Sarah Winman: Amikor Isten nyúl volt

...minden a gyermekkorban dől el, abból indul ki, hogy aztán nap-nap után visszatérjünk hozzá.

Most őszintén, tegye a szívére a kezét az a könyvmoly, aki a sokadik olvasása után sem kezd előítéletekkel teli az olyan könyv olvasásának, melyet a "kis darabka mennyország" és a "valami igazán egyedi és varázslatos" jelzőkkel ajánlanak. Hát már eleve gyanússá válik.

Egy kedves ismerősöm javaslatára aztán persze belevágtam, leginkább a figyelemfelkeltő cím és a tetszetős borító miatt. Nos, be kell vallanom minden pillanatát élveztem az olvasásnak, Winman egy szeretetteli, de végtelenül keserédes, problémákkal terhes család történetébe rántott bele, melyet félbeszakítani frusztráló, letenni pedig lehetetlen.

A történet két szálon fut a regényben, az egyik egy fiatal angol lány szemszögéből mutatja be a történteket, a másikban pedig a 20 évvel későbbi New York-i cselekményekből kapunk bepillantást a World Trade Centert ért merényletet is ideértve. Az Amikor Isten nyúl volt egy lenyűgöző portré a gyerekkorról, végtelenül szeretnivaló és szórakoztató, sötét és furcsa humorral.

Hát igen…kinek milyen volt, de minden a gyermekkorban dől el, abból indul ki, hogy aztán nap-nap után visszatérjünk hozzá. Azokhoz a napokhoz, amikor isten nyúl volt (igen, egy nyuszi, akit Istennek keresztelt el a kis gazdája); mikor minden nyári reggel „nyárszaggal”, színekkel és boldog izgalommal indult, hogy aznapra vajon mit tartogat a szünidő; mikor tudtam, hogy ha elég sokáig és hangosan sírok, akkor úgyis megvigasztal valaki; mikor kalapáló szívvel felkeltünk az éjszaka közepén, hogy később rohamlépésekkel közelítsük meg a szüleink ágyát, ahol már várt a felhajtott takaró; mikor …Lehetne folytatni még a sort.

Semmi különösről nem szól ez a könyv, tök egyszerűen csak a soha el nem fogyó szeretetről. Meg még talán a titkokról is, amelyeket akkor sem tárhatunk fel a szeretteink előtt, ha végtelenül bizalmas kapcsolatban vagyunk velük, és szeretjük őket. Illetve épp ezért nem. A túlélésről, elmúlásról és az újrakezdésről, barátságról és családról, győzelemről és tragédiáról és mindarról, ami eközben egy családi köteléken belül történik. Eltéphetetlen kötelékről egy lány és a fivére között.

"Elhalkulnak a kavicson csikorgó léptek. Számolom a nyomukban maradt csöndet."

Nagyon tetszett, hogy a testvérek közötti áthatolhatatlan és széttéphetetlen kötelékhez, az ártatlanság elvesztéséhez és egyáltalán egy családban zajló intim eseményekhez Winman végtelenül finoman és eredeti hangon, szépséges nyelvezettel nyúlt hozzá. Fantasztikus, ahogyan az írónő szabad teret ad és tart az események értelmezéséhez, lehetőséget ad az egyéni értelmezésre, a dolgok összegzéséért az olvasónak kell megdolgoznia. Nem befolyásol, nem manipulál és nem kínálja tálcán a megoldásokat.

"– Az emlékek – mondta nekem Nancy –, bármilyen kicsik és jelentéktelenek, az életünk könyvének lapjai."

A könyv persze kedvenc lett, és egészen rövid idő (max. két nap) alatt végeztem is vele. Az Amikor Isten nyúl volt egy tényleg csodálatosan megírt történet a családról, az egymásra figyelésről, az emlékeinkről és azok hatásáról, utórezgéseiről a mai mindennapjainkba. Egyszerűen szép és figyelemre méltó.

"– Hosszú távon semmi sem merül feledésbe, Elly. Olykor egyszerűen föl kell hívnunk a világ figyelmét arra, hogy különlegesek vagyunk, és még mindig itt vagyunk."

Forrás: Véda hangulatai