Budapest noir

Aki rendszeresen olvassa az oldalt, az észrevehette, hogy igen ritkán írok krimiről. Ennek az egyik oka, hogy szinte mindegyik egy kaptafára készül és a tévében is folyton ezt nyomatják. Ettől már megcsömörlik az ember, és semmi kedve a drága idejét hasonló könyvekre áldozni. Azonban vannak kivételek, mint pl: Stieg Larsson Millennium trilógiája, és ezt a rövid sort folytatja Kondor Vilmos Bűnös Budapest-ciklusa.

Kondor Vilmos regényeivel már sokszor találkoztam, azonban még egyszer sem tudtam rászánni magam, hogy kézbe is vegyem, éppen a fentebb említettek okok miatt. Barátnőm lelkesedése azonban elvetette bennem a kíváncsiság magját és addig kerülgettem jelen kötetet, még egyszer csak nem adódott egy megfelelő pillanat az olvasására is. Már az első oldalakon elvarázsolt és visszarepített a '30-as évekbe. Hihetetlen hangulata van és mindvégig fenn tudja tartani ezt az állapotot, aminek köszönhetően az olvasó úgy érzi, hogy maga is ott sétál a régi Budapest utcáin.

A történet főszereplője Gordon Zsigmond, Az Est újságírója, aki egy furcsa halálesetbe botlik 1936 őszén. Két dolog is felkelti az érdeklődését az ügy iránt, ami nem hagyja nyugodni. Az egyik az, hogy az áldozatról nemrégen látott egy fényképet a gyilkossági csoportvezető, Gellért Vladimir nyitva felejtett íróasztalfiókjában, amin a hölgyet nem sok anyag takarta. A másik pedig, hogy egy igen kétes hírű utca egyik kapubejárójában találtak rá az áldozatra, ahol virágzott a prostitúció, mégis a zsidó lányon látszott, hogy polgári családból származik. Ennyi elég egy újságírónak, hogy megszimatolja a címlapsztorit, amire az is ráerősít, hogy nyomozása során folyton falakba ütközik és néha öklökbe. Az ügy szálai nem csak az alvilági mocsokba lógnak bele, hanem felfelé is igen sok irányba kapaszkodnak, és elérnek egészen a parlamentig. Nem csoda hogy a rendőrség nem foglalkozik az üggyel, és Gordont is egyre erőszakosabban próbálják meg leállítani az ügyről.

Nem is maga a történet az ami megfogott, hanem a regény hangulata, a kávéházakkal zsúfolt Budapest, az ismerős utcák és a mára teljesen megváltozott, akkor még külső kerületek. Egy igazi időutazás volt számomra, bepillantást engedve az akkori újságírói munkába, szerkesztőségi szobába valamint a fiatal nemzetállam politikai világába.

Kondor Vilmos mesterien szövi az ügy szálait és nélkülöz minden fölösleges csavart, amivel az olvasókat szokták a ponyvakrimi írói elvakítani. Az egész egy kirakós, melynek darabkáit Gordon Zsigmond szedi össze és illeszti a helyükre. Humorral és szatírával is találkozunk a regényben ami változatossá teszi a történetet, mégsem zökkenti ki az olvasót.

Egyetlen egy bajom van csak az egésszel, mégpedig az, hogy minden egyes szálat elvarr az író a történet végére, ami ráadásul egy kicsit erőltetettnek is tűnik. Mivel egy ciklusról van szó, lehetősége lett volna arra, hogy egyes szálakat a következő részekben újra felvegyen és ott tegyen pontot az i-re. Reklámfogásnak is jó lett volna, ha nem csak azt olvassuk, hogy a folytatásban Gordon újra nyomoz, hanem, hogy feltűnik egy régi ismerős is, aki már régóta szálka főhősünk szemében.

A regény egyben korrajz is, ami az olvasó elé tárja a zűrzavaros '30-as éveket, a közhangulatot Gömbös Gyula miniszterelnök halálakor, az egyre elburjánzó korrupciót és az egyre erősödő nacionalizmust. Sajnos a Wikipédiás szócikk a regényről eléggé elferdíti a valóságot és politikai felhangot vesz. Való igaz, hogy abban az időben hazánk egyre jobban közeledett a hitleri rezsimhez, de azt már elfelejti megemlíteni, hogy akkor még új volt a nemzeti függetlenség állapota és a magyarok többsége kereste az utat a nemzetállamon belül. Az I. világháború előtt egy olyan ország állampolgárai voltak, melyet a monarchia érdekei tartottak össze és olvasztótégelyül szolgált a nemzetiségek számára. Trianon után pedig egy megcsonkított ország maradt, aminek államalkotó nemzete a magyar. A korrupció és elnyomás pedig nem csak a diktatórikus rezsimek sajátja, hiszen ezek megtalálhatóak a demokráciának csúfolt, nagytőkések érdekképviseleteként működő országokban is. Még a diktatúrákban az erőszakszervezetek fékezik meg a "rossz nyelveket", addig a demokratikus országokban ugyanezt elvégzik a "törvények" és az adóhivatalok. Kondor Vilmos regényében mindössze ismertette a fennálló politikai helyzetet, közhangulatot és azt a tényt, hogy közeledve a '40-es évekhez, egyre jobban erősödött a nemzetiek tábora.

Karakterei kidolgozottak és kedvelhetőek. Leginkább igaz ez Zsigmond édesapjára, aki mint mellékszereplő tűnik fel alkalmanként, ha éppen nem valami új lekvárrecepten töri a fejét. Valamint ne feledjük magát Gordon Zsigmondot, aki bár újságíró, a történet végére már rájön, hogy ez a cikke soha nem fog megjelenni nyomtatásban, mégis az ügy végére akar járni.

A regény hangulata, a történelmi hűsége és persze a magasba nyúló szálak megtették hatásukat és Kondor Vilmos világszerte ismert lett könyvei által. Talán ez köszönhető annak is, hogy az olvasóknak már elegük van az egymás hegyén-hátán megjelenő helyszínelők sorozatokból és szívesen olvasnak egy klasszikus bűnügyi regényt, ahol nem a DNS és más hasonló tudományos dolgok segítik az ügy felderítését, hanem maguk az emberi kapcsolatok és a logikus következtetések.

Mindeközben Kondor Vilmos (már ha ez az igazi neve) a névtelenség álarca mögé rejtőzik és kerüli a nyilvánosságot. A könyvben magáról a szerzőről egy régi kép található, ami alapján biztos, hogy senki nem fogja felismerni az utcán. Elvben egy Sopron melletti faluban él és matematikát, valamint fizikát tanít egy gimnáziumban. Interjút csak ritkán ad, azt is e-mailben.

Az már biztos, hogy nem a népszerűség kedvéért írta meg regényeit. Más már régen interjúkat adott volna busás összegekért, állandó szereplője lenne a hírműsoroknak és a celebvilágból sem maradna ki. Azonban Kondor Vilmos nem ez az ember. Ő visszavonultan él és egyre írja regényeit, aminek rajongói örülnek, viszont sajnálják is egyben, hogy a kedvenc kötetüket talán sohasem fogja dedikálni írójuk.

Az biztos, hogy engem is el tudott varázsolni, és bármikor ha visszavágyom a régi Budapest utcáira, életébe, hangulatába, akkor fogom a következő kötetet a Bűnös Budapest-ciklusból és hagyom, hogy magával ragadjon.

FORRÁS: Letya.hu