Szendrey Júlia: Családi levelek – Szendrey Júlia Élete, pályája és levelezése Szendrey Máriával

Szendrey Júlia neve hallatán mindenkinek Petőfi Sándorral kötött házassága jut először eszébe. Sajnos méltánytalanul keveset tudtunk eddig életéről, pályájáról, de most, a levelei kapcsán közelebbről is megismerhetjük a személyiségét.

Szendrey Júlia küzdelmes, tragédiákkal tűzdelt életét többé-kevésbé ismerjük. Azonban azt kevesen tudják, hogy nagyon tehetséges költő, író, műfordító is volt. Andersen meséinek magyarra ültetéséért már életében is elismerést kapott. Első írói szárnypróbálgatásai 1846-ban, a Napló hasábjain jelentek meg, majd Koltón kezdett naplóírásba, Petőfi szerkesztői jegyzeteivel kiegészülve a mai napig megtalálhatók az OSZK-ban írásai. Évekkel később próbálkozik meg a versírással, de prózái és esszéi érzékenyebbek, eredetibbek voltak, mint lírai oldala.

Ugyan a levelezés nem szépirodalmi műfaj, mégis rengeteg adalékkal, információval szolgálhat az adott korról, a levélíró személyiségéről. Ebben a kötetben Ratzky Rita Szendrey Máriával, a tíz évvel fiatalabb húgával való levelezését veszi górcső alá. Különleges kapcsolat lehetett a két testvér között, gyakran és hosszú leveleket küldtek egymásnak, melyben leírták mindennapjaikat, érzéseiket, gyermekeikkel kapcsolatos híreiket. Izgalmas összehasonlítani kettejük stílusa közötti különbséget, Júliának sokkal kiforrottabb, elegánsabb fordulatai voltak. A közel félszáz levél legalábbis erről tanúskodik.

A Szépmíves Kiadó ismét egy nagyszerű kötettel gazdagította a repertoárját, mely révén Szendrey Júlia talán megkapja azt az elismerést és figyelmet utólag, melyben életében nem lehetett része. Ratzky Rita alapos kutatómunkát végzett, és igazán olvasmányosan próbálja meg közelebb hozni az olvasókhoz az asszony életét, szakértően elemzi a művészetét. Érdekes olvasmány, mely révén kirajzolódhat előttünk egy valódi Szendrey-portré. ajánlom minden szépirodalmat kedvelőnek.

 

PAE


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155662584
Megjelenés: 2018-01-01
méret: 125 mm x 183 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Sajnos méltánytalanul keveset tudtunk eddig életéről, pályájáról, de most, a levelei kapcsán közelebbről is megismerhetjük a személyiségét.