Søren Sveistrup: A gesztenyeember

Írta:Ariadne
Izgalmas, érdekes, fordulatokban gazdag és meglepetésekkel teli. Imádtam!

A szerzőről: Soren Sveistrup író és producer 1968-ban született Dániában. A Koppenhágai Egyetemen szerzett BA diplomát irodalomból és történelemből, emellett forgatókönyvírást is tanult a dán Nemzeti Filmiskolában (National Film School).

Többek között az Emmy-díjas Nikola jog Juliet (2002-03) és Gyilkosság (2011-2014) című sorozatok írója, valamint az Eljön az a nap (2016) és a Jo Nesbø regényéből készült Hóember (2017) című filmek forgatókönyve kötődik a nevéhez. A televíziós sorozatok gyártásával foglalkozó SAM Productions céget 2014-ben alapította meg Meta Louise Foldager Sørensen és Adam Price társaságában. Első regénye, a The Chestnut Man 2018-ban jelent meg. Nős, feleségével és két gyermekével Hellerupban él.

 

 

A könyvről:

A regény érdekes, jól felépített, izgalmas. A hátborzongató jelzőt most abszolút jogosnak érzem.

A téma sokkoló, elgondolkodtató és figyelemfelkeltő.

A nyomozópáros nekem szimpatikus volt, és külön jó volt, hogy ők is csak most ismerkedtek egymással, mert így nem éreztem azt, hogy valamiről lemaradok.

Ahogy az lenni szokott, nem indult épp zökkenőmentesen ez a kapcsolat, hiszen Thulin nyomozó már fél lábbal egy másik osztályon volt (már csak a felettese ajánlására várt), míg Hess csak büntetésből került az irodájukhoz, amire egyfolytában emlékeztették, így nem csoda, hogy ellenérzésekkel vágtak bele a közös munkába. Két különc és teljesen máshogy gondolkodó nyomozóról van szó, akik, ha kicsit nehezen is, de megtalálták a közös hangot, és elismerték egymás adottságait.

 

A szerző fokozatosan adagolta az információt a szereplőkről, a maguk esendőségükben ábrázolta őket, a jó és rossz tulajdonságaikkal együtt. Ez kedvemre való volt, mert így sokkal életszerűbb történetet kaptam.

 

A nyomozási rész érdekes, a szerző jól szőtte a szálakat, mert az utolsó ötven oldalig képes volt félrevezetni a tettest illetően. Sokáig szimpatizáltam a karakterével, így elég mellbevágó volt, amikor rájöttem, ki áll az egész ügy hátterében, és hogy miért is tette, amit tett. Bár az eszközeivel nem értettem egyet, egy részem azért az indítékot jogosnak érezte. Senki nem érdemeli meg azt, hogy olyan dolgokon menjen keresztül, mint a tettes a múltban.

 

A legjobban az tetszett a történetben, hogy képes volt újra és újra meglepni. Egyáltalán nem volt sablonos, fontos témát feszeget, és nagyon jól megmutatta az ok-okozati összefüggést.

Egyszerre ismerkedtem a szereplőkkel és a történettel, aggódtam, borzongtam, nyomoztam, majd alaposan megdöbbentem. Szerintem a szerző mindenből annyit tett a könyvbe, amennyi kellett. Kíváncsi vagyok, hogy a szerző miképp folytatja majd a nyomozópárosunk történetét, és milyen nyomozásokba fogunk még általuk belecsöppenni.

 

Pontozás: 10/10

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783807
Megjelenés: 2022-10-10
méret: 200 mm x 130 mm x 25 mm

Soren Sveistrup

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Izgalmas, érdekes, fordulatokban gazdag és meglepetésekkel teli. Imádtam!