Az Úr Nyolcadik Kerülete

Pál Dániel nem egy Nyóckerhez hasonló szemetet vetett papírra, hanem rövid anekdotákat, melyek egyes részei a szépirodalmat is magukban hordozzák. Nehéz elhinni, ugye? De meg kell próbálni. Ha viszont elkezded olvasni a könyvet, akkor már elhiszed :)

Budapest VIII. kerülete mindig is egy kicsit el volt hanyagolva. Egy gyűjtő terület, ahol sok nemzetiség és jó pár vallás él egymás mellett, aránylag nyugalomban. Az biztos, hogy aki beköltözik a József körúton túli részre (az Orczy és Fiumei úttal bezáróan), az érdekes eseményeknek lehet tanúja, nap mint nap. Tudom miről beszélek, hiszen pár évet éltem a Kőris utcában. A folytatás csak 18 éven felülieknek ajánlott.

Azzal a nem titkolt szándékkal kezdtem bele a kötetbe, hogy a múltbéli tapasztalataimra alapozva szembeállítsam az írót a túlzásokkal, amiket a történeteibe beleszőtt. De csalódnom kellett, ugyanis amint elkezdtem olvasni a könyvet arra eszméltem rá, hogy ez akár az én anekdotagyűjteményem is lehetne, hiszen az elbeszélt esetek nagy része velem is megesett, még ott laktam. Az emlékek lassan kezdtek visszatérni és egyre jobban belevetettem magam az olvasásba.

Pál Dániel a kötetet nyolc részre osztotta ( nem érdekes? ;) ), az elbeszélések szereplői szerint, korra és nemre való tekintettel, kiegészítve állatokkal, boszorkányokkal és szellemekkel. Mondanom sem kell, hogy a legérdekesebb és a legviccesebb történetek általában gyerekekhez kapcsolódnak. De találkozunk itt kurvákkal, stricikkel, nagyzolókkal és éles-nyelvű öregasszonyokkal is.

A kötetben szereplő anekdoták nagy része rövid, de ütős. Jellemzően fél-, egy-, másfél oldalra rúg a terjedelmük. A témáikat tekintve pedig igen változatosak, akárcsak a hangulatuk. Olvasás közben többször hangosan felnevettem, pedig nem szokásom. Ahhoz, hogy egy mosolynál többre késztessen valami olvasás közben, elég ütősnek kell lennie. Itt volt egy pár. Persze, ahhoz, hogy ezt sikerüljön elérnie az írónak, szükséges az is, hogy vizuálisan megjelenjen előttem a cselekmény és el tudjam képzelni egy-egy szereplő reakcióját. Az egyik kedvencem "A szexről általában" rövid szösszenet, ami után 10 perc röhögő szünetet kellett tartanom:

"Tegnap éjjel hazafelé, már az utcámban, odalép egy nő:

– Szexet szereted?

– Általában?

– Nem értem...

– Mindegy."

A kötetben pozitívuma, hogy nem a szélsőségek felé hajlik. Bemutatja a kerületet és a benne lakókat. Felhívja a figyelmet arra is, hogy mielőtt mindenki fikázná a VIII. kerületet, azért gondolkodjon el azon is, hogy milyen intézmények kaptak helyet ezen a pár négyzetkilométeren. Hány egyetemi-, főiskolai kar van a kerületben, és az ezekhez tartozó intézmények (pl. klinikák).

A dzsungel közepe azonban valóban nem vénnek való vidék. Emlékszem, amikor beköltöztem a Kőris utcába és pakolás után leszaladtam az éjjel-nappaliba kenyérért. Nem voltam benne biztos, hogy vissza is térek a lakásba. Aztán múltak a napok, hetek, majd az évek és megszoktam azt a világot. Amikor 2012-ben hazaértem a munkából, már csak érdekességnek tartottam, amikor a lakótársam lekísért a bejárati kapuhoz, hogy megmutassa a golyó ütötte nyomot, ami az aznapi akció eredménye volt.

Az is megesett, hogy melóba menet szemtanúja lehettem egy utcai rendőrségi rajtaütésnek. Abban az időben még nem a TEK-esek szerencsétlenkedtek, hanem a kerületi rendőrök, akik seperc alatt elvégezték a dolgukat. Mire felfogtam, hogy mi történik, már vége is volt mindennek. Komolyan, mint a filmekben.

Ne higgye azt senki, hogy a kötetben leírtak csak a nyolcadik kerületben estek meg. Ugyan úgy előfordulhat mindez másik kerületben, városban is, csak nyitott szemmel kell járni és néha elhagyni azt a bizonyos komfortzónát. Az is igaz, hogy amit Pál Dániel Leventének sikerült összegyűjtenie tíz év alatt, arra talán 100 év is kevés lenne egy "úri" budai kerületben. A statisztikai valószínűség hasonló, csak éppen a szórás jobban sűrűsödik a nyolcadik kerületben.

A humoros, vicces anekdoták mellett, helyet kaptak szomorú, megható és elgondolkodtató elbeszélések is. Aki aránylag biztonságos turistaútra vágyik a kerületben, annak ajánlom a 9-es és 99-es buszokat. Ezeken a járatokon személyesen meg lehet tapasztalni a kötetben is leírt esetek egy részét. Persze, ahhoz, hogy kurvák szólítsák le az embert, el kell hagyni a buszt. Viszont arra is jók ezek a járatok, hogy megfigyeljük az utasösszetételt a kerületi eloszlás alapján. Ha mindössze pár ember ül ezeken a járatokon, akkor 100%, hogy BKV ellenőrök is van az utasok között.

Egy valamire még fel szeretném hívni a figyelmet. Vigyázzon, aki belekezd a könyvbe, mert rá lehet kattanni. Én is csak elkezdtem olvasni és azon kaptam magam, hogy falom az oldalakat. A teendőimmel elúsztam, mert azt hajtogattam magamban, hogy "Na, csak még egyet elolvasok és aztán megyek a dolgomra.". Ne, ez nem nagyon sikerült, mert a "még egyből" kettő, három, majd tíz lett és a következő fejezetig abba sem tudtam hagyni.

Pál Dániel Leventének sikerült egy olyan gyűjteményt összehoznia, ami hűen ábrázolja a XXI. század elejei nyolcadik kerületet. Ha úgy tetszik, akkor korrajznak is megfelel. Nem nagyzol, nem ferdít és nem aljasít le. Rasszista elemekkel sem lehet találkozni a kötetben, mert nem pejoratív  értelemben használja a cigány, zsidó, arab vagy kínai meghatározásokat. Ráadásul nem odalökött stílusban meséli el az eseményeket, hanem igényes, szépirodalmi formában. Azonban a nyelvhasználaton a hitelesség megőrzése érdekében nem változtatott, így kiskorúak kezébe nem nagyon adnám a könyvet. Nem csak bizonyos szavak megjelenése miatt, hanem mert a leírtaknak nagy részét nem is értenék.

Kiváló kikapcsolódást nyújt Pál Dániel Levente könyve. Kiszakít a hétköznapokból, miközben éppen ezeket tárja eléd, kiemelve az érdekes részeket.

FORRÁS: Letya.hu