Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító és Puha boldog puffancs

Írta:Évi
Általánosságokról szólnak, ugyanakkor ezek mindenkit érintenek. Megmutatják, hogy nem vagy egyedül egy adott problémával, gondolattal, egy érzéssel.

Már nagyon nagyon régen olvastam mindkét képregényt, ugyanakkor nagyon szerettem őket, a mai napig néha előveszem, hogy nevethessek egy jót rajtuk.

A nevetés kulcsfontosságú benne, olyan "problémákat," helyzeteket mutat be, ami majdnem mindannyiunkkal megtörténik, amik miatt bizonytalanok vagyunk, esetleg sírunk, nevetünk, és minden más.

 

Szerintem mindenki látott már legalább egy képregényt ezek közül: a csíkos pulcsis lány, a nyuszija, a barátja és egy cica. A lányos problémáktól kezdve van itt minden: akár az időjárás, egérproblémák, olvasással kapcsolatos képsorok. Valójában szinte minden megtalálható bennük, viccesek és egyszerűen igazak.

 

Most kicsit nehéznek tartom, hogy egy olyan képregényről írok, ami ilyen rövid. Amit sajnáltam is, lehetett volna sokkal hosszabb is. Remélem, hogy a jövőben rengeteg-rengeteg képsort fogunk még kapni ezeken felül. Annyira igaznak érzem ezeket a kis szösszeneteket, mintha egyenesen rám szabták volna.

 

És van egy olyan érzésem, hogy nagyon sokan így vannak még ezzel. Általánosságokról szólnak, ugyanakkor ezek mindenkit érintenek. Megmutatják, hogy nem vagy egyedül egy adott problémával, gondolattal, egy érzéssel. Az pedig csak plusz, hogy mindezeknek a vicces oldalát ragadja meg, és szinte nem lehet nem nevetni rajta.

 

Kivel nem esett meg, hogy legszívesebben estig ágyban maradt volna, és ki sem mozdult volna a lakásból? Hogy nem volt kedve sétálni, hogy egyszerűen csak béna volt, és sikerült leennie a kedvenc felsőjét? Mindannyian tudunk bénák lenni, és egy kicsit szerencsétlenek is.

 

Ezért ismerhetünk magunkra ezekben a kis képregényekben. Személy szerint ajánlom mindenkinek a könyvek megvételét, gyorsan el lehet őket olvasni, ugyanakkor bármikor levehetjük a polcunkról, és bármennyire is szomorú hangulatban vagyunk, biztosan megnevettet bennünket.

 

Hiszen fiúk, lányok, most komolyan valljuk be. Szerintem mindannyian jártunk már így:

 

 
A képek forrása a Doodle Time Magyarul oldal!
Bejegyzés forrása: Évi kuckója

tovább ►
ISBN: 9786155514951
Megjelenés: 2017-04-21
méret: 160 mm x 198 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155514753
Megjelenés: 2016-10-11
méret: 160 mm x 198 mm

Sarah Andersen

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

Szerintem mindenki látott már legalább egy képregényt ezek közül: a csíkos pulcsis lány, a nyuszija, a barátja és egy cica.