Anthony Sheenard: A holtak galaxisa (Mysterious Universe)

York Ketchikan már több hónapja a császárvárosban tengeti napjait, az Equirar-kastélyban. Egy, magára valamit is adó műkincs-kereskedőnek kifelé is mutatnia kell valamit, és erre egy kastély a legalkalmasabb. A napjai azonban egyhangúak: kocsma, buli, verekedés és nők. Néha azért kell egy kis (il)legális biznisz is, hogy a látszat megmaradjon. Egy jól sikerült este után Ketchikant egy hívás ébreszti a Nagy Magellán-felhőből. A hívó fél egy gyerekkori túsztárs, aki a bolygó archeológiai feltárásában vesz részt, és egy érdekes madárszoborról informálja hősünket. Persze, nem dicsekedni akar, hogy mire bukkant, hanem inkább segítséget kérne, ugyanis a szobrot ellopták és vélhetően a feketepiacon fog majd felbukkanni. Mindössze arra kéri a régi barátot, York Ketchikant, hogy tartsa nyitva a szemét, és ha belefutna a szoborba, akkor jelentkezzen.

Csodák-csodájára, nem is kellett sokat várnia Ketchikannek, ugyanis még aznap bejelentkezett egy, a személyazonosságát titokban tartó tulajdonos, aki megválna frissen szerzett madárszobrától. Az üzletet gyorsan nyélbe is ütik, de mint kiderül, igen sok műgyűjtőnek fáj a foga a szoborra, és még ölni is képesek lennének érte, ha szép szóval nem megy. York Ketchikan nem az az ember, akit szép szóval meg lehet győzni.

Mint kiderül, a madárszobor nem csak a készítési módját illetően különleges, hanem van még egy tulajdonsága, ami igen nagy hatást gyakorol azokra akik megérintik. Egy halálos betegséget hordoz, amit azok kapnak el, akik fizikai kontaktusba kerülnek a szoborral. A betegség lefolyása igen gyors, mindössze pár nap, és emlékezetkieséssel párosul. Ketchikan is elkapta a betegséget, amikor kézbevette a szobrot, és a gyógymód megtalálására csak akkor van esély, ha meg tudják vizsgálni a forrást. Csak van egy kis gond... amikor a földig rombolták York kastélyát, akkor az egyik támadónak sikerült meglépnie a műkinccsel. Ezzel pedig kezdetét veszi a hajsza a tolvaj felkutatására, a galaxison keresztül, császári támogatással. Az idő szűkös, így York Ketchikan nem válogat a módszerekben.

Anthony Sheenard egy feszesre szabott kalandtörténettel örvendezteti meg a Mysterious Univers, azon belül is a York Ketchikan rajongókat. Látványos színhelyeken, gyors, pörgős üldözésekkel és fordulatokkal zsúfolt történetvezetéssel szórakoztatja az olvasót. Túl sok idő nincs filozofálásra, hiszen az idő szűkös, a problémák pedig egyre terjedelmesebbek, amik az üldözők útjába állnak. Persze, York nem lenne York, ha nem vágná ki mindig magát a szorult helyzetekből. Igaz, most nincs ideje átgondolni a lépéseit, és ha az A-terv megakad, akkor rögtön előkerül a B-terv, ami még nagyobb pusztítással jár, mint az első.

Szerencsére a kór csak emlékezetkieséssel jár és nem humorvesztéssel. Ráadásul a csapatot erősíti egy szexi doktornő is, aki York egészségéért felel, illetve a szobor megtalálása esetén az ellenszer előállításáért. A galaxison átívelő kalandot beárnyékolja a lehetséges negatív végkifejlet, miszerint York nem kapja meg az ellenszert mielőtt lejárna a kiszabott idő. Az olvasó persze azon gondolkodik közben, hogy lehet, hogy éppen York az, akire nem hat a betegség, és majd ő lesz az ellenszer forrása. Ki kell ábrándítanom mindenkit, ugyanis az emlékezetkiesések és az orvosi vizsgálatok éppen azt erősítik meg, hogy bár erős az immunrendszere, kilenc napnál ő sem fogja tovább húzni.

A történet lehetne faék egyszerűségű is, ha nem Anthony Sheenard neve díszelegne a könyv borítóján. Itt senki sem az, akinek látszik, és mindig van egy újabb meglepetés, ami más színben tünteti fel az események láncolatát. Aki figyel, az gyanakodhat és tippelhet is, de valószínű, hogy az igazságon ő is legalább annyira meg fog lepődni, mint a főhősünk, York.

Az aránylag lassú, de információdús bevezetőt követően, egy-kettő felpörögnek az események és az olvasónak esélye sincs letenni a könyvet, mert nem tudhatja, hogy mi vár rá a következő oldalon. Nem csak a felvetődő problémák összetettek, hanem néha az arra adott válaszok is. Mindent erővel nem lehet megoldani, néha fondorlatra is szükség van. Humorból sincs hiány, akárcsak meghökkentő dolgokból. Talán a vége az, ami legjobban kizökkenti az olvasót és egy teljesen más síkra tereli.

Lehet, hogy sorba kellene olvasnom a York Ketchikan történeteket, mert valahogy mindig olyan kötet kerül a kezembe, ahol York már újabb képességekkel rendelkezik, de olyat még nem olvastam, ahol szert tesz ezekre. Na, sebaj, majd eljön annak is az ideje.

Ha már itt tartunk, akkor a feszes történetvezetés mellett térjünk ki egy kicsit a karakterekre is. York történetről történetre gyarapszik bizonyos új tulajdonságokkal, képességekkel, még az útitársai általában csak egy-egy regény erejéig kapnak szerepet a történetben (kivéve a visszatérőket). Mivel itt leginkább az eseményeken van a hangsúly, így a mellékszereplők karaktere nem annyira fontos. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek kidolgozva, mindössze annyit, hogy nincs lélekbúvárkodás. Mindenkiről annyi információnk van, amivel pontosan el tudjuk helyezni a tabellán és megérthető a motivációja is. Abban az esetben, ha valaki úgy érzi, hogy zavar van az erőben, akkor annak oka is van, és valószínű azért, mert éppen egy újabb jelét fedeztük fel annak, hogy a szereplő mögöttes szándéka kezd kibontakozni.

Az elénk táruló világok is igen változatosak, mint hangulatban, mint politikai berendezkedés szerint. Igaz, a kettő nem áll túl messze egymástól, hiszen egy kemény diktatúrában a táj és a hangulat is igen zord, és itt a vicceknek is más élük van. De éppen ez a szép az egészben. Nem egy homogén világot kapunk, ahol minden egyforma és a globalizáció uniformizált mindent. Mindegyik bolygónak megvan a sajátossága és a lakosságának a hagyományai. Amit vagy elfogadunk, vagy igyekszünk gyorsan meglépni a bolygóról, mert valószínű, hogy a kilőtt rakéták nem tűzijátékok, hanem romboló szerkezetek, amik éppen szereplőinket próbálják kitörölni a történetből.

Annak ellenére, hogy a regény egy sorozat része, önállóan is megállja a helyét. Persze, jobban megérthetjük az eseményeket, ha van némi információnk a világról és az azt benépesítő fajokról, de a fő szálat így is hiányérzet nélkül élvezhetjük. Az pedig, hogy nem ismerjük a háttérvilágot, csak ösztönzőleg hat ránk, hogy még több MU regényt vegyünk a kezünkbe.

Ez a York Ketchikan történet kicsit sötétebbre és komorabbra sikerült, mint a többi, amit eddig olvastam. A humor egy kicsit háttérbe szorul, de ahol megmutatkozik, ott akkora lendületet ad, hogy kitart a zord részeken is. Egy jól megkomponált történet, ahol a végére minden a helyére kerül, és nem maradnak elvarratlan szálak.

Aki már belekóstolt az MU világába, annak csak ajánlani tudom a könyvet, ha még nem olvasta. Aki pedig már megismerkedett a történettel, annak sem árt egy újraolvasás, hogy ráhangolódjon, hiszen nemsokára egy újabb történettel fog bővülni a York Ketchikan sorozat, mégpedig a Négykezes plazmára és energiavetőkre címmel (várhatóan az első rész a Könyvhéten fog megjelenni).

Forrás: Letya.hu