Christopher Priest: A tökéletes trükk

Eredet [presztízs < francia: prestige (tekintély < varázslat) < latin: praestigiae (illúzió, trükk) < praestringo (elkápráztat) < prae (el) + stringo (vakít, beköt)]"*

Miért ezzel kezdtem a bejegyzést? A magyarázat egyszerű: a regény eredeti címe The Prestige, ami talán kicsit jobban visszaadja a történet mondanivalóját, mint a magyar cím. Megjegyzem, a magyar sem mellélövés.

A regény két bűvész (Alfred Borden és Rupert Angier) történetét és rivalizálását mutatja be. Aki látta már a könyv alapján készült filmet, az ne lepődjön meg, hogy a történet napjainkban kezdődik, a leszármazottak találkozásával. Andrew Westley egy rejtélyes ismeretlentől megkapja Borden memoárját, akinek ő az ükunokája. Ennek köszönhetően ismerhetjük meg az egyik bűvész szemszögéből, a 100 évvel ezelőtti eseményeket. A másik szemszög megismerésére Angier naplója lesz a segítségünkre. Így keveredik a regényformátum a naplóval és a memoárral. Érdekes és izgalmas olvasmány mindkettő.

Már a Kifordított világ bejegyzésben is említettem, hogy A tökéletes trükk az egyik kedvenc filmem, csak valahogy a könyv került el, eddig. Így kicsit féltem is attól, hogy mit kapok a regénytől, pontosabban, hogy nehogy csalódjak benne. Hiszen  tökéletes trükk mibenlétét már ismertem, így nem számítottam nagy döbbenetre a végén. És innen szép nyerni, ugyanis Priest nem csak a végére tartogatott meglepetést, hanem közben is. Így kijelenthetem, hogy annak ellenére, hogy a fő történeti szál szinte azonos, mégis két külön élményben lesz része a nézőnek és az olvasónak.

Alfred Border memoárja rövid és tömör. Benne van az élettörténete és bűvészkarrierjének fontosabb állomásai. Magának, illetve a családjának írta, azaz az utókornak, ennek ellenére a titkát megőrizte. Az olvasó észrevehet furcsaságokat a memoárba, ami sugall valamit, de inkább csak megtévesztésnek van jelen, mint egy jó bűvész trükkje.

Rupert Angier naplója jóval hosszabb és nagyon sok részletre kitér. Olyannyira részletes, hogy egy idő után már kezdtem unni, ugyanis a filmből ismert eseményeken túl semmi újdonságot nem tartalmaz egy jó hosszú részen. A napló részletesen ismerteti Angier gyerekkorát, felköltözését Londonba, valamint bűvészkarrierjének szinte minden egyes állomását.

Összevetve kettejük visszaemlékezéseit, kapunk eltéréseket, hiszen mindketten a saját szemszögükből szemlélték a világot, illetve az egymás között kialakult versengést és gyűlöletet. Megismerhetjük azt a pontot, amikor a fiatalemberek útjai keresztezték egymást, és ahonnan a bosszúhadjárat elindult. Talán, ha nem következett volna be az a sajnálatos esemény, akkor egészséges rivalizálás alakult volna csak ki közöttük, nem pedig vérre menő harc.

A presztízs utáni hajsza volt az, ami tönkretette őket, miközben a külvilág ebből szinte semmit nem vett észre. Gyerekesnek tűnő csínyekkel zavarták meg egymás előadásait, miközben mindketten keményen dolgoztak az elismertségért. Érdekes nyomon követni kettejük magánéletét is, hiszen ez adja a súlyát az egész történetnek. Ebből a szempontból nekem Borden sokkal szimpatikusabb karakternek tűnt, hiszen számára a bűvészet tisztasága szent volt, és tartotta magát az íratlan szabályokhoz. Az életét áldozta fel a karrierjéért, azaz színészkedett végig, mégis őszinte és tiszta volt. Angier teljesen más jellem volt. Számára a hírnév és az elismertség jelentett mindent. Magánéleti válságai alkalmával hajlandó volt szüneteltetni a küzdelmet, de nem tartotta be a becsületes bűvészek alapszabályait.

Külön öröm volt számomra, hogy az egyik kedvenc tudósomról is megemlékezett Priest a regény lapjain, sőt szerepeltette is benne. Ő nem más, mint Nikola Tesla, az egyik legnagyobb feltaláló. Sajnos nem örvend akkora népszerűségnek, mint ami megilletné, pedig az ő találmányai nélkül nem tartanánk ott, ahol ma vagyunk. És miért pont rá esett Priest választása? Azért, mert egyes pletykák szerint Tesla kísérletezett a transzportállással is. Sőt, állítólag egyszer sikerült is végrehajtania saját magán. (Nincs rá semmilyen bizonyíték!)

Nikola Tesla (Никола Тесла)

A történet szinte végig a realitás talaján mozog és a bűvészmutatványok mögött sincs semmilyen mágia. Bár párszor elbizonytalanítja a szerző az olvasót, de később kiderül, hogy az is csak egy trükk volt, a megtévesztés művészete. A végén viszont igen erősen megjelenik a fantasy vonal, ami komoly erkölcsi kérdéseket is felvet. Legalábbis, elgondolkodtatja az embert, hogy ő képes lenne e megtenni azt, amit a szereplő komolyabb erkölcsi aggályok nélkül megtesz.

Priest a végére hagyta a nagy durranást, amit annyira jól sikerült megalkotnia, hogy egy horrorfilmben is tökéletesen ütne. Még most is végigszalad a hideg a hátamon, ha visszagondolok az utolsó jelenetekre. Pedig én aztán bírom a horrort (pontosabban nagyon kevés fog meg), de eddig irodalmi formában még nem volt hatással rám egy sem, ezen kívül.

A könyv, akárcsak a film, kedvenc lett. A fősodortól eltérő különbségeknek köszönhetően a film is és a könyv is külön értékelhető. Így nyugodt szívvel ajánlom azoknak is, akiknek csak az egyikhez volt szerencséjük. Attól sem kell félni, hogy a „tökéletes trükk” ismerete tompítaná az élét a történetnek, hiszen a részletekben bújik meg az ördög. Priest többek között ebben olyan jó. Egy ötletre felépíteni egy egész történetet, úgy, hogy közben maga az ötlet belesimuljon, és egy kerek egészet alkosson.

Most már csak arra kell várni, hogy valamelyik kiadó felkarolja Priest életművét és magyarul is kiadja a többi regényét.

* WikiSzótár.hu

FORRÁS: Letya.hu