Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek lenni

Don Rumata nincs egyedül, ugyanis a Földről több tudóstársa is beépült a társadalomba, hogy tanulmányozzák azt. Minden eszköz a rendelkezésükre áll, ami segítheti a munkájukat, de nem szabad felfedniük kilétüket és nem avatkozhatnak be a társadalmi folyamatokba. Ők „csak” megfigyelők.

A regényt korábban már olvastam, és akkor írtam is róla (itt olvasható). Nagy hatást tett rám, annak ellenére, hogy nem tartom tökéletesnek. Viszont teljes mértékben megértem, hogy miért vált kultikus regénnyé a történet, és öt év elteltével azt kell mondanom, hogy aktuálisabb, mint akkor volt.

Az elnyomó rezsimek mindig is ellenségnek tekintették a gondolkodókat, akik átláttak az egymondatos propagandaszlogeneken. Ők jól tudták, hogy nem az a valódi ellenség, akiket a hatalmon lévők megbélyegeznek és harcot hirdetnek ellenük, hanem az emberi butaság és behódolás. Igaz, hogy a regény középkori körülmények között játszódik, de minden olvasó tudja, hogy a helyszín és az idő nem játszik szerepet a történetben.

A Sztrugackij testvérek eredetileg egy kalandos történetet akartak írni, mely Dumas A három testőrjének korában játszódik, egy kis szerelmi szállal, és kalózokkal. De akkor történt valami a Szovjetunióban, aminek következtében meggondolták magukat és átírták a történetet. Ez pedig nem volt más, mint a kultúrát ért támadások, melynek szálai a legfelsőbb pártvezetésig értek. A politika irányt akart szabni a kultúrának, és csak azt a fajta művészetet volt hajlandó elismerni, mely a pártot, a dolgozó népet és a hazát dicsőítette. Így lett a könnyű kis kalandregényből véres társadalomkritikai alkotás.

A regényben don Rumata igyekszik megmenteni és megóvni az üldözötteket, nemritkán súlyos pénzekkel megvesztegetve a Szürke vezetőket, hogy egy-egy írástudót engedjenek szabadon, vagy nézzenek félre, mikor az átsétál a határon. A háttérből intézi a dolgait, hiszen tevőlegesen nem vehet részt semmi olyanban, ami megbolygatná a társadalmat. Szótlanul, összeszorított fogakkal és alkoholba fojtott lelkiismerettel nézi don Reba kegyetlenségeit, melyet a Szürkék a parancsára véghezvisznek.

A múltban több kutatótársa is feladta semlegességét és a lázadók élére állt, hogy megdöntse az elnyomó rendszert. A kezdeti sikerek után azonban szembe kellett nézniük a tényekkel, hogy az emberek még nem készültek fel a szabadságra. Viszont második esély már nem adatott meg nekik, ugyanis a földiek kiemelték őket. Talán ők voltak a szerencsésebbek, akik megpróbáltak valamit tenni az elviselhetetlen elnyomás ellen. Más társaik nem voltak ilyen szerencsések. Ők betartották a szabályokat, csak éppen tudatlanra itták magukat, vagy idegösszeroppanás miatt emelték ki őket, és vitték gyógykezelésre vissza a Földre.

„Nehéz istennek lenni” – jelenti ki többször is don Rumata. Szótlanul végignézni, ahogy az emberek egymásnak esnek, máglyára küldik a szomszédjukat, rokonukat vagy éppen a testvérüket. Egy jóságos Isten ilyenkor mit csinálna? Mit tett az Isten a Földön, amikor ugyanezt látta? Miért nem avatkozott közbe? Megtehette volna? De akkor mi lesz a szabad akarattal? Meg lehet bocsátani az embereknek, arra hivatkozva, hogy nem tudják mit cselekszenek? Ha létezik Isten, akkor milyen lehetett neki, amikor az ő nevében embereket kínoztak halálra, máglyán égettek el, vagy a folyóba dobták őket egy zsákban?

A történetben többször is összehasonlítja don Rumata az arkanari társadalmat a nácizmussal, a szürkéket a barnainges rohamcsapatokkal. Ennek a célja mindössze az volt, hogy a szigorú szovjet cenzúrával elhitessék, hogy nem társadalomkritikával találkoztak, hanem egy sci-fi regénnyel, melyben bármi hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve. Ha mégis akad valami, ami esetleg hasonlít a szovjet rezsim elnyomó rendszeréhez, az csak annak tűnik, hiszen a példát a III. Birodalom szolgáltatta. Az pedig senkinek nem tűnt fel, hogy don Reba alakját nem másról mintázták az írók, mint Lavrentyij Pavlovics Berijáról, aki 1938 és 1953 között a szovjet titkosszolgálat vezetője volt.

Visszatérve a politika és a művészet kapcsolatára: a regény sorra veszi azokat a lehetőségeket, amik egy írástudó előtt állnak a túlélésre. Az első a menekülés. Elhagyni az országot, mielőtt túl késő lenne. Aki marad és nem hajt fejet a rezsim akarata előtt, az máglyán végzi. Persze van olyan is, aki megtagadja múltját és tehetségét, csak azért, hogy meglegyen neki a napi betevője és a meleg fekhelye. Gur atya történetén keresztül láttatják a szerzők, hogy mivé is lesz egy tehetséges író, aki behódol a politikának, és a rezsim kiszolgálója lesz.

És mi lesz a jövő nemzedékével? Azokkal, akik nem részesülnek megfelelő oktatásban, hiszen a Hazafias Iskola csak arra tanítja meg a diákjait, hogy hogyan kell kiszolgálniuk a rezsimet és megvédeni a fennálló hatalmat. Szürkéket képeznek ezekben az intézményekben, akiknek nem erősségük a gondolkodás, csak a parancsvégrehajtás.

De mi lesz azzal az országgal, mely elkergeti vagy kivégzi tudósait? Ahol megszüntetik a tudományos intézményeket, vagy ha nem is szüntetik meg, akkor a rezsim embereit ültetik vezető pozíciókba, és áltudományos kutatásokra kényszerítik az ott dolgozókat. Ezeket az országokat évek múltán a szomszédaik könnyedén leigázzák. A középkorban erőszakkal, napjainkban gazdaságilag. Mi a különbség? Semmi. Talán az utóbbinál kevesebb vér folyik az utcákon.

Az egyik leginkább figyelemreméltó párbeszéd Rumata és Budah gyógyító között hangzott el. Ezt a részt érdemes többször is elolvasni és jól megrágni.

Az elején említettem, hogy annak ellenére, hogy nagy hatást tett rám a könyv, nem tartom tökéletesnek. Ez azért van, mert olvasva úgy éreztem, hogy kissé töredezett a történet. Mintha az írók ötleteket dobtak volna be a közösbe, amit egy-egy fejezetben ki is bontanak, majd mennek tovább egy új ötlet alapján. Ezért vannak olyan részek, melyek nyugodtan kivághatók a regényből, és nem változna semmi. A szerelmi szál sem kidolgozott, mindössze a drámai hatást akarta fokozni. Összehasonlítva a Lakott sziget regényükkel, óriási a különbség.

Aki szereti az elgondolkodtató, mégis szórakoztató történeteket, annak csak ajánlani tudom a regényt. Nem beszélve arról, hogy valóban egy kultikus műről van szó, melyet minden sci-fi rajongónak illik ismernie. Aki pedig nincs oda a sci-fiért, az sem fogja megbánni, ha elolvassa a regényt.

Forrás: Letya.hu