Al Robertson: Égtörés

Debütáló regénye, az Égtörés pedig az Állomás-sorozat első kötete. Már lassan megszokjuk, hogy minden író legalább egy trilógiával indít, így kíváncsian várom a folytatást, a színvonalat illetően. Remélem, hogy nem lőtte el az összes puskaport és nem fullad majd unalomba a többi rész, mint ahogy azt tapasztaltam Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiájánál (ahol csak az első kötet érdemelt bejegyzést).

A történet a jövőben játszódik, amikor az emberiség már kénytelen volt elhagyni a Földet, mert azt lakhatatlanná tették a harci gépek. Kirajzásról azonban nem beszélhetünk, hiszen csak a Naprendszert sikerült többé-kevésbé belakni. Az emberiség legnagyobb része a Föld körül keringő aszteroidára épített Állomáson él. A társadalmat mesterséges intelligenciák irányítják, (amik) akik a Mennyben (Panteonba) székelnek. Az emberek számára ezek az MI-k testesítik meg az Isteneket, akik minden mozdulatukat szemmel tartják és segítenek rajtuk. A békét azonban a Totalitás lázadó mesterséges intelligenciái veszélyeztetik.

Jack Forster a háborút követően tér vissza az űrbéli börtönéből. Korábban a Panteon alkalmazásában állt és a háborút követően részt vett egy programban, aminek köszönhetően egy MI-t építettek a szervezetébe, hogy levadássza a Naprendszerben fellelhető Totalitáshoz átállni készülő MI-ket. Azonban kegyvesztetté vált, amikor megakadályozta, hogy Hugo Fist, a beépített MI-je megsemmisítsen egy Totalitáshoz tartozó hópelyhet. Szabadon bocsájtásához hozzájárult, hogy megkezdődtek a béketárgyalások a Panteon és a Totalitás között, illetve, hogy életéből már csak pár hét maradt hátra, mielőtt Fist átvenné a teste feletti uralmat, a licencszerződésnek megfelelően. Jack, az Állomásra való visszatérését követően elhatározza, hogy a maradék idejében megpróbálja befejezni azt a nyomozást, amit a háború elején elkezdett.

Al Robertson által megteremtett világ hihető, csodálatos és egyben rémisztő is. Egyetlen egy baj van csak vele, mégpedig az, hogy nem mutatja be a technológiát és a világot, hanem fokozatosan kell megismernünk. Ami az elején igencsak hátráltatja az embert az olvasásban, hiszen az ehhez a világhoz tartozó új fogalmakat nem magyarázza el. Az olvasó csak idővel kezdi a fogalmakat társítani, addig pedig szinte sötétben tapogatózik. Miután megszerezzük az alapvető ismereteket az Állomás világát illetően, attól kezdve már lényegesen könnyebben megy az olvasás és a történet is igen gyorsan felpörög.

Az ügy szálai magasra vezetnek és úgy tűnik, hogy semmi sem az, aminek látszik. Erős a gyanú arra is, hogy az egyik Istennek bemocskolódott a keze. Azonban szinte mindenki, aki információval tudna szolgálni az üggyel kapcsolatban, gyilkosság áldozata lesz. Mégis egyre sötétebb bugyrokba csúszik bele Jack, aki felbátorodik miután tudomást szerez arról, hogy nem eshet fizikai bántódása, ugyanis valakinek szüksége van Fistre, miután átveszi a testét. Fist egy igazi cyberfegyver, ami ha rossz kezekbe kerül, akkor akár még a Panteon ellen is sikeresen felhasználható.

Az események gyors ütemben követik egymást, és ami pozitívum, nem kiszámítható a kimenetelük. Az esendő szereplőknek köszönhetően a tervek és a magvalósítások nem teljesen fedik egymást, így soha nem tudhatjuk, hogy az aktuális akciójuk mennyiben lesz sikeres. Természetesen a teljes kudarcok is hordoznak magukban annyi információt, hogy egy másik úton újra felvegyék az események szálát, és megpróbáljanak elérni a célhoz.

[Kép: Az Állomás]

Egyetlen egy bajom van csak a regénnyel, viszont az eléggé rányomta bélyegét az egész történetre. Hiába kidolgozott a világ és hiába izgalmas a történet, Jack személyisége egy nagy nulla. Sokkal jobban éreztem, hogy Fist valódi személyiséggel rendelkezik, mint Jack. Főhősünknek a motivációját nemhogy nem tudtam átérezni, de szinte nem is jelent meg a könyv lapjain. Miközben tudtam, hogy csak pár hónapja van hátra, mielőtt Fist átveszi a tudata és a teste felett az uralmat, nem éreztem szánalmat. Magában Jackben sem éreztem azt, hogy ezt a rövid időt valóban ki szeretné használni. Mintha lemondott volna mindenről és csak zombiként próbálná felgöngyölíteni az ügyet. Fist pedig fejlődik a történet során. A kezdeti, kiállhatatlan kis fabábúból a végére egy vicces, élettel teli személy lesz, aki nem csak élni akarja az életet, hanem cselekedni is akar.

Mivel nem tudtam beleképzelni magam Jack szerepébe, így az izgalmas események ellenére sem tudott berántani a történet. Bármikor le tudtam tenni a könyvet, és bármikor tudtam folytatni. Nem éreztem késztetést arra, hogy éjszakába nyúlóan olvassam a regényt, hiszen nem nagyon érdekelt, hogy mi lesz a főhőssel. Amikor pedig a kezembe vettem a könyvet, egy pillanat alatt ismét bele tudtam élni magam a világába, köszönhetően Robertson stílusának.

A regény sorai között elég éles társadalomkritika húzódik meg. Egy igazi disztópiát tár elénk, aminek a megváltoztatásához a Totalitásra van szüksége az emberiségnek. Jack meglátta a Totalitásban azt, ami jobbá, élhetőbbé teheti a világot. A Panteon jelképezi mindazt, amivé az emberiség válhat. Kiszolgáltatva az MI-knek, csak azért, mert a múltban egy rossz döntés a Föld pusztulását eredményezte.

Az Állomáson az a legnagyobb büntetés, ha valakit levesznek a fonalról (internet), hiszen egy kiterjesztett valóságban él mindenki. Az utcára kilépve nem a valós világot látja, hanem a fonalon keresztül felturbózott világot. Az emberekbe beépített elektronikáknak köszönhetően az ételek ízletesebbek, a ruhák szebbek, az üzletek csillognak, és a reklámok is személyre szabottak. A fonal nélkül minden lepusztult, elhanyagolt, ízetlen és szürke. Az embereknek nincs tulajdonuk, csak licencük. Az egyszerű ruhákra felvitt áramkörök csak olyan divatkölteményeket jelenítenek meg, amire a felhasználónak érvényes licence van. De így van ez az ételek és italok ízét illetően is. Szinte mindenki ugyan azt eszi és issza, a különbség csak abban van, hogy kinek milyen licencengedélye van, hogy milyennek érzi éppen az elfogyasztott terméket.

Ha jól belegondolunk, a mi életünk is valami hasonló. Nagy gigavállalatok létesültek, melyek befolyásolják az egész gazdaságot, akárcsak a Panteonban az Istenek. A tulajdonból egyre inkább kezdünk áttérni a bérlésre. A számítógépünk még a mienk, de a rajta futó operációs rendszert már csak béreljük. Ha valaki elolvassa az M$ Windows licencszerződését, akkor rájön, hogy az operációs rendszer, hiába fizetett érte súlyos tízezreket, nem az övé és módosításokat sem hajthat végre rajta. Mindössze csak használati jogosultsága van, ameddig nem hal ki alóla a vas. De így van ez az okostelefonokkal is. Megvesszük részletre, miközben a rajta futó operációs rendszer és szoftverek nem a mi tulajdonaink. Aztán, mire végre az utolsó részletet is kifizettük, már cserélhetjük is le a telefonunkat, mert elavult, lassú és nem futnak rajta az új programok. Érdemes az Égtörés sorai között olvasni és meglátni a hasonlóságot az Állomás és a mi világunk között.

[Kép: Waking Hell]

A folytatás már megjelent 2016 októberében angolul. A magyar kiadásról még semmilyen információm sincs. A GABO SFF idei tervei között még nem láttam, így nagy valószínűséggel csak 2018 második felében kerülhet a könyvesboltokba. Persze ez attól is függ, hogy milyen volt a hazai olvasóközönség reakciója az első kötetre és mit mutatnak az eladások. A molyos értékelések alapján számíthatunk arra, hogy magyarul is megjelenik a Waking Hell, bár arra is volt már példa, hogy 80%-os tetszési index feletti sorozatot elkaszáltak. Szóval marad a remény. Én mindenesetre kíváncsian várom a folytatást.

FORRÁS: Letya.hu