Bíró Szabolcs: Királyok éneke (Anjouk VI.)

Írta:Ariadne
Bíró Szabolcs újra tarol!

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1649183.pdf?fbclid=IwAR3MB3Nhmy5mcunsTtESM7EppPfiaWT-9g6ABPMnm51Q7Fy1o8jsRPNXt64

 

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz című regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa című kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine című történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök című regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk című történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

 

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalom az évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

 

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

 

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum Kiadónál jelentek meg:

 

Bátor Attila bosszútrilógiája:

Anjouk I. – Liliom és vér (2015)

Anjouk II. – Lángmarta dél (2015)

Anjouk III. – Az utolsó tartományúrig (2016)

 

Arany Visegrád-trilógia:

Anjouk IV. – Szent György testvérei (2017)

Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)

Anjouk VI. – Királyok éneke (2019)

 

A sorozat előzménykötete:

Non nobis Domine (2016)

 

Előkészületben van jelenleg Az ifjú lovagkirály-trilógia:

A birodalom ura

Dél pörölye

A pusztulás dala

 

A könyvről:

A keménykötéses borító egyszerű és szolid, a védőborító pedig igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk.

Azon kívül, hogy esztétikailag kifogástalan, a tartalmi részt is csak dicsérni tudom. Könnyed, olvasmányos, és érezhető, hogy a szerző alapos kutatómunkát végzett, mielőtt nekilátott az Anjouk-sorozat hatodik kötetének. Korhű ábrázolás és karakterjellemzés, ízes szövegezés, csodás tájleírások gazdagítják Bíró Szabolcs legújabb regényét.

 

A szerző stílusa annyira magával ragadó, hogy egyszerűen nem tudod letenni a könyvet. Ha a kezedbe veszed, biztos vagyok benne, hogy egy oldalt sem fogsz feleslegesnek érezni. Aki még csak most ismerkedne Bíró Szabolcs munkásságával, bátran vágjon bele a sorozatba, minden kötet forgatása élmény. Én személy szerint a Non Nobis Domine című előzménykötettel kezdtem, és imádtam, ahogy minden egyes kötetet. Élvezet volt belemerülni ebbe a történelmi információs tengerbe.

 

A könyv az 1333 és 1339 közötti időszak eseményeit öleli fel, amikor Anjou Károly (Caroberto), vagy más néven Károly Róbert király uralkodása folytatódik. A Szent György Lovagrend már nem avat fel új tagokat, az összejöveteleik száma is jócskán megcsappant a Zách Felícián-féle tombolás óta, mely mindenkiben maradandó nyomott hagyott. Helyettük aranysarkantyús vitézeket avattak, ám ez már nem olyan, mint anno a Szent György Lovagrend idejében. Minden megváltozott. Anjou Károly igyekezett keménykezű uralkodó lenni és helyreállítani a rendet az országban, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy állandó készenlétben kell lennie, mert bármikor fordulhat a kocka. Bár a belső viszályokat és fenyegetéseket sikerült felszámolni, a szomszédos országokból bármikor érkezhetett fenyegetés.

 

Nagyon örültem, hogy Bátor Szilárd kalandjai folytatódtak, mert már az előző kötetben is szimpatizáltam az ifjúval, akit öt éven át Bátor Attila hű társa és jó barátja, Péter okított. A fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül meg kellett tanítania Szilárdot a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.

Ebben a kötetben már az öt év tanulóidő letelte után találkozhatunk Szilárd karakterével, amikor Anjou Károly magához hívatja, és végre kinevezi udvari ifjúvá, fegyvernökké, de ígéretéhez híven örökségéről csak két év múlva dönt.  

Sokan tartottak attól, hogy Szilárdot elragadják az érzései, és bosszút áll szerelme haláláért, ám ettől pont Klárának tett ígérete tartja vissza a fiút. A történet során sokszor érezhető Szilárd vívódása és fájdalma, melyek a múltban történtekre vezethetőek vissza, ugyanakkor erőteljesen megfigyelhető jellemének fejlődése is. Határozott, fegyelmezett, elszánt, indulatait többnyire sikeresen kordában tartja.

 

Ahogy azt már megszokhattuk, a régi karakterek mellett új szereplők is teret kaptak a történetben. Egyik kedvencem most András herceg lett, aki gyermeki ártatlanságával, őszinte kérdéseivel és gondolataival azonnal megnyert magának a könyv első felében. A régi szereplők közül pedig továbbra is Péter és társai voltak a szívemhez közel, azt viszont sajnáltam, hogy Lackfi István most háttérbe szorult. Akadtak ugyan jelenetek, de nem annyi, mint az előző kötetben.

 

Kedvenc jelenetem most is több lett. Egyrészt nagyon szerettem azt a részt, amikor Anjou Károly fiai, Lajos és András játszanak és beszélgetnek az élet nagy dolgairól, vagy amikor Károly és András Nápolyban járnak, és egy napot sikerül együtt töltenie apának és fiának. Annyira vágytam már egy ilyen részre, ahol a király megmutatkozik erről az oldaláról is. Másrészt kedvemre való volt Lorenzo il Toro és Bátor Szilárd megismerkedése és kalandozása Nápolyban. Fantasztikus volt a város leírása, ahogy az emberek jellemzése is. Az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is jelen van és nem csak szemlélője a történéseknek, de át is éli azokat.

Bíró Szabolcsnak köszönhetően a hangulatom hullámzó volt, mert a szomorú vagy dühítő jeleneteket humoros részek is megszakítják, amiken jóízűen kacaghat az olvasó.

 

Összességét tekintve kaptam egy nagyon jól megírt, könnyed és olvasmányos történelmi regényt, ami egyszerre érdekes, szórakoztató és informatív. Jó volt újra belemerülni az Anjouk világába, és remélem, hogy hamarosan olvashatom majd a hetedik részt, mely már egy új korszakot ölel fel.

 

Köszönöm a könyvet az Athenaeum Kiadónak, Bíró Szabolcsnak pedig azt, hogy évről évre elkápráztatja az olvasókat a regényeivel!

 

Pontozás: 10/10


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632937618
Megjelenés: 2022-11-02
méret: 125 mm x 36 mm x 200 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938813
Megjelenés: 2019-06-07
méret: 207 mm x 132 mm x 42 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936581
Megjelenés: 2017-10-31
méret: 125 mm x 200 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632936048
Megjelenés: 2016-10-31
méret: 205 mm x 135 mm x 56 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632935454
Megjelenés: 2016-05-31
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632934624
Megjelenés: 2015-10-08
méret: 205 mm x 130 mm x 36 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632932378
Megjelenés: 2015-03-27
méret: 125 mm x 200 mm

Bíró Szabolcs

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Olvasmányos, lendületes, korhű. Mi kell még?