Szélesi Sándor (szerk.): Távoli kolóniák

A fő irányt az elbeszéléseknek ismét a kötet címe adta meg, amit nagyon sokan elég tágan értelmeztek. Sajnos, többen is arra használták fel ezt a lehetőséget, hogy visszanyúljanak a múltba és azt átalakítva, megbolygatva, átértelmezve egy másik bolygó felszínére helyezve az eseményeket, mintegy történelmi kalandregénnyé változtatták a kötet nagy részét. A visszanyúlással nincs is probléma, hiszen sok sci-fi író élt már ezzel a lehetőséggel és alkotott kiváló regényt a témában. Azonban itt valahogy nem sikerült megfogni a lényeget. Ami nekem hiányzott, az a csattanó az írások végén. Az elképedés az emberiség tettein és a főhajtás az univerzum előtt.

A nagy alkotói szabadság ellenére azért találtam négy olyan elbeszélést, mely történetében eléggé megközelítette a megadott témát és érdekes kérdéseket vetett fel. Az egyik ilyen Fedina Lídia – Maga a mennyország című írása. Az ember bele sem gondol, hogy milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy kolonizáló különítménynek. Persze, sok sci-fi film és maga a NASA is foglalkozik a témával, de az egyszerű halandókhoz csak az jut el, hogy a technikai fejlettségünk még nincs azon a szinten, hogy egy bolygót birtokba vegyünk. Vagy azért mert olyan távol van, hogy évszázadokba tartana az út odáig, vagy pedig azért mert hasonlóan hosszú időnek kellene eltelnie, mire terra-formálnánk egy kietlen bolygót. Lépjünk azonban túl ezen földhöz ragadt gondolatokon és tételezzük fel, hogy a távolság nem akadály. Milyen bolygókat keresnénk akkor, ahol az emberiség megvethetné a lábát? Természetesen egy földszerű bolygót.

Egy izgalmas történet a kolonizálás nehézségeiről. Az emberi képzeletet felülmúló világegyetemről, ahol az élet legváltozatosabb formái kapnak helyet, alkalmazkodva a környezeti feltételekhez. A kérdés mindössze annyi, hogy hogyan illek bele ebbe a képbe az ember? A történetben egy ideálisnak tűnő bolygón landolnak szereplőink, hogy feltérképezzék a felszínt és megállapítsák, alkalmas-e az ember számára.

Valyon Tamás – Megfigyelők című elbeszélése egy érdekes kérdést dolgoz fel. Star Trek rajongók számára nem ismeretlen a történet alapját képező szituáció. Az emberiség kirajzott az űrbe, és megfigyelőként olyan bolygóknál hoznak létre kutatóállomásokat, ahol kifejlődött valamilyen szinten az értelmes élet. A benemavatkozási politikát alkalmazva, külső szemlélőként, láthatatlanul figyelik meg a bolygón élő társadalmat. A kérdés, hogy mikor jön el az az idő, amikor felfedhetik magukat és kapcsolatba léphetnek az idegen civilizációval.

Ismét egy olyan elbeszéléssel találkozhatunk, amely valamely módon választ ad a Fermi-paradoxonra. Hiszen miből gondoljuk, hogy nincsenek köztünk idegenek? Mi van akkor, ha csak nem fedik fel magukat? Többek között Arthur C. Clarke is foglalkozott, A város és a csillagok regényében azzal a problémával, hogy mit okozhat két, nem azonos szinten lévő civilizáció találkozása. De nem is kell a sci-fi világába kalandoznunk ahhoz, hogy választ kapjunk a kérdésre. Elég csak Amerika felfedezésére gondolnunk.

Ha már elkalandoztunk a sötét középkorba, az inkvizíciók idejébe, akkor beszéljünk egy kicsit a tudomány és a vallás örökös szembenállásáról, azaz Kovács Attila – Isten jelenléte és Hegedűs András – Tortuga történetéről.

Minden ember tudja, hogy mikor győzedelmeskedett a tudomány a vallások felett: amikor az első villámhárító felkerült egy templomra. De félretéve a tréfát, mindannyian jól tudjuk, hogy ez a harc örökké fog tartani, mindössze arra kell figyelni, hogy egyik fél se kerekedjen túlságosan felül a másikon.

Mindkét elbeszélés egy távoli kolónián játszódik, ahol a vallás kerekedett felül a józan észen és a tudomány, mint olyan eltűnt az emberek életéből. Ez persze azt eredményezi, hogy középkori szintre süllyedt vissza a civilizáció és a papok kezében az uralom. Az Istenek jelenléte inkább a hatalomról és a hatalom utáni vágyról szól, míg a Tortuga az egyensúly kereséséről vallás és tudomány között.

Természetesen a többi elbeszélés sem rossz, csak éppen nem kiemelkedő. Ha ezt a négy írást nem venném számításba, akkor azt mondanám, hogy a kötet egy közepes alkotások gyűjteménye, ami könnyen olvasható és még könnyebben felejthető.

Mindennek ellenére, nagyon remélem, hogy jövőre egy újabb SF-antológiával lep meg bennünket a kiadó. Viszont a témaválasztásnál körültekintőbbnek kell lenni és nem szabad ennyire tágan értelmezhető címet választani. Hozzászólásban akár ötletelni is lehet, hogy mi legyen a következő kötet címe, amiről ti is szívesen olvasnátok.

FORRÁS: Letya.hu