regény összes karakterében együttvéve, úgyhogy én állva tapsolok a szerzőnek, amiért egy ennyire komplex és hús-vér karaktert alkotott meg. Igazi keménykezű és vasakaratú nő, ami valljuk be, manapság ritkán fordul elő könyvekben, pedig mennyivel jobb és érdekesebb általa a történet, mintha csak a megmentésre vára. Mindamellett, hogy egy erős asszony, vezetőnek sem utolsó, mert nem buta. Hiába győzi le könnyen ellenfeleit (már ha az nem egy fegyverarzenállal rendelkező földönkívüli), nem pusztán fizikai erejére, hanem eszére is éppen annyira hagyatkozik, úgyhogy még a legrosszabb helyzetből is kivágja magát.

Legnagyobb örömömre nem csak a főszereplő, hanem mindenki más is ugyanolyan kidolgozott, érdekes és emberi, szóval, ha a főhőssel nem is, valakivel biztos fogsz szimpatizálni. Rengetegféle karakter megjelenik a történetben, de mindegy más egy kicsit, az összesnek van valami sajátos ismertetőjegye, ami miatt aztán végképp emberszerűek lesznek. Nagyon tetszett, ahogy az emberek reagáltak az idegenekre. Alapvetően a “helytartók” és az ottaniak nem különösebben vannak jóban, de az idegenek támadása összekovácsolta a közösséget, az ellenségek is összefogtak, tehát történt változás a karakterek gondolkodásában, nem végig ugyanúgy álltak hozzá a dolgokhoz.

A film nekem egyáltalán nem adta vissza sem az Alien, sem a Predator hangulatát, ellenben a könyv tökéletesen ötvözte a kettőt. Hű maradt mindkettőhöz úgy, hogy egy újat hozott létre. Megvan benne mind a kettő, ami egy nagyon különleges hangulatot eredményez. Van benne humor, némi sötétség, egy kis borzongás és rengeteg feszültség. A regény zseniális, hiszen úgy sikerült a szerzőnek ötvöznie két univerzumot, hogy közben egyik sem sérült. Forrestal olyan lehetetlenül dolgozta össze a két világot, hogy azt még Hollywood sem tudta reprodukálni. Erre nem tudok mást mondani, minthogy zseniális. Nem tudom elégszer elismételni. Rengeteg kreativitás és izgalom van egy könyvbe sűrítve, aki szereti az Alient és a Predatort, annak ezt szinte kötelező olvasni. És nem csak azért, mert lehengerlő, hanem, mert magyar tollból származik. Igen. Magyar a szerző. Ezért én is csak olvasás után tudtam meg és mondhatni ledöbbentem, de ettől csak még inkább megszerettem a regényt, mert mégiscsak én hazám szülötte a szerző.

Tehát, az összes magyar Alien és Predator rajongónak kötelezővé kéne tenni az elolvasását, mert izgalmas a történet, jók a karakterek és még humora is van a szerzőnek. Nagyon örülök, hogy a fenntartásaim ellenére végül elolvastam a könyvet, mert egy hihetetlen élményben részesülhettem. Örülök, hogy így utólag arra is rájöhettem, hogy a könyvnek és a filmnek semmi köze egymáshoz, ezért lehet az, hogy a film pocsék, de a könyv zseniális. Így lezáró gondolatként a következőt mondanám: OLVASSAD, MERT ROHADT JÓ!

Forrás: https://szubjektivarchivum.wordpress.com/