Adrian Tchaikovsky: Az idő gyermekei

A jövő a Földön borítékolható. De mi lesz az emberiséggel? Adrian Tchaikovsky egy lehetséges jövőképet jelenít meg a regényében, melyben az előző mondatok lényege belefoglaltatik. Távol a Földtől, új terra-formálható bolygókat keresnek a kutatók, melyen létrehozhatják az emberi életre alkalmas körülményeket. A terv része, hogy nanovírusokat engednek szabadjára melyek a betelepített majmok evolúciós fejlődését felgyorsítják, hogy mire az első telepesek megérkeznek, legyen aki segít nekik. Azonban egy terrortámadás következtében a terv felborul, és ezzel párhuzamosan a Földön is kitör az atomháború. Egy maréknyi ember megpróbál új otthont keresni a végtelenbe, hogy megmentse az emberiséget a kihalástól.

Tchaikovsky ötlete majdnem jó, és a kivitelezése is majdnem sikeres. A probléma az, hogy ott van az a majdnem.

A zöld bolygó körül keringő bázison terrorcselekmény történik, melynek következtében vészindítással a majmokat és a nanovírusokat tartalmazó egységek leválnak a bázisról és a bolygó felé veszik az irányt. A majmokat szállító blokk a légkörbe érve felizzik és utasaik nem élik túl a földet érést. A nanovírus kapszula szerencsésebb, azonban majmok híján kénytelen más élőlényeket keresni, melyekben megtelepedhet és nekikezdhet a gyorsított evolúciós fejlődésnek.

A tragikus nyitányt egy még tragikusabb folytatás követi, azaz a Földön az atomháború következtében szinte a teljes népesség kipusztul. Ettől a ponttól kezdve két történeti szálon követhetjük nyomon az eseményeket. Az egyik szál, a maroknyi megmaradt ember útja a végtelen univerzumban, melynek célja egy új, lakható bolygó felkutatása és az azon történő letelepedés. A másik szál a zöld bolygón kibontakozó intelligens életformák evolúciós és társadalomfejlődési útját tárja elénk. A végén természetesen a két szál összeér...

Az elején felmerült bennem egy kérdés, amire nem kaptam a könyv végén sem választ. Miért volt szükség majmokra? Az emberiség technológiailag annyira fejlett, hogy képes terraformálni egy bolygót, de nem képes majmok nélkül megvetni a lábát rajta? Nincs birtokában olyan gépeknek melyek segítségére lennének a letelepedésben? Számomra már itt elkezdett sántítani az alapsztori. De ezen még túlléptem volna...

Tchaikovsky aprólékosan, lépésről lépésre mutatja be azt az evolúciós utat, melyet bejárnak a zöld bolygó egyes élőlényei. Amivel nem is lenne probléma, hiszen igen kreatív- és tudományos módon teszi ezt. Érdekes végigkövetni a fajok fejlődését és látni, hogy milyen evolúciós zsákutcákba futnak bele, illetve, hogy egy, az embertől eltérő faj mennyire más utat járhat be. Az eltérő testfelépítés és az ebből adódó különbségek milyen más technikai és társadalmi fejlődést eredményezhetnek, a mi világunkhoz képest. Azaz, eljátszik az író a gondolattal, hogy milyen lehetett volna a világunk, ha majmok helyett más élőlények kapják meg az isteni ajándékot, mely egy intelligens faj kialakulásához vezethet.

A probléma nem az alapötletben rejtőzik, hanem a kidolgozásban. Először is, nagyon túlírt a történet és a bolyongó emberiség történetszálával sem tudott nagyon mit kezdeni Tchaikovsky. Azzal, hogy egy hibernációs technológiával felszerelt űrhajón játszódnak az események, ahol időnként felébresztik a legénység egy részét, kitűnő lehetőség arra, hogy ugyanazon embereket szerepeltesse. Sőt, ebben az esetben lehetőség van személyiségfejlődés ábrázolására is, és élő karakterek megalkotására. Sajnos Tchaikovksynak ez sem sikerült. Olyan érzésem volt végig, hogy a szereplőket csak bábként használja, hogy bemutasson egyes eseményeket, történéseket. Egyik szereplőt sem tudtam megkedvelni, vagy elgondolkodni a motivációján, hiszen az sem volt nekik.

A zöld bolygó élőlényeinél nem volt lehetősége hibernációs életben-tartásra, ezért családtörténettel állt elő. Itt szintén karakteralkotási problémák merülnek fel, mert a vérvonal különböző pontjain helyet foglaló egyedeknek csak a neve volt azonos, más semmi. Így ebből a történetszálból sem tudott megfogni egyetlen szereplő sem.

Körülbelül a felénél járhattam a kötetnek, amikor úgy döntöttem, hogy jobb lesz egy kicsit pihentetni a történetet. Pár héttel később újra kézbe vettem a könyvet, remélve, hogy csak rossz időszakban kezdtem bele az olvasásába és mégiscsak van benne valami, ha már annyian dicsérték. Szomorúan tapasztaltam, hogy nem az időzítéssel volt a gond. Az utolsó pár fejezetig ugyanolyan érdektelenség lengett körül mint az elején. De a végén sikerült felpörgetni az eseményeket. Igaz, karakterek és személyiségek itt sem kaptak helyet az események forgatagában, de helyette kaptunk két teljesen eltérő civilizációt.

Érdekes volt végigkövetni a két faj kapcsolatfelvételi próbálkozásait és viszonyulásukat egymáshoz. Tchaikovsky nagyon jól szemlélteti, hogy mennyire is nehéz megtalálnia a közös hangot két teljesen más evolúciós utat bejárt faj esetén. Nem csak a társadalmi különbségek, hanem a nyelvi, technikai és gondolkodásmódban meglévő eltérések leküzdése az igazi kihívás. Kolumbusznak és a spanyol hódítóknak lényegesen könnyebb dolguk volt. Olvasás közben eszembe jutott egy történet Nagy Sándorról, aki a hódítóútján majmokkal futott össze és azt hitte, hogy egy értelmes faj egyedeivel találkozott. Később rájött, hogy csak utánzó állatokról van szó.

Az író kritikát is megfogalmaz az emberiséggel szemben, hiszen hogy lehet ennyire önpusztító egy faj, ami ilyen csodálatos fejlődésen ment és megy keresztül?! Szinte minden nap leküzdünk egy újabb akadályt, és törünk felfelé. Időnként azonban a gyarlóságunk a mélybe ránt bennünket, és pusztításra használjuk fel azokat a dolgokat, melyek a békét és a jólétet kellene, hogy szolgálják.

Felvetődik a kérdés, hogy az emberiség megérdemel-e még egy esélyt? Megérdemli-e, hogy az övé legyen a zöld bolygó? Miközben látjuk, hogy lehetséges olyan civilizáció is, mely képes harmóniában élni a természettel, és nem elhasználja az erőforrásokat, hanem felhasználja. Képes lesz valaha az ember arra, hogy felfogja mit veszít? Vagy inkább kirajzik és újabb bolygókat tesz majd tönkre, ahelyett, hogy azt mentené meg, amelyiknek az életét köszönheti?

Jó lehetett volna ez a regény, ha kap egy keménykezű szerkesztőt, aki a szöveg legalább egyharmadát kihúzza. Az is sokat segített volna, ha az emberi szereplőknél akad egy-két személyiség is, akiért izgulni lehet, vagy legalább a motivációit megérteni. Ha egy kis élet lett volna az emberi szálba, az nagyon jól kiegészítette volna az érdekes, de mégis lassú evolúciós szálat.

Megnézve a könyv értékeléseit és a rajongó ajánlásokat, elgondolkodom azon, hogy mi felett siklottam át? Miért volt nekem unalmas ez a történet, miközben másokat beszippantott? A válasz egyszerű: nem vagyunk egyformák. Így nem kizárt nyájas olvasó, hogy számodra felejthetetlen élményt fog okozni a könyv. A lelkiismeretem azonban nyugodt lesz, ha mégis csalódnál benne, hiszen nem az én bejegyzésem alapján fogsz mellette dönteni.

Forrás: Letya.hu