Vivien Holloway: Mechanikus farkas (Winie Langton történetek 5.)

Írta:Romsics Petra
Winie sikere számomra továbbra is töretlen.

Mondtam már, hogy imádom Winie történeteit? Még nem? Akkor most mondom: nagyon imádom Winie-t és a történeteit. És szerencsére ez most sem volt másképp.

 

Megmondom őszintén kicsit bele kellett lapoznom az előző könyvbe, fel kellett elevenítenem az emlékeket, mert nem emlékeztem, hogy mi történt a negyedik könyv végén. Ehhez elég volt annyit tennem, hogy elolvasom az utolsó pár oldalt, Winie és Will veszekedését, és eszembe is jutott minden. Mondjuk ezek után kíváncsi voltam, hogy milyen lesz, mikor újra találkoznak. Reméltem, hogy ebben a részben benne lesz, és benne is volt........... Maradjunk annyiban, hogy nem úgy találkoztak ahogy megtippeltem. :D

 

Amúgy maga a történet nagyon tetszett. Egy az egyben ott veszi fel a történetfonalat, ahol a Tolvajok kézikönyvében véget ért. Winie segít Harrynek, hogy működésbe hozhassa a farkast, viszont ehhez meg kell szerezniük néhány alkatrészt. Ez persze nem egyszerű feladat + Winie még mindig nem tudja, tulajdonképpen mire is akarja használni Harry ezt a farkast. Nekem igazából szerintem itt lennének fenntartásaim, mielőtt bármiben is segítenék neki. Sosem lehet tudni, hogy nem éppen pont ellenem akarja fordítani. Szerencsére ilyen téren hasonlítunk egymásra Winie-vel, mert bár ő segít neki, mégsem bízik meg benne teljesen, és ezt jól is teszi, legalábbis szerintem. És ezt nem azért mondom, mert Harry ellen vagyok vagy ilyesmi, de jobb a biztonság.

 

Mindeközben Will próbálja valami értelmes mederbe terelni az életét, több-kevesebb sikerrel. Miután apja kidobta és megfosztotta vagyonától, elindult szállást keresni. Emellett megfogadta, hogy felkutatja anyja egyik régi ékszerét, egy karkötőt, amin különböző mágikus amulettek vannak. Kb. valahol itt kezd el a két "csapat" története összefonódni, aztán teljesen összegabalyodni.

Mire a végén rájössz, hogy ki kivel van, tisztázod magadban a szituációt, addigra már elolvastad a következőt fejezet végét is és megrettenve látod, hogy vége a könyvnek. Pedig pont egy izgalmas jelenet közepén voltunk!! Igen, függővége van, szóval csak óvatosan!! :D

 

Nem, nyugi csak viccelek..........részben. Az igaz, hogy függővége van, és rettenetesen kíváncsi vagyok már a folytatásra. Viszont a másik részében vicceltem. Mindenki nyugodtan olvassa el, Winie rajongóknak kötelező. Ennyi izgalom kell a következő részig, amit egyébként már alig várok. :D Jöhetne már, jöhetne már. :D

 

Forrás: http://addicted-to-the-books.blogspot.hu/


Vivien Holloway

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Újabb szuper rész Winie sorozatában. :)