Uj Péter: Ömbizalompunpa

Uj Péter Ömbizalompunpájában név nélkül is teljesen felismerhetőek a magyar köz- és magánélet szereplői, lásd pl. a '90-es évek vállalkozója. Úgy tudja rekonstruálni a rendszerváltás éveit és azt követő időszakot – vagy ahogyan ő fogalmaz „a cirillbetűs kovbojhangulatát” –, hogy az ember elképzelni sem tudja, hogy fog a Nagy D-ből, a Merdzsóból és a Gyúrónadrágból összeállni a neonszín öltönyös-ruhás, susogó mackós, makkos cipős, technós ’90-es évek patchworkje…

„A Szerda egy rovat, de még inkább műfaj, amit az Index- és 444-alapító Uj Péter írt a Népszabadságban.”

„UP tömény, mint Bosch, kis felületre visz fel sokat, mint van Eyck...”

„Hittünk abban, hogy az interneten nem csak összegyűjteni lehet tartalmat, hanem csinálni is. Uj Péter volt a legelkötelezettebb és sikerült is neki.”

Ezeket és hasonlókat olvastam Uj Péterről, akinek nevét leginkább az Indexhez és a 444.hu-hoz, írásait pedig főként a kétezres évek elejének Népszabadságából ismertem. Azért nőiesen bevallom, amikor értesültem róla, hogy a zsurnalisztának könyve jelent meg, erősen dolgozott bennem a kíváncsiság, mert nem tudtam elképzelni, abból a zagyvalékos remekből, ami UP-ből úgy folyik, mint EP-ből, hogyan áll össze vajon egy kötet?! Egyébként pedig, személy szerint kihívásnak tűnt elolvasni a könyvet, mert kb. ugyanolyan mértékben van herótom a politizálástól, mint amennyire lelkesedem az intellektusért, és van kedvemre a nyelvi humor. Ezzel így össze is foglaltam, hogy mi Uj Péter lényege, és azt is mondom mindjárt, miért is tettem nagyon jól, hogy hagytam magam el/megszédíteni a furcsa glosszákba szabott iróniától.

1. Mert Uj Péter sem szenvedheti a butaságot. Ja, hogy még ki nem... Hát én. Gyűlölöm az emberi fejekben elterpeszkedő, jobbára a trendiségben rejtőző sötétséget. Kiszorítja a józan parasztit, hogy a nagyívűről, a szárnyalóról és a géniuszról már ne is beszéljek. Míg jómagam a megvető közönnyel, addig UP a szavakkal és egy igen éles görbe tükörrel harcol a kreténség ellen.

2. Mert Uj Péter mindig új. Akármennyire rosszul hangzik is, de tényleg. Jómagam például már egészen biztosan nem emlékeztem a cikkekben előforduló szereplők nevének egyharmadára. UP rámutat a publicisztikák illékonyságára, ezért a cikkeit összegzésekkel vezeti fel, lábjegyzeteli, kommenteli. Igazából mégis ott van az az aprócska tény, hogy név nélkül is teljesen felismerhetőek a magyar köz- és magánélet szereplői, lásd pl. a '90-es évek vállalkozója. Úgy tudja rekonstruálni a rendszerváltás éveit és azt követő időszakot – vagy ahogyan ő fogalmaz "a cirillbetűs kovbojhangulatát" –, hogy az ember elképzelni sem tudja, hogy fog a Nagy D-ből, a Merdzsóból és a Gyúrónadrágból összeállni a neonszín öltönyös-ruhás, susogó mackós, makkos cipős, technós '90-es évek patchworkje... Összefog.

3. Mert Uj Péter ír is, nem csak lát és dokumentál. Újságírók könyveitől ezért szoktam félni vagy rosszabb esetben lábrázást kapni. Gyanítom, egészen másfajta véna szükségeltetik egyikhez is, másikhoz is. Legkedvesebb a személyes emlékein alapuló szösszenetei voltak, nagyon bele lehet merülni az általuk keltett noszatalgikus hangulatba. A könyvben azt olvastam, élete nagy bókja volt, amikor valaki az írását Esterházyéhoz hasonlította. Pedig tényleg. Erősen emlékeztet a stílus, és az is, ahogyan a szavakat egymásba fűzi, ahogyan a véleményét félremagyarázás nélküli egy történetbe szövi. Nem semmi.

Nos, összegezve ezért éri meg szerintem Ömbizalompunpát olvasni. Ami zavaró volt benne, az a néhol sok(k)-nak tűnő, hozzám nem mindig elérő, s kicsit izzadtságszagúnak tűnő groteszk. Szerethető egyébként, és én általában kedvelem is, lehet, csak megfelelő adagolás kérdése az egész.

A kötet Uj Péter 1995-2005 közötti írásaiból, glosszáiból és karcolataiból átszűrt, remekbe szabott válogatása. 21 évnyi cikkhalom, melyek átszerkesztve, szócikkei révén aktualizálva tárják elénk a múltat. Karikatúrába ágyazva mutat meg, idéz fel egy más Magyarországot: a pitit, a kisstílűt, a gagyit és az ízléstelent, amiből ez az egész mai magyar valóság furcsa torszüleménye kifejlődött. Azt is mondhatnám, olyannyira jól sikerült neki a megfigyelés kedvenc leshelyéről, hogy maga is beobachtungstellévé lett.

„Rovatom, a Szerda végül 21 évig húzta. 1995-ben indult tehát, könnyű kiszámolni. Azt hiszem, nem sikerült megdöntenie a rekordot, amelyet Árkus József Egy hét című humorrovata tart vagy tartott: 1968-tól 89-ig futott. Ez kábé holtverseny. (Viszont én meg nem voltam ávós, amit mindenképp a saját javamra írok.)”

Forrás: hangulatokk.blogspot.hu/