Vivien Holloway: Mesterkulcs

Írta:Évi
„Mikor egy mítosz hirtelen kézzelfoghatóvá válik, elgondolkozol rajta, hogy biztosan jó lesz-e neked, ha megérinted.”

A könyvet egy véletlen keveredés során szereztem be. A Főnix Könyvműhely minden évben tart középiskolásoknak olvasási versenyt, és ott ez a kötet érkezett a Liliom kora helyett véletlenül.

Miután elolvastam a könyvet, örültem is ennek a keveredésnek. A magyar írók sajnos egy kis hátránnyal indulnak nálam, amit nem is tudnék teljes mértékben megindokolni. Van bennem egy alapvető ellenérzés, amit mindenképpen le akarok gyűrni, és a Vivien Holloway-sorozata hatalmas segítséget nyújtott ebben.

A kötet lebilincselt az első oldalaktól a végéig. Mert lenyűgöző volt számomra. A világa nagyon tetszett, kifejezetten azért, mivel imádom New Yorkot, egyszer szívesen el is látogatnék oda. Imádom a várost, biztosan hatalmas lendülete van, ugyanakkor ez egy steampunk mű, így nem éppen a napjaink New Yorkját kellett elképzelni.
 
Winie egy nagyon szimpatikus főszereplő lett. Hasonló helyzetben biztosan örülnék én is az ő tudásának. Tetszett, hogy határozott, hogy karakteres és bármikor készen áll harcolni. Az pedig csak hab a tortán, hogy hozzá hasonlóan én sem szeretek nagyon gyakran szoknyát húzni.
 
A mesterkulcs volt a legfontosabb elem a történetben, ezért is kapta ezt a címet gondolom a könyv. Ez minden tolvaj és besurranó álma, egy olyan zsebórára hasonlító szerkezet, ami minden zárat kinyit. Erről eszembe jutott egy gyerekkori játékunk, amikor nagyjából hét-nyolc évesen mi is ezt játszottuk egy rozsdás, talált kulccsal – nos, nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy Vivien Holloway mérföldekkel jobban átgondolta, mint mi anno.

A könyvet pedig bátran tudom ajánlani mindenkinek. Egy próbát mindenképpen megér, főleg akkor, ha odavagytok a steampunk vagy posztapokaliptikus történetekért.
 
Forrás: Évi kuckója

tovább ►
ISBN: 9789637051586
Megjelenés: 2014-10-09
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-06-27 09:37:48

Budapest Book Pride – Könyvek homoszexualitásról és LMBTQ emberekről

Tovább
MINDENNAPI
2020-03-30 14:30:36

Macskabölcsesség tiniknek – Részlet a könyvből

Tovább

„A kötet lebilincselt az első oldalaktól a végéig. Mert lenyűgöző volt számomra.”