Charlie Higson: Felnőttek nélkül (The Enemy 1.)

A Felnőttek nélkül című regényt a Mindennap Könyv főszerkesztőjének köszönhetően kaptam kézhez. Úgy gondoltam, megpróbálkozom egy olyan kötettel, ami rendkívül távol áll a zsáneremtől. Zombi-utópia-horror. Tökéletes lesz! Aha… Sajnos azt kell mondjam, hogy máskor nem leszek ilyen felelőtlen, és nem fogok elkalandozni a zombitéma felé. Nem kell megijedni, a könyv zseniális alkotás, de sajnos nem én vagyok a célközönsége.

Adott az utópisztikus London, ahol gyermekek egy parányi csapata próbálja túlélni az apokalipszist – amit jelen esetben a felnőtteket, pontosabban minden 14 év feletti embert – zombivá változtató vírus váltott ki.

A regény erősen indít. A túlélő és rejtőzködő gyermekek búvóhelyén egy bizonyos Kis Sam felelőtlenül, egymaga merészkedik ki a külvilágba játszani. Hogy az olvasó pedig már a legelején sokkot kapjon, meg is történik a tragédia – az oszló, bomló felnőttek magukkal ragadják a kisfiút – akinek a sorsát egyenlőre homály fedi...

A gyerekek vezetője, Arran éppen élelembeszerző körúton van néhány társával, így helyettese, Maxie van csak jelen a borzalmas tragédiakor. A lány összeomlófélben van, és a többieknek is levegőként hiányzó Arran – ez az erős, bátor fiú, akit mondhatni a következő képkockán meg is ismerünk néhány bátor fiúval egyetemben – nem tartózkodik a búvóhelyen.

Arran és a fiúk megjelenésekor már részletes és horrorisztikus leírást kapunk a felnőttek zombi mivoltának kinézetéről, majd egy borzalmas kutyatámadásnak is a tanúi lehetünk, amiből a fiúk pillanatok alatt győztesen kerülnek ki. Ezt követően határozzák el, hogy ellátogatnak egy régi uszodába, ahol régen állt egy csokoládé- és édességautomata, és bíznak benne, hogy élelmet találhatnak. A csapat mondhatni két táborra oszlik – vannak a terv mellett állók és az ellenzők.

Az uszodában természetesen semmi sem az, aminek látszik, és az olvasó gyomorgörccsel olvassa a sorokat, ahogy a gyerekek egyenesen besétálnak a csapdába, ahol ismét elveszítik egy társukat.

Ha mindez nem lenne elég, Arran is megsérül, aki hirtelen lemerevedik egy támadás során – rá nem jellemző módon. A fiú azonban igen határozott indokból nem mozdult – értelmet és intelligenciát vélt felfedezni az Anya szemében, aki megtámadta. A későbbiek folyamán napvilágra kerülő sokkos információról nem is szólva.

A búvóhelyre visszatérve pedig nemsokára feltűnik a színen Jester, avagy a Mágus, aki polaroid képekkel bizonyítja a teljes reménytelenségben élő gyermekeknek, hogy létezik egy biztonságos otthon a Buckingham-palotában.

Ahogy a fülszöveg is hirdeti, a gyerekek elindulnak egy jobb élet reményében az új cél felé, ám az út ezer veszélyt rejt magában.

⥁⥁⥁

A Felnőttek nélkül egy rendkívül gyomorforgatóan és élethűen ábrázolt utópia-regény, mely nem sok mindent bíz az olvasó fantáziájára, ám olyan űrt hagy maga után a könyv bezárását követően, hogy azonnal tudni akarod, mi fog történni a szereplőkkel! Órákig ott motoszkál a fejedben: „Mi történhet a szereplőkkel, mi jöhet még ezek után? Azonnal folytatni akarom az olvasást!”

Charlie Higson pontosan ezt éri el a regényével. A történet váltott szemszögű, és többféle nézőpontból láthatjuk e világ teljes káoszát és a gyerekek túlélésért való küzdelmét.

A Felnőttek nélkül mondhatni egy kerek történetet nyújt, ám fontos megemlíteni, hogy ez a kötet csupán egy hét részes sorozat bevezető része, melynek valószínűleg csak a legvégén fog minden apró titokra fény derülni.

Noha kapunk némi információt a világot romba taszító vírusról, véleményem szerint minden gyermeki gondolat egy teória csupán, melyet nem szabad első olvasásra elhinnünk.

⥁⥁⥁

Rendkívül nehéz helyzetben vagyok... Nagyon nehéz spoilerek nélkül beszélni erről a könyvről. Az első fejezet traumatikus élményeit követően ugyanis láthatjuk, hogy hiába tűnik bár egy mozzanat lezártnak, a következő fejezet teljesen váratlanul és a földre taszítva minket formálja újra a gondolatainkat.

A kötet több morális kérdést is boncolgat. Ilyen példának okáért az a témakör, hogy helyes-e, hogy a túlélés érdekében megesszük saját embertársainkat? Ha hónapok óta nem ettünk húst (örülök neki, hogy majdnem vegetáriánus vagyok), ellenben a szervezetünknek szüksége van rá az életben maradáshoz, a TÚLÉLÉSHEZ, elszánjuk magunkat arra a lépésre, hogy megesszük a legyőzött kutyák húsát? Apokalipszis idején, amikor már nincs értelem a felnőttekben, nincs áram, elveszettek és gyermekek vagyunk, megölnénk-e a felnőtteket, hogy ne azok étkévé váljunk?

Ezeket és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a könyv, ám a széleskörű kérdéskört, amit felvet, én ezzel a néhány sorral csupán gyengéden érintettem, mondhatni simogattam.

Ha jómagamnak kellene válaszolni ezekre a kérdésekre, akkor gondolkodás nélkül azt felelném, hogy nincs az az isten, amiért én emberhúst vagy kutyahúst ennék. De ki merhetem ezt ilyen bizonyossággal jelenteni abban a kényelmes, modern közegben, amiben most élek? Nem! Nem tudom, mivé formálna át a szükség, és mit tennék meg a túlélésért. De ha most válaszolnom kellene erre a kérdésre azt mondanám, inkább a halál. Az minden szenvedést megold.

⥁⥁⥁

A csapat vezetője, Arran egy szimpatikus, bátor fiú, aki túlságosan is közel nőtt a szívemhez, azonban itt – mint ahogy a Trónok harca esetében – sem szabad túlságosan kötődni a karakterekhez, akikből megjegyzem, rengeteg van, mert a pillanat törtrésze alatt veszítheted el a kedvencedet. Arran már a felbukkanásakor egy erős, okos fiúnak tűnik, kinek értelmes gondolatai és bátor, higgadt fejjel történő tettei sokszor megmentik társait. Történik azonban valami az uszodában, ami örökre megpecsételi a sorsát, és nekünk, olvasóknak megszakad a szívünk miatta.

Arran szájából hangzik el a történet egyik legfontosabb kijelentése is, mégpedig az, hogy a felnőttek – akiket csak „Apa” és „Anya” néven neveznek –okosak és egyre okosabbak lesznek. Ezek a „zombik” intelligensek, noha korántsem állnak egy szinten. A legutolsó fejezet zombi szemszögből leírt sorai azonban garantáltan hidegrázást okoznak és félelmet keltenek.

A regényt kifejezetten azok számára ajánlom, akik szeretik az utópisztikus világokat és a zombikat, valamint nem riadnak vissza az undorító, részletgazdag leírásoktól, melytől sok helyen felkavarodik az ember gyomra! Annyi bizonyos, hogy a folytatást én már csak a párom kezébe fogom odaadni, aki majd részletesen beszámol nekem a további fejleményekről, és inkább megmaradok a kedvenc műfajaimnál!

Mindent egybevetve azonban egyáltalán nem sajnálom, hogy időt szántam a könyvre, mert bár felkavart, meg is tekergette az agytekervényeimet, és elérte, hogy a munkában is arra gondoljak, mi történhet vajon a szereplőkkel, mikor nem látom őket.

⥁⥁⥁

Borító

Szeretnék még említést tenni a borítóról is. A kötet Magyarországon egészen egyedi köntöst kapott, ugyanis, ha a kedves olvasó rápillant a külföldi borítóra, láthatja, hogy a kettő ég és föld. Jómagam, az eredeti borító megtekintésekor felkiáltottam: „Uborka!!!” – avagy a The Gerkhin, ami London egyik legnevezetesebb és leglátványosabb épülete, amibe a Londonban bármi megtörténhet című kötetben szerettem bele, s mely építmény a borítón látható.

A borító itt fekete-fehér színben „játszik”, és tökéletes apokaliptikus, elhagyatott városi életképet láttat, főszerepben egy fiatal gyermekkel. Kísérteties, és a történet olvasása után azt kell mondjam, hogy gyomorforgatóan ütős.

A magyar borító azonban rendkívül ötletes és figyelemfelkeltő, kellőképpen hátborzongató. Remek marketingfogás volt ezt a borítót választani – hiszen én is emiatt figyeltem fel a kötetre – de jelen esetben az, hogy vásárlásra csábítja a gyanútlan olvasót, senkit se befolyásoljon, hiszen a könyv belseje is megéri a ráköltött pénzt a minőségi tartalmának köszönhetően!

Idézetek
„… A félelem jó dolog. Életben tart.”

„Az anyja azonban azt mondta, hogy nem kell félnie.

Ha nem látod a szörnyet, ő sem lát téged.

Akkoriban még nem voltak szörnyek. Legalábbis, a valóságban. Csak képzeletben.

Most viszont…”

„Az emberek bármire képesek a túlélésért.”

Értékelés: 4,5/5 zombi