Virginia Macgregor: Milo szerint a világ

A szerzőről: 

Virginia Macgregor Németországban, Franciaországban és Angliában nevelkedett egy olyan édesanya mellett, aki soha nem fogyott ki a történetekből. Virginia kora gyermekkorától írt: éjjel az ágyban, nappal a matekóra alatt. Nevét Virginia Wade és Virginia Woolf után kapta abban a reményben, hogy egyszer majd híres író és nagy teniszező lesz. A kislány azonban csak az egyik irány felé húzott: az esős időt szerette, és azért imádkozott, hogy a teniszedzőbe csapjon bele a villám. Oxfordi tanulmányai után Virginia MacGregor angol irodalom tanítás és házvezetés mellett kezdett rendszeresen írni. Férjével és lányával Berskhire-ben él. A What Milo Saw az első regénye.

Ezt a könyvet többek között Graeme Simsion: A Rosie projekt – Ésszerű szerelem – (Don Tillman sorozat 1.) kedvelőinek, rajongóinak ajánlják.

Mi is az a retinitis pigmentosa?

A retinitis pigmentosa (festékes szemideghártya-gyulladás, degeneratio pigmentosa retinae) olyan örökletes betegség, mely során az ideghártya sejtjeinek korai öregedése és pusztulása a jellemző. A csapok és pálcikák egyaránt pusztulnak, de a sötétben látásért felelős pálcikák kifejezettebben.

A pálcikák fokozatos pusztulása farkasvakságban, szürkületi vakságban nyilvánulnak meg. A betegek szürkületben, rosszul megvilágított helyiségekben látásromlást tapasztalnak. A tünetek bizonytalan mozgással, rossz tájékozódással társulnak.

További tünetek: A látótér körkörös beszűkülése, végül csőlátótér kialakulása – mintha kulcslyukon át kémlelnék a világot. Látásvesztés, az éles látás helyének megbetegedése. Szemlencsében homályok alakulnak ki, a szürkehályog műtét csak átmeneti látásjavulást eredményez.

Az A-vitamin adása lassítja a retinitis pigmentosát. A maradék látás napszemüveggel védhető. Kísérletek folynak az őssejt- és a génterápiára. A retina pótlására már létezik egy eszköz, amivel újra lehetséges a látás.

(Forrás: http://www.webbeteg.hu )

Történetünk egy lakástűzzel kezdődik, amit Lou nagyi okozott. Lou nagyi Milo dédmamája volt apai ágon, de mindenki nagyinak hívta, ezért Milo is. A tűz során a konyhában keletkeztek károk, amin Sandy, Milo anyukája nagyon kiakadt, s ezért ragaszkodott ahhoz, hogy nagyi otthonba menjen.

Milo nagyon kedves, okos, aranyos karakter, aki szeretne továbbra is gondoskodni nagyiról, hogy ne kelljen a Nefelejcs otthonban laknia. Korához képest nagyon érett gondolkodásmód jellemzi, és igyekszik a betegségének a pozitív oldalát meglátni, alkalmazkodni hozzá, bár dr. Nolan részletesen elmagyarázta neki, hogy mivel jár a betegség. Hatalmas lélekjelenléttel rendelkezik, a világhoz való hozzáállását pedig sokan példaként állíthatnák maguk elé.

Amikor a kis Milo Moon felfedezi, hogy a Nefelejcs otthonban furcsa dolgok vannak, és hogy rosszul bánnak az öregekkel, azonnal elhatározza, hogy ő majd rendet tesz. Stubbs őrmesterhez indul, amikor felfedezi, hogy nincs meg a nagymamája tárcája, ám az őrmester Thornhill nővérről azt mondta, hogy megbecsült és fontos tagja a városuknak, aki sokat tett az öregekért. Úgy vélte, hogy Milo csak azért vádolta meg a nővért lopással és rossz bánásmóddal, mert hiányzott neki a nagymamája. Szerencsére azonban a szír menekült Tripi – aki az otthonban dolgozott szakácsként, s nem mellesleg a tizenkét éves húgát, Ajsát keresi – megígérte a kisfiúnak, hogy segít neki kimenekíteni onnan Lou nagyit, és a történet előrehaladtával egyre többen álltak a kisfiú pártjára.

Nagyon szívmelengető történetet sikerült Virginia Macgregornak megírnia. Imádtam a nyomozást, ahogy Milo szépen lassan meggyőzte a környezetét arról, hogy tenni kell valamit a Nefelejcs otthon lakóiért.

A könyv egyaránt volt aranyos, megható, elgondolkodtató, humoros és szórakoztató. 

Vicces volt például az alábbi hasonlat is (298. oldal):

„Milónak már lefagyott az arca, és a szeme is el-elhomályosult, mire Nagy Mike végre elindult Lalanával felfelé a lépcsőn a hálószobába. Milo tudta, mi következik ezután: Nagy Mike ráfekszik Lalanára, összedörzsölik a testüket, és olyan nyögésszerű hangokat adnak ki, mint Hamlet szokott, amikor kakilnia kell. Milót kicsit aggasztotta, hogy Lalana összenyomódik Nagy Mike alatt, de ezen most nem akart túl sokat töprengeni, hiszen inkább azzal kellett foglalkoznia, hogy gyorsan bejusson a házba, majd ki is jusson onnan, mielőtt Nagy Mike észrevenné.”

Na kérem egy példa arra, hogy egy kilenc éves fiúcska fejében mik fordulnak meg. :D

Imádom a történetvezetést, a cselekményeket, a szereplőket (akik egy pillanat alatt az ember szívébe lopják magukat) valamint az érzelmek sokszínűségét, amik úgy söpörtek végig rajtam, mint a hullámok vihar idején, a tengereken.

Tetszett, hogy a szereplők nem tökéletesek, sem elnagyoltak, teljesen életszerűek voltak, talán ezért is szerettem őket annyira. Volt olyan, akit az elején nem igazán kedveltem, a végére viszont megértettem az okait, és ezáltal teljesen új nézőpontból tudtam rá tekintetni. Rajongtam Hamlet malacért, aki színt vitt egy idős hölgy és egy különleges kisfiú életébe. Szerettem Milo, Tripi, és az öregotthon idős lakóinak karaktereit, a kacagtató elnevezéseket, mint például Mrs. Bundásé, az apró rejtélyeket, titkokat, amiket megtudva hirtelen teljesen másként látsz mindent, amit eddig. Utáltam Thornhill főnővért, és amit képviselt.

A történet végkifejlete egyszerre volt szomorú és megható. Mondhatni a 70. fejezetet végigbőgtem. Szép lezárása volt a történetnek, de az igazságérzetem lázadozott a 65. fejezet miatt. Aki szeretné tudni, hogy mit nem tartottam fair-nek, az olvassa el a regényt! ;) Meg amúgy is. Hogy miért? Egyszerű a válasz, mert a könyv megszólít, magával ragad, elgondolkodtat, és kicsit te is „más szemén át” láthatod a világot. Szeretet, önzetlenség, időskor, ragaszkodás, hit, remény, összefogás, barátság, szerelem  és még megannyi más miatt érdemes elolvasni. 

Pontozás: 10/10