Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz című regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa című kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine című történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök című regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk című történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

 

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalom az évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

 

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

 

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk-regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum Kiadónál megjelentek:

 

Bátor Attila bosszútrilógiája:

Anjouk I. – Liliom és vér (2015)

Anjouk II. – Lángmarta dél (2015)

Anjouk III. – Az utolsó tartományúrig (2016)

 

Arany Visegrád-trilógia:

Anjouk IV. – Szent György testvérei (2017)

Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)

Anjouk VI. – Királyok éneke (előkészületben)

 

A sorozat előzménykötete:

Non nobis Domine (2016)

 

 

A könyvről: 

Bíró Szabolcs könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az ötödik kötet története is magával ragadja az olvasót, s egészen a végéig ne is eressze el. Fordulatokban, eseményekben gazdag, sodor magával a lendület, egyfajta forgószélként száguldunk át a történelem eme kiragadott egységén.

A karakterek között könnyen találhatunk olyat, akivel szimpatizálhatunk, és aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő- vagy akár mellékszereplő. Jellemábrázolásuk megnyerő, a karakterek szinte kilépnek a lapokról. A helyszínek leírása megkapó, korhű, szinte látom magam előtt a XIV. századi Magyarországot.

Harcok, árulások, belviszályok, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a bajtársiasság és a hazaszeretet is. Megannyi érzés és gondolat egy könyvben.

 

Az előző kötetből ismert szereplők közül most is felbukkan pár, akiket régi jó ismerősként üdvözölhetünk, a szívünkben pedig újra helyet kap az érzés, hogy velük együtt mi is újra a helyünkön vagyunk.

Egyik fő kedvencem, Lackfi István is jókora szerepet kapott ebben a kötetben is, a fehér sárkány újra megmutatta mekkora ereje van. Nem igazán irigyeltem a felesége meg az anyósa miatt, ám a történet elején, amikor a szerző a fiával töltött meghitt pár percről írt, az nagyon tetszett. Talán itt mutatkozott meg leginkább, hogy a kemény, szilárd és néha zord ember néha tud lágy és kedves is lenni. Ráadásul nagyon csavaros észjárása van, ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen a csaták között még otthon is megvívnia a saját harcát.

Fegyvernökei rábukkantak Bátor Attila rég elveszett fiára, Szilárdra és magukkal vitték Visegrádra, ahol beteljesíthette sorsát. A fő fegyvernök Péter egykoron magának Bátor Attilának volt hű társa és jó barátja, ezért is viselte annyira a szívén Szilárd előkerülését.

Folytatódott hát hét év kimaradás után Szilárd lovaggá nevelése, ami nem mindig bizonyult egyszerű feladatnak. Lackfi István Pétert, az egykori fegyvernökét nevezte ki mesteréül, így hát rá hárult a feladat, hogy a fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül tanítsa meg ifjú tanítványát a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.

Nagyon szerettem Szilárd és Palkó vetélkedéséről olvasni, hihetetlen mennyi mindenre képesek voltak, hogy borsot törjenek egymás orra alá, ugyanakkor mennyire mély és szoros barátság alakult ki közöttük.

Az évek alatt rengeteg esemény történt, amit a szerző úgy ábrázolt, hogy az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is ott van és nem csak nézője az eseményeknek, de át is éli azokat.

Jó volt tanúja lenni, hogyan is bontakozik ki Bátor Szilárd jelleme, fiatal kora ellenére. Rengeteg fájdalom érte, lobogott benne a bosszú lángja, ám Péter, a mestere igyekezett őt visszafogni és a helyes útra terelni.

Aztán egy napon a király hadba szólította, és bizonyíthatta, hogy érdemes Bátor Attila örökségére.

 

Véres harcok, rengeteget áldozat…

Sorozatban veszítették el a barátaikat, bajtársaikat, néha úgy éreztem, én magam is. Sajgott a szívem a veszteségek miatt, ugyanakkor éreztem, hogy még sok kaland és harc vár rám a következő kötetek folyamán, olyan szereplőkkel, akik már a szívemhez nőttek.

Számomra ez a kötet is bővelkedett kalandokban, izgalmakban, szívet tépő jelenetekben. Talán eddig ez a kötet volt a legvéresebb, legdurvább, ami a harcokat illeti.  

 

Kedvenc jelenetem több is volt, ám a Szilárdhoz fűződőek közül, ami a legjobban lebilincselt, az a Hajnalfény elkészítése volt. Hogy mi is a hajnalfény? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok...

 

Köszönöm a kiadónak és a szerzőnek az élményt. Remélem, még sokat olvashatok Bíró Szabolcstól.

 

A hatodik kötet úgy tudom, a jövő évi könyvhétre várható (legalábbis a szerző így nyilatkozott a facebook oldalán), úgyhogy addig próbáljunk meg türelmesek lenni.

 

Pontozás: 10/10