Samuel Bjørk: A bagoly röpte

Samuel Bjørk-nek sikerült az, ami eddig még csak keveseknek, már a könyv elején tetőtől talpig megdöbbentett. Percekig csak néztem magam elé arra gondolván, vajon ebből mit fog kihozni a szerző? A válasz pedig nem más, mint egy határozottan izgalmas, elgondolkodtató, néha beteg, de egyáltalán nem kiszámítható történetet, ami abszolút felcsigázza az olvasó érdeklődését, magával ragadja, s nem is ereszti az utolsó oldalakig.

Ahogy azt már megszokhattuk, a szerző egy bevezető történettel indítja a könyvet, ami utalhat bizonyos cselekményszálakra, ám épp csak elejt néhány információmorzsát, amivel felkelti az érdeklődésünket.

Történetünk elején megismerhetjük Tom Pettersont, aki botanikusként látogat el cselekményünk színhelyére, hogy nyilvántartásba vegye az ott található északi sárkányfű elnevezésű veszélyeztetett növényfaj példányait. A botanikus karaktere megnyerő, én személy szerint szívesen olvastam volna róla kicsit többet. Ő az a személy, aki történetünkben megtalálta a tizenhét éves halott lányt az erdőben. A lány meztelen volt, tollak vették körül és fehér liliom volt a szájában.

Ezek után a már megszokott módon váltakoztak a nézőpontok és a cselekmények. Egy kicsit Holger Munch kerül a középpontba, majd Mia Krüger, s aztán maga az ügy. Nyomozópárosunk magánéletileg most sincs a helyzet magaslatán, bár mindkettőjüknél érezhető az előző kötethez képest a javulás. Küzdenek a régmúlt árnyaival, ám a munkájukba újra teljes gőzerővel vetik magukat, számukra csak egyetlen végkifejlet létezik: megállítani és elfogni a gyilkost. Újra előkerül a csapat, akik egy családias egységet alkotnak. Egymás között jelen van a tisztelet, a megbecsülés, a másik miatti aggodalom, s az összetartás.

A könyv olvastatta magát, a történet magába szippantott, az emberi sorsok alakulása megérintett, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy megoldást próbálok találni a szereplők gondjaira. Ugyanakkor ott volt a gyilkos személye, akit a tettei alapján próbáltam elemezni olvasás közben.

Tetszett, hogy a szerző apránként építette fel a történetet. Odafigyelt a részletekre, s arra, hogy egyszerre ne juttasson sok információt az olvasónak. Hagyott időt gondolkodni, rágódni dolgokon, megemészteni az olvasottakat. Több cselekményszál futott párhuzamosan, rengeteg mindenre oda kellett figyelni, érezhetőek voltak a hangulatingadozások, amik mindvégig átjárták a történetet, s ezzel együtt az olvasót is. Feszültség, aggódás, izgalom, idegesség, kétségbeesés és megannyi más érzelem a sorok között.

A szereplők közül talán Gabriel állt hozzám a legközelebb. Tetszett a stílusa, a szenvedélye az iránt, amivel foglalkozott. Bár az előző kötetben is akadt neki szerepe az ügy felderítése kapcsán, a mostaninál úgy érzem, több esélyt kapott a karaktere. Amikor felkereste egy régi ismerőse, hogy megmutasson neki valamit, s kezdetét vette az igazi őrület, iszonyatosan sajnáltam őt és a társait, ám a felvétel miatt igazi haragra gerjedtem. Hogy lehet valaki ennyire beteg és kegyetlen?

Ahogy a cselekmények szövevényes szálai elém tárultak, volt, hogy kicsit megzavarodtam. Egyrészt ugye ott volt a meggyilkolt lány a tollágyon a gyertyák alkotta pentagrammák közepén, aztán ott voltak a rendőrök magánéletéhez fűződő szálak, a Miriam Munch életében bekövetkező változások, és a nyomozások közben felmerült érdekességek, amik mind összefüggtek valahol. Az író határozottan értett ahhoz, hogy a szálakat összekeverje.

Mindvégig megvolt a történetben a feszültség. Talán akkor hágott a tetőfokára, amikor Miriam Munch bajba került. Szegény nő nagyon peches, ha az előzményeket is nézzük.

Rengeteg esemény és érzelem 440 oldalon keresztül. Sok kérdés, amely végül mind megválaszolásra került. Gyilkosság, őrület, gonoszság, sanyarú sorsok, meglepetések, kegyetlenség, halál, vívódás, önmarcangolás, titkok és megannyi más színesíti ezt a könyvet. Kiknek ajánlom? Minden olyan krimi kedvelőnek, aki szereti a szövevényes szálakat, a fordulatokat, a több szálon futó cselekményeket, titkokat, és a nyomozást. Ha minden Skandináv krimi ilyen, akkor mindegyiket szeretném egyszer elolvasni. :)

Nálam Samuel Bjørk stílusa abszolút nyert. Mindenképpen elszeretném majd olvasni Mia és Holger további történeteit, s remélem, hogy egyszer mindketten révbe érnek. 

Pontozás: 10/10