Catherine Rider: Csók Párizsban

Egy szívet tépően gyönyörű történetről hoztam nektek értékelést, mégpedig egy tavaly novemberben megjelent téli kötetről.

Catherine Rider Csók Párizsban című könyve a Menő Könyvek jóvoltából érkezett meg Magyarországra, és rendkívül sajnálom, hogy decemberben már nem jutott időm az elolvasására. Ezt a hiányosságomat azonban a napokban pótoltam, szerencsére!

A Csók Párizsban a főszereplő srác, Jean-Luc neve miatt került a látószögembe, hiszen a tavalyi év egyik kedvenc regénye nálam nem más volt, mint a Londonban bármi megtörténhet című kötet, amiben a főhőst szintén Jean-Lucnek hívták, és én bele is szerettem a srácba elég komolyan.

Úgy tűnik, hogy ez a név számomra már örök kísértést és veszélyt fog jelenteni, ugyanis már két Jean-Luc nevű srácért vagyok oda, teljesen menthetetlenül!

Történetünk Párizsban veszi kezdetét, amikor főhősnőnk, Serena morcosan és elcsigázottan megérkezik a nővéréhez, egyenesen New Yorkból. A lány azért érkezett Franciaország fővárosába, hogy – mintegy másfél nap alatt – testvérével körbejárja azokat a helyeket, ahol a szüleik húsz évvel ezelőtt a felejthetetlenül boldog nászútjuk során jártak.

Serena édesapja meghalt, és az egész család mélyen gyászol. Édesanyja az utazás helyett azonban egy konferenciára utazik, míg a nővére éppen az aktuális barátjával készül Madridba repülni, és egyáltalán nincs kedve a Romantikus Projekt megvalósításához. A terv grandiózus, ám épp annyira kivitelezhetetlen is. Maga az utazás is katasztrofálisan indul, majd Serena megtudja, hogy nem maradhat a nővére házában, így Lara barátja, Henri azzal a remek ötlettel áll elő, hogy aludjon a kollégiumban, az egyik barátjánál, akinek a szobatársa jelenleg elutazott.

Serena ezek között a furcsa körülmények között találkozik Jean-Luccel, a fotós egyetemistával, aki éppen bajban van, ugyanis a Párizsról szóló fotósorozata a vizsgájához még mindig nem készült el. Semmi vágya egy vadidegen amerikai lányt pesztrálni, ráadásul Karácsony van, és az ő lelkét is súlyos terhek nyomják, de valami azt súgja neki, hogy talán a lány őrült tervének követése közben alkalma nyílik új perspektívában meglátni Párizst és az embereket.

Így hát Serena és Jean-Luc a nyakába veszi Párizst, ám semmi nem úgy alakul, ahogy az útitervben meg volt írva.

Serena nem látja a várost, ami különösebben nem is érdekli. Ő csak ki akarja pipálni azokat a helyeket, ahol az édesapja is járt, és egy új képekkel teli albumot készíteni az édesanyjának ezekről a helyekről. Mivel újdonsült kísérője, Jean-Luc folyamatosan lelassítja, és még az Eiffel-toronyba szóló jegyei is elvesznek, a lány eléggé morcossá és elkeseredetté válik. Jean-Luc, aki a városban él, úgy gondolja, hogy már semmi újat nem tud adni neki Párizs, ezért kétségbeesetten keresi azokat a pillanatokat, amikben megláthatná a város igazi arcát. Lassú, komótos tempót diktál, amivel lelassítja Serenát, s bár többször is lelkiismeretfurdalást érez e miatt, mégsem érti, hogy nem érdekelheti a lányt Párizs. Hiszen mindenkit érdekel Párizs! Bárki, aki eljut a szerelem városába, és a Serena listáján szereplő állomásokra, megállna és magába szívná a csodás látványt! De Serena nem! Serena egy határozott, két lábbal a földön járó, tizennyolc éves lány, aki kétségbeesetten keresi a megoldást a gyász feldolgozására. Jean-Luc figyelmesen tanulmányozza a lányt, és olyan rejtett mélységeit fedezi fel, amiről maga Serena sem tud. Igaz ugyan, hogy az útiterv több helyen is átíródik, a két fiatal mégis olyan kalandok részesévé válik, amit soha életükben nem felejtenek el és ami alapjaiban változtatja meg a személyiségüket.

Serena magányos, aki még mindig nem tudta feldolgozni az édesapja elvesztését, és Jean-Luc, ez a számára idegen és frusztráló francia srác lesz az, akinek először hangosan kimondja magát a tényt, amit eddig soha nem mert hangosan kiejteni, hiszen ha hangosan kiejtünk valamit, annak súlya a lelkünkre rakódik. A fiú a legmélyebb érzelmeit és gondolatait hozza felszínre, aminek a létezéséről nem is tudott, és nem érti, hogy miért történik vele mindez.

Kérdéseinkre azonban csak majdnem a regény legvégén, az utolsó fejezetek egyikében kapunk magyarázatot, mégpedig Serena édesanyjának közbenjárásával.

Serena egy átlagos amerikai lány, aki tulajdonképpen egyedül éli az életét, bár vannak barátai és szórakozni is eljárnak, soha nem volt még barátja és nem tudja milyen érzés valakit szeretni. Ezért is oly megfoghatatlan számára a szülei volt kapcsolata. Egy kósza ötletének köszönhetően, mintegy teljesen véletlenül botlik bele az egyik ismerősébe a Szajna partján, amikor Jean-Luc éppen lemarad mellőle a fotói miatt. Ethan, a másik fiú felbukkanása lesz az, ami mindent megkavar Serena és Jean-Luc épülő kapcsolatában.

Ethan már elsőre sem szimpatikus. Túlságosan kimért, hűvös, ám nyomulós típus, aki látszólag mindenben Serena pontos mása. Határozott a kettejük jövőjével kapcsolatban, noha abban sem biztos, hogy a lánynak egyáltalán tetszik-e. Ahogy pedig szépen haladunk előre, úgy látjuk meg az igazi arcát.

Jean-Luc szülei elváltak, az apja New Jersey-ben él, ahol egy új feleségtől ikrei születtek és a fiú úgy érzi, hogy lemondott róla. Ha pedig mindez nem lenne elég, az élet szép-lassan elveszi tőle életének egy fontos támpillérét, a nagyapját. A történet főhőse azonban korántsem Serena egymaga. Jean-Luc a kötet megingathatatlan alappillérét alkotja a lány mellett, aki ugyanolyan fontos, elnyomott, mély érzéseket hordoz magányos szívében, mint Serena.

A történet elején továbbá azt is megtudjuk, hogy barátnője, Martine és ő már egy jó ideje szakítottak, s bár megkönnyebbülten vette tudomásul a lány lelépését, még mindig nem érti, miért foglalkoztatja őt a múlt. A sors különös fintora, hogy pont Martine lesz az, aki miatt heves vita alakul ki közte és Serena között, aminek következményekét Serena Ethanhoz fut, s végül Martine lesz az, aki felnyitja Jean-Luc szemét. Ezt követően Jean-Luc mindent elsöprő, őszinte gondolatai nem csak magát a srácot, de az olvasót is teljesen letaglózzák.

Azok a szép és szomorú pillanatok és sorok, ahogy Jean-Luc elméje és szíve kitisztul és meg tudja fogalmazni legbelsőbb érzéseit, a padlóra vágták nemcsak őt, de engem is. Olyan gondolatokat fogalmazott meg, amik tökéletesen igazak rám is, s ez sírásra késztetett. A legjobb értelemben vett, boldog sírásra, ami a felismerés után tör rá az emberre. Arra a sírásra, ami megkönnyebbülést hoz az ember számára.

Jean-Luc jellemében tehát teljesen magamra ismertem. Ezek a sorok akár rólam is szólhatnának.

Figyelem spoiler következik!

Jean-Luc nem hisz abban, hogy valóban, őszintén szeretheti valaki, s ezért eltaszítja magától az embereket. Tudat alatt olyan dolgokat tesz, amikkel bizonyításra kényszeríti a mellette levőket, mennyit bírnak ki belőle. Ez azt hiszem, rám is igaz.

„Mivel megszoktam, hogy az emberek – akár szándékosan, mint az apám, akár önhibájukon kívül, mint a nagyapám – elhagynak. És ezért próbára teszem a türelmüket, és elvárom, hogy bebizonyítsák, hogy akarnak velem lenni. Mert el akarom kerülni, hogy kinyújtsam a kezem valami vagy valaki után, és csak az üres levegőt markoljam. És mert azt hiszem, hogy ha nem kapaszkodom bele valakibe, akkor elveszíthetem.”

Spoiler vége!

Serena és Jean-Luc számtalan kalandot él át a városban, mindössze egy nap leforgása alatt, de mindketten megtalálják a választ a kérdéseikre és óriási jellemfejlődésen mennek át.

Amikor Serena és Jean-Luc is rádöbben igazi érzéseire, és minden kirakós a helyére áll, akkor egy olyan Párizs és élet tárul kettejük szeme elé, amiről nem is gondolták, hogy létezhet.

A Csók Párizsban egy gyönyörű, ezernyi érzelemmel, szerelemmel, gyásszal, magánnyal, önmagunk keresésével átitatott történet, egy útkeresés, egy váratlan élethelyzet, amikor találkozol a lelked másik felével, aki lehet, hogy egy teljesen más földrészen él, mint te...

Serena és Jean-Luc egy tökéletesen összeillő páros, akik cseppet sem hibátlanok, de a legjobbat hozzák ki egymásból és a körülményekből. Fiatalok, akik keresik önmagukat, és félnek a magánytól, az egyedülléttől, ám amikor egyáltalán nem számítanak rá, az életük megváltozik, és pontosan amiatt, mert egymás mellett lépdelnek.

A történet kezdetén sem Serena, sem Martine nem az a karakter, aki könnyen belopja magát az ember szívébe, és az első oldalakon Jean-Luc karaktere is döcög egy picit, de egy-két fejezet elolvasását követően, amikor a kirakós elkezdi felfedni magát, minden pillanatok alatt megváltozik.

A könyv, fordítási szempontból döcögősen indul, és rengeteg magyartalan mondatot tartalmaz, ami az elején picit bosszantott. Szerencsére azonban ez pár oldal után megváltozik, és egy-két furcsa, magyartalan szóhasználattól eltekintve gördülékeny és magával ragadó, bár ez nagyrészt a történetnek köszönhető.

A kötetet mindenképpen ajánlom mindazoknak, akik szeretnének a részesei lenni egy csodás karácsonyi, romantikus történetnek, akik keresik önmagukat, akik félnek a magánytól, és akik szeretik Párizst!

Noha engem soha nem vonzott különösebben Párizs, de most, a könyv elolvasása után elképesztően vágyom oda, csakúgy, mint a Londonban bármi megtörténhet után Londonba. Nos, Anglia fővárosába némiképp egyszerűbb volt kijutnom, és nem tudom, hogy el jutok-e valaha is Párizsba, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez megtörténhessen!

Borító

Romantikus, téli, meghitt, szemet gyönyörködtető. Bár a történethez és a szereplőkhöz tulajdonképpen nem sok köze van, ezért ha a montázs alapján számítanátok néhány, a képekhez kapcsolódó jelenetre, gyorsan felejtsétek is el!

Összegzés

A sorok át vannak itatva ezernyi mély érzelemmel, a szülők, nagyszülők elvesztése iránti gyásszal, és a gyász feldolgozásával, a fiatalok útkeresésével, humoros pillanatokkal, amikből a legszebb emlékek lesznek (mint pl. rossz hajóra szállni, egy céges bulin kikötni, majd eltévedni a kényszer leszállítást követően). Romantika, magány, gyász. Ez mind egyben a Csók Párizsban, amit többször is megkönnyeztem. Aki azonban egy könnyed, romantikus történetre számít, csalódni fog!

Értékelés: 5/5*

Idézetek:

„– Elyzet megoldva. A barátommal, Jean-Luckel 'álsz.

Rábámulok.

– Elnézést, de mit csinálok?”

„… a Milánói Vénuszt keresve. Ahhoz, hogy odajussunk, el kell haladnunk egy csomó görög ember szobra mellett. Úgy tűnik, őket semmi más nem érdekelte, mint hogy meztelenül pózoljanak, vagy harcoljanak. De szemmel láthatóan azt is meztelenül szerették csinálni."

„Az én témám Párizs, nem pedig a „lassú halál Párizsban”.”

„Egy lépéssel Serena előtt megállok, és próbálom elállni előle a… a híres hellyel szembeni „férfiklub”-ot, de mikor meghallom a nevetését, már tudom, hogy meglátta.

– Nem zavar? – kérdezem.

– Ugyan mi? Azt hiszed, hogy még soha nem mentem el egy sztriptízbár előtt sem? New York-i vagyok!”

„Párizs Serena díszlete, ahogy a szívét követve felfedezőútra indul, és próbál eltávolodni attól a fájdalomtól, ami idehozta.”

„Ez így, együtt egy amerikai lány története Párizsban, karácsonykor, ahogy keres valamit (de nem tudja, mit), miközben körülötte a szívek mind fájdalmasan és gyászban, vágyakozva és epekedve jajveszékelnek.

Ez a történet arról szól, hogy mind mennyire magányosak vagyunk, és hogy az, ha befogadjuk egy város szépségét, ha lassan felfedezzük, azzal néha meg tudjuk oldani ezt a problémát.”