Tamás Zsuzsa Kicsi ​Mimi-sorozata

Írta:Caledonia Valley
Tamás Zsuzsa könyvsorozata a Kicsi Mimi egy parányi nyuszi életéről szól. Mimi a szüleivel él egy kinőtt nyúlüregben. Mint minden kisgyerek, ő is szeret otthon lenni, ragaszkodik az édesanyjához és a kedvenc játéka egy plüss katica. Mimi a történetek folyamán szembekerül azokkal a nehézségekkel, amikkel mindegyik kisgyermek a felnövekedés folyamán. Szembenéz a költözéssel, az óvodába szoktatással, a kistesó érkezésével – csakhogy párat említsek közülük.

Mindeddig a sorozat első három kötetéhez volt szerencsém, és érdeklődőn tekintek a negyedik rész elé.
Mindhárom könyvecskében két rövidebb mese kap helyet. A történetek bájosak, az illusztrációk is szépek, bár az első kötetben akad itt-ott egy két hajmeresztő kép is, ami eléggé élettelen lett, és nekem, mint felnőttnek, többféle értelmezés is kitűnik belőlük.

Mimi olyan, mint bármelyik kislány, aki fél a változástól, majd mégis megbarátkozik vele.

A költözés a nagyobb nyúlüregbe boldog véget ér, míg az óvoda első napjaiban a kis nyuszi ugyan szomorú és sírdogál az anyukája után, barátokra lel, és szívesen tölti ott az idejét. Betekintést nyerhetünk a betegség időszakába is, majd megérkezik a kistesó, és Mimi megtudja milyen is az, mikor már nem ő a legkisebb nyuszi a nyúlüregben. Szerencsére a történet pozitív véget ér. A harmadik kötetben Mimi barátokat is szerez egy párizsi nyúlfiú, és egy felettük lakó mókusfiú személyében.

A sorok között megbújó igazi jelentésekből a kisgyerekek levonhatják a megfelelő következtetést az élethez, ami segít nekik feldolgozni az élet nehézségeit. S mit várhatnánk még el mindezen pozitívumok mellett egy mesekönyvtől? Semmit. Minden adott: remek történet, gyönyörű illusztrációk, mélyebb jelentés...


Történet: 4,5 nyuszi

Illusztráció: 4,5 nyuszi

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 5998644104602
Megjelenés: 2017-10-25
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789639869837
Megjelenés: 2017-03-13
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm

Tamás Zsuzsa

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
HÍREK
2018-07-24 14:59:45

„Bizonyos szint fölött nem süllyednék bizonyos szint alá” – Bevezetés Esterházy országába

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább

Mimi olyan, mint bármelyik kislány, aki fél a változástól, majd mégis megbarátkozik vele.