Az ördög naplója

A Harmadik Birodalom felemelkedését és bukását már annyian feldolgozták, hogy Dunát lehetne rekeszteni ezekkel a könyvekkel. Nem is szólva a résztvevők életrajzairól, leírásairól. Mindenki, aki akkor élt és valamilyen módon köze volt a Birodalomhoz, írt egy könyvet. Az ember azt hinné, hogy már nincs új a nap alatt. Erre egyszer csak előkerül egy napló, amelyet Alfred Rosenberg vezetett. Sokan tudtak a napló létezéséről, de érdekes módon lába kélt a nürnbergi per során és 2013-ig kellet várni, mire végre újból előkerült és hozzáférhettek a kutatók.

Az első kérdés, hogy ki is volt Alfred Rosenberg? Ő fektette le a zsidóüldözés alapjait, „tudományos” tényekkel alátámasztva ennek a fajnak az alsóbbrendűségét. Rosenberg nem csak a zsidók ellen agitált, hanem a keresztények ellen is. Jézust árjának titulálta és tagadta annak zsidó származását. Továbbá azért szállt síkra, hogy a Bibliából töröljék az Ószövetséget, hiszen a zsidó vallás nem képezi alapját Krisztus egyházának. De ennél is tovább ment! Azon munkálkodott, hogy az európai vallásokat eltörölve visszaállítsa az ősi germán vallásokat, egy új, modernebb felfogásban.

De térjünk rá magára a könyvre. A kötet elején egy kémtörténetbe illő nyomozás részesei lehetünk, ahogy Rosenberg naplójából időnként előkerülnek részletek a médiában, majd a nyomozás szálai egy bizonyos Robert Kempnerhez vezetnek. Kempner német származású zsidó, aki a zsidótörvények idején hagyta el a Birodalmat és viszontagságos útja végén Amerikában kötött ki. Pár év alatt olyan kapcsolatokat sikerült kiépíteni, hogy a II. világháború befejezését követően az amerikai delegátusban képviselhette a vádat a nürnbergi perben. Ekkor került a kezébe Rosenberg naplója, ami ezt követően eltűnt a hatalmas bizonyítékraktárból. Végül 2013-ban, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeum kitartó munkatársainak köszönhetően előkerült.

Wittman és Kinney nem a napló szövegét tárja elénk, hanem az ismert történelmi eseményeket Rosenberg szempontjából mutatja be, ahogy azt a naplójában leírta. Érdekes belelátni egy volt náci fejébe és az ő szemén keresztül nézni a legfelső hatalmi harcokat. Látni Rosenberg felemelkedését, annak ellenére, hogy folyamatos ellenszélben evezett, és amikor végre megkapta az őt illető helyet, rá kellett döbbennie, hogy az edény lyukas mint a szita és hatalma kifolyik a kezéből.

A történet azonban egy másik személy életútját is nyomon követi, még pedig Robert Kempnerét. Kempner befolyásos hivatalnok volt, még a nácik hatalomra nem kerültek. Lassan kezdte úgy érezni, hogy a jövője kezd bizonytalan lenni a Birodalom határain belül. Azonban nem mozdult, még akkor sem, amikor törvénybe iktatták, hogy zsidók nem tölthetnek be fontos állami tisztséget. Göring minisztériumából elbocsájtották, de még ekkor sem hagyta el az országot. Felhasználva a kapcsolatait, többek közt a volt Gestapo vezért, Rudolf Dielst, jó pénzért intézett kiutazási okmányokat zsidó nemzettársainak.

Néha nem tudtam eldönteni, hogy most valójában ki is az ördög (pontosabban a nagyobb ördög). Rosenberg, aki folyamatos harcok árán tudta csak megtartani hatalmát, vagy Kempner, aki kihasználta a menekülni kényszerülő zsidókat, hogy vagyont halmozzon fel?

Rosenberg naplójának köszönhetően pontos képet kapunk a Harmadik Birodalom fő ideológusának szerepéről Európa kifosztásában. Újra akarta germanizálni a német népet, és ideológiájának terjesztésére a Führer megadott neki minden támogatást egy főiskola létrehozásához. A főiskola részére az összes kivándorolt, elmenekült zsidó lakásáról begyűjtötte a könyveket és levéltári anyagokat, hogy kutatócsoportok tanulmányozhassák a zsidó összeesküvést. Végigrabolta Európát, hogy megszerezzen minden anyagok a kutatáshoz. A festményeket, ékszereket és egyéb műtárgyakat pedig a múzeumoknak adta, ha hamarabb ért oda mint Göring.

A kötet nagy előnye, hogy nem akar démonizálni. Szakít a megszokott hagyományokkal, hogy rosszakra és jókra ossza fel a szemben álló feleket. Igyekszik a szereplőket olyannak bemutatni, amilyenek valójában lehettek és nem elferdíteni a tényeket. Rosenberg esetében egy bizonytalan személyt kapunk, aki mindent megtesz azért, hogy az általa vízionált Harmadik Birodalom létrejöjjön. Nem fél semmitől, csak Adolf Hitlertől. Többször is módosítja álláspontját, hogy hozzásimuljon a Führer elveihez. Egyvalamiben azonban nem tévedett. Ha Hitler hajlandó lett volna Ukrajnának önrendelkezési jogot biztosítani, akkor nagy valószínűséggel legyőzhette volna a Szovjetuniót. Az ukránok nem felejtették el az 1932-1933-as éhínséget, amit Sztálinnak köszönhettek. A Holodomor következtében 6,5-7 millió ukrán halt éhen, akinek a fele gyerek volt. Azonban hiába ünnepelték az ukránok felszabadítóként a német hadsereget, gyorsan rá kellett jönniük, hogy csöbörből vödörbe kerültek.

A kötet szakít azzal a hagyománnyal is, hogy minden elmenekült zsidót áldozatnak állít be. Erre jó példa Kempner, aki saját hittársain gazdagodott meg, majd ezt követően kereste a lehetőséget, hogy hogyan tudna bosszút állni hazáján. Az a fajta ember volt, aki pénzért és hírnévért eladta volna a lelkét is. Erkölcstelen életvitelt folytatott és csak egyvalamihez volt hű: a pénzhez. Miután felmondtak neki a minisztériumban, több ládányi iratot tulajdonított el a munkahelyéről. Ez a fajta kleptomániája később sem hagyta cserben, ugyanis a nürnbergi per folyamán mázsaszámra küldte haza a bizonyítékként kezelt iratokat amerikai otthonába. Az is sokat elárul Kempnerről, hogy Rudolf Diels volt Gestapós azt nyilatkozta róla, hogy ha nem lett volna zsidó, akkor kiemelkedő Gestapós tiszt válhatott volna belőle.

Valamelyest rávilágít a kötet arra is, hogy a nürnbergi per valójában mindössze egy színjáték része volt. Nemzetközi Bíróságnak állították be magukat és háborús bűnökben ítélkeztek. Azonban csak egy gond volt ezzel, mégpedig, hogy a bírák a győztes hatalmakat képviselték, a vádlottak pedig egytől-egyig a bukott birodalom tagjai voltak. Nem esett szó Drezda bombázásáról, a vörös hadsereg rablásairól, a több százezer, ha nem több millió nő megerőszakolásáról vagy más szövetséges túlkapásokról. Egy színjáték volt, aminek a kimenetele előre borítékolható volt. Ugyanúgy használták ki Nürnbergben a sajtó adta propaganda lehetőségeket, mint Hitler a hatalom megszerzésében. Egy kirakatper volt, amit a győztesek rendeztek, hogy a világ elé tárják a legyőzöttek bűneit, miközben a sajátjukról mélyen hallgattak. Sajnos ez az álláspont még napjainkban is tartja magát. Senki nem meri firtatni nemzetközi fórumokon a sztálini bűntetteket, hiszen senki nem akar szembekerülni a mostani Oroszországgal. A Holodromnak nincsenek felelősei és nagy nyilvánosságot sem kap, hiszen azzal azt kockáztatnák, hogy Putyinék esetleg megorrolnának.

Az ördög naplója közelebb hozza az olvasóhoz azt az időszakot, amit eddig csak a szövetségesek szemüvegén keresztül láthatott. Bepillantást nyerhetünk a náci felső vezetésben dúló hatalmi harcokba, valamint a parancsok kiosztásának és végrehajtásának folyamatába. Azt eddig is tudtuk, hogy ember- vagy népcsoportok kiirtása a náci vezetők számára csak statisztikai adatokként voltak értelmezhetőek. Voltak, akik szót emeltek a kivitelezések formái ellen, de a Führerrel senki nem mert szembeszállni. Szembesülhettünk azzal is, hogy milyen hatalmi átfedések voltak az egyes szervezetek között, az örök versenyt életben tartva, majd a nürnbergi perben lehetőséget adva arra, hogy egymásra mutogassanak a vádlottak.

Egyvalamiről azonban bölcsen hallgat a könyv. Mégpedig arról, hogy a nácik által összerabolt műkincsek és irattári anyagok nagy része soha nem került vissza a jogos tulajdonosához. Hiába próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a német precizitásnak köszönhetően nagyon sok elrabolt tárgynak a forrását rögzítették, mégis egy része a kincseknek a szövetségesek tulajdonában maradt. Itt nem csak azokra a katonákra gondolok, akik Kempnerhez hasonlóan a szövetségi postát igénybevéve küldték haza az „ereklyéiket”, hanem magára a szövetséges országokra is, akik „megőrzés” címszó alatt egy ideig birtokolták azokat, majd idővel elárverezték, hogy ezzel is növeljék a kincstárukat.

A kötet egy üde folt a megszokott történelmi visszatekintések és magyarázatok listáján, hiszen más szögből mutatja be az eseményeket. A felbukkanó szereplőkről rövid leírásokat kapunk, amelyekkel el tudjuk helyezni őket a történetben. Szinte egy regényt tarthat a kezében az olvasó, melyben néhol lírai leírásokkal is találkozhat. Nem száraz és nem felsorolás szagú az egész, hanem könnyen olvasható, gördülékeny és érdekes. Aki nem rendelkezik nagyobb ismeretanyaggal, mint amit az iskolában történelemórán elmondtak neki, az is nyugodtan kezébe veheti a kötetet, hiszen minden szükséges információ benne van, ami az események láncolatának megértéséhez szükséges.

FORRÁS: Letya.hu