Bányai D. Ilona: Erdély lángjai

A legnagyobb ellenállás Erdélyben bontakozik ki, azon a tájon, mely legkevésbé tartja magát Magyarország részének, főleg, ha érdekeivel ütközik a király parancsa.

A Boszorkánykör leányai is érzik, hogy valami megváltozott az országban, de remélik, hogy ők ebből kimaradnak, hiszen a háború a férfiak dolga. A politikai cselszövések azonban őket is veszélybe sodorják, hiszen zálogként sokat érhetnek bizonyos követelések kikényszerítésénél.

A Boszorkánykör harmadik regénye az erdélyi lázadáshoz vezető utat mutatja be, ahogy az elégtelenség lassan bosszúságba, majd felkelésbe torkollik. A történelmi háttér előtt pedig a Boszorkánykör lányainak mindennapjai bontakoznak ki az olvasó előtt. Bepillantást nyerhetünk a XV. század várúri kastélyának mindennapjaiba, és a fiatal, de már eladósorban lévő lányok hétköznapjaiba. De lassan érkeznek a sötét fellegek, melyek a tokaji várat is elérik, sőt az erdélyi püspök is választásra kényszerül, amikor lánya megérkezik hozzá Tokajból.

Amikor elolvastam a fülszöveget, arra számítottam, hogy egy történelmi regényt tartok a kezembe, mely ármányról, politikai cselszövésekről és csatákról fog majd szólni. Viszont az utolsó félmondat arra engedett következtetni, hogy talán több lesz a szerelem a regény lapjain, mint azt elsőre gondoltam. A valóság a kettő keveréke lett.

Az Erdély lángjai egy történelmi kalandregénybe oltott ifjúsági lányregény, mely bár nem mutatja be aprólékosan a történelmi eseményeket, igen sok történelmi személyt felsorakoztat a lapjain, miközben könnyed, kalandos és szórakoztató olvasmány. Talán ezért is vagyok egy kicsit bajban, amikor ezt a bejegyzést írom. A történelmi regényeket szeretem, és csak ritkán botlok olyan kötetbe, mely Mátyás király idejében játszódik. Azonban nem feledkezhetem meg arról sem, hogy egy lányregényről van szó, melynek nem én vagyok a célközönsége. Mégis ez a könnyed történet ki tudott kapcsolni, el tudott szórakoztatni, és ha nem is kerül a kedvenceim közé, mégis jó szívvel tudok rá emlékezni, hiszen kizökkentett a hétköznapokból, és azonkívül, hogy elszórakoztatott, még meg is tudott nevettetni.

De a törpök élete nem csak játék és mese... akarom mondani, a lányoké. A gondtalan mindennapok egyik pillanatról a másikra eltűnhetnek, és akkor már csak magára számíthat az ember. Bányai D. Ilona pedig nem egy könnyed lányregényt írt, ahol a főhősnői csak arról álmodoznak és csacsognak, hogy mely herceg a szívüknek oly kedves, és milyen esküvőt képzelnek el maguknak. Az érdekházasság nemcsak a nemeseknél volt jelen, hanem a köznépnél is, hiszen akinek már volt egy kis vagyona, az többre vágyott, akár azon az áron is, hogy gyermekét olyanhoz adja hozzá, akit az nem szeret. De nem csak a szív dolgaiban volt kegyetlen ez az időszak. Rablók, útonállók garázdálkodtak az egész országban, és a politikai cselszövések nem álltak meg a várfalaknál. Bárkit elrabolhattak, ha esélyt láttak arra, hogy azzal a családja rákényszeríthető egy olyan szövetségre, melybe magától nem biztos, hogy belement volna. És ez nem romantikus lányrablás, hanem veszélyekkel teli művelet, aminek a vége nem mindig örömteli.

A regény maga fikció, mely több ponton is kapcsolódik a valósághoz, mégsem egy idealizált világot tár az olvasók elé. Itt nem a lázadás előkészületeire gondolok, mint az idealizmust torzító eseményre, hanem magára a hétköznapokra, nem beszélve a lányrablást követő eseményeket. Az írónő igyekezett korhűen bemutatni a serdülő lányok mindennapjait, előnyeivel és hátrányaival együtt, aminek következtében nem hinném, hogy sok lány olvasó érezné úgy, hogy elvágyódna abba a korba. A társadalmi és társasági szabályok sem könnyítették meg az ifjúság életét, hiszen a Boszorkánykör lányai szinte mindig szerepet játszottak, kivéve, ha maguk maradtak. Rózsa története pedig még szívszorítóbb, ha nem magára a szereplőre koncentrálunk, hanem a környezetére és az eseményekre, melynek aktív vagy éppen passzív résztvevője.

Szeretem a történelmi regényeket, de sajnos ebben a kötetben egy kicsit háttérbe szorult a „valódi” történelem, annak ellenére, hogy Bányai D. Ilona igen sok történelmi szereplőt sorakoztat fel az események feltárása közben. Azt azért nem mondanám, hogy csak háttér a XV. század közepi környezet, hiszen elég sok információval lesz gazdagabb az olvasó. Mégis úgy érzem, hogy ezek a részek nem annyira kidolgozottak, és kicsivel szárazabbak is. Nem kapunk olyan szintű bepillantást Mátyás király életébe, mint ahogy azt gondoltam volna, és az erdélyi lázadók mindennapjairól sem tudunk meg sokat. Talán az annak is köszönhető, hogy egyensúlyban vannak a történelmi események a fikcióval, mégis a Boszorkánykör lányairól sokkal többet tudhatunk meg. Jó lett volna egy kicsit több helyet hagyni Szentgyörgyi vajdának és szövetségeseinek, valamint a János és Zsigmond közötti feszültség kibontása is fokozta volna az élményt.

Az olvasót nem a főszereplők vonzzák be leginkább, hanem a körülmények és az események, melyeknek szereplői. Legalábbis az én nézőpontomból. Gondolom, a fiatalabb lányok, akik a regény célközönsége, leginkább a Boszorkánykör lányaira koncentrálnak és az ő sorsukért izgulnak. Ez a kettősség, vagy inkább két szint, ami a regényt jellemzi, teszi lehetővé, hogy ne csak az ifjúságnak nyújtson szórakoztató olvasmányt a regény, hanem más korosztály számára is.

A kezdeti riadalmam után, hogy mit fogok kezdeni egy történelmi lányregénnyel, kellemesen csalódtam, hiszen megtaláltam benne a számomra érdekes történeti szálat, mely lekötötte a figyelmemet, miközben jót szórakoztam a főszereplők civódásain. Mindeközben Rózsa történeti szála egy teljesen más hangulatú környezetbe helyezett, ami a realizmus szintjére vitte az eseményeket.

Az ilyen regényre mondják, hogy minden korosztály megtalálja benne a számára érdekes és szórakoztató eseményeket. Viszont éppen ez a hátránya is, hiszen a terjedelmi korlát miatt csak egy-egy szeletét kapjuk meg annak, ami számunkra érdekes. Ezek a váltások pedig lehetővé teszik, hogy az ember kikapcsolódjon az egyes történeti szálak esetén, míg más szálaknál komoly és értő olvasóként legyen jelen.

Engem egyvalami zavart csak a történetben, mégpedig az, hogy a legizgalmasabb résznél lett vége. Egyes pletykák szerint a Boszorkánykör trilógiának készült, ami azt jelentené, hogy nem lesz folytatása. Én nagyon remélem, hogy az írónő regényfolyamban gondolkodik, és legalább még egy részt ír a történethez.

Aki nem olvasta volna a Boszorkánykör első két részét, az is nyugodtan nekikezdhet az Erdély lángjainak, hiszen a történet megértéséhez szükséges előzményeket ez a rész is tartalmazza, igaz, csak említés szintjén, de ez is elég ahhoz, hogy ne kelljen értetlenül szemlélnünk az eseményeket.

Kikapcsolódásnak és szórakozásnak kitűnő olvasmány, miközben a történelmi események iránt is felkelti az érdeklődést. Jól kidolgozott karakterekkel, fokozatos feszültségkeltéssel és hangulatos történettel egészen a XV. század közepéig repíti el az olvasót.

Forrás: Letya.hu