Ruby Saw: Pillangó-hatás

Ruby Saw magyar írónő, akinek a Pillangó-hatás a debütáló regénye. A kötet magánkiadásban jelent meg, a MyBook Kiadó gondozásában 2018-ban. A folytatása is elérkezett már, amely Az igazi címet kapta. Emellett az írónő publikált már online felületeken más történeteket is, valamint a következő regényein is dolgozik.

A Pillangó-hatásról először Instagramon hallottam, ahol Ruby gyakran szokott posztolni és aktívan jelen van ezen a közösségi portálon. Ennek az oldalnak köszönhetően jutott el hozzám fizikai formában is a történet, amit a napokban el is olvastam.

Könnyen lehetett vele haladni, mivel mindössze 238 oldal. Itt érvényesül a kevesebb néha több elv, mivel véleményem szerint nem lett volna jó, ha tovább húzza az írónő a történetet, mivel teljesen felesleges lett volna, így is egy kerek, érdekes sztorit kaptunk. Emellett hatalmas előny, hogy nagyon olvastatja magát, nagyon jó stílusban ír az írónő.

A történet alapkövei nekem nem voltak egyértelműek a fülszöveg elolvasása után, így mesélni szeretnék róla egy keveset. A főszereplőnk, Liv szemszögéből kezdődnek az események. Négy évvel ezelőtt a lány komoly traumán esett át, így az apja féltőn és óvón megpróbálta elzárni azoktól, akik bántották: a férfiaktól. Négy évvel később a lány ki akar szabadulni a börtönéből, és amikor ez sikerül, három férfi is érdeklődni kezd iránta. Az első Rob, aki egy alapvetően rendes srác, ugyanakkor vannak buta döntései is; a második Hiro Shen, aki az apja munkatársa és jó pár évvel idősebb a lánynál; a harmadik pedig Jay, akivel van egy hatalmas probléma: ő bántotta Livet évekkel ezelőtt.

A történet tetszett, hiszen egy nem teljesen szokványos eseménysort követhetünk: a tapasztalatlan lány, aki keresi a helyét a világban, miközben az apja megpróbálja a széltől is óvni. Érdekesség még, hogy öt szemszögből követhetjük a cselekményt: Liv, az apja, Rob, Hiro és Jay.

Volt pár dolog, ami szemet szúrt, miközben olvastam. Az egyik első ránézésre teljesen nyilvánvaló volt: nem volt sorkizártra állítva a szöveg tagolása, ami hihetetlenül zavarta a szememet. Még a blogoknál is jobban preferálom azokat, amelyek ezt a beállítást alkalmazzák, könyvekben pedig szinte kötelezővé vált számomra, így ez most nagyon furcsa volt. Ezt azért emeltem most ki, mert nem számítottam rá, hogy ennyire zavaró tud lenni.

A kép forrása

Bár a történet tetszett, néhol szenvedősen sikerült olvasnom a könyvet, ami a szereplőknek volt köszönhető úgymond, amit most részletesebben is ki szeretnék elemezni.

A női főszereplőnk Liv, akinél valahogy azt éreztem, hogy szeretne szerelmes lenni, de nagyon tapasztalatlan, emiatt pedig beleugrik a mély vízbe, ahelyett, hogy segítséget kérne. Rettenetesen hisztis, sértődékeny – hasonló egy kicsit az én személyiségem is egy kicsit, de próbálok ellene küzdeni, és szeretném azt hinni, hogy ennyire nem vagyok drasztikus sem. A legrosszabb tulajdonságai közé tartozik szerintem a beképzeltség és az elkényeztetettség. Nem képes türelmesen kivárni a sorát, beszól az eladóknak, ahelyett, hogy nyelne egy nagyot és megnyugodna, mivel semmi rosszat nem tettek ellene. Bár bevallja a könyv első oldalán, hogy tudja, mennyire elkényeztetett, nem tesz semmit sem a változás érdekében, csak elvárja apuci pénzét, hogy vehessen egy új ruhát. Már az elején kiakadtam egy kicsit rajta, mivel teljesen nyugodtan mondta, hogy az apja marketinges, vagyis reklámszakember. Ezt tanulom az egyetemen, és az volt az első dolog marketingkurzuson, hogy ez nem egyenlő a reklámmal. A karaktere szerencsére változni fog, viszont így sem lett a kedvencem.

Liv édesapja, Dylan szemszögét ismerhetjük meg legközelebb. Kicsit érthetetlen volt számomra, mivel évekig óvta a lányát. A második fejezetben meg szinte beajánlotta a lányt Hiro Shennek, hogy milyen lenne, ha elvenné a lányát. A logikai bukfencen felül, amit én érzek, ott van még bennem egy kérdőjel, hogy erről miért nem kérdezte meg Livet? Az már más kérdés, hogy miért kell a huszonkét éves lánnyal éreztetni, hogy el van késve, és már házasodnia kell. Legalább is nekem itt volt egy ilyen érzésem. Az apa még mindig félti a lányát, ekkor egy érdekes kettősség jelenik meg: szeretné, ha boldog lenne, és lenne társa, de ha csak ránéznek Livre, már akkor megpróbálja megfélemlíteni a jelöltet.

A kép forrása

A következő karakter a már fentebb említett Hiro Shen. Aki japán. Gondolom. Ha valaki olvasta már, és van róla biztos információja, akkor írja meg nekem hozzászólásban az oldalszámot, mert nekem nem rémlik, és nem találom. Egyszer sikerült lesárgáznia egy értelmes szereplőnek a könyvben, valamint Liv többször hívja szamurájnak, ezekből gondoltam a japánra. Hiro könyvelő Dylan cégénél, ami megint egy kicsit kilökött az olvasás ritmusából, mert mi mindig végighallgattuk a számvitel órákon, hogy ennyi mindent, mint amit itt megtanulunk, sosem fogunk könyvelni, mivel a nagyobb cégeknél egy egész könyvelő csoport működik, és mindenki csak egy részletet lát a nagy képből. Ebben a történetben is ezt hittem, de ezután hamar megtudtam, hogy nem, a japán nőcsábászunk egyedül elbír egy egész céget szőröstül-bőröstül. Azon pedig, hogy a szeme láttára adja oda Dylan Livnek a céges bankkártyát, hogy vegyen ruhákat, teljesen ledöbbentett. Hiro karaktere valamiért nem nyerte el a tetszésemet, de nehéz szavakba öntenem: egyszerűen ellenszenves volt, így arra tudok gondolni, hogy ez valamiért az én személyiségemből adódik. Érdekes volt, hogy a 12 év korkülönbséget hatalmasként kezelik. Számomra ez pont a határ körül mozog, még a nem olyan sok kategóriába esik, de ez tényleg inkább érdekesség, hiszen ez mindenkinél más és más.

Az egyik jelölt Rob, akivel Liv egy kávézóban, majd az édesapja egy partiján találkozott. Mindennapi megélhetőségére az összeget Starbucksban pincérként és éjszaka dj-ként gyűjti össze. Nem akarok spoilereket mondani senkinek sem, de szerintem ezen a szituáción nem kellett volna ennyire felkapni a vizet a lánynak. Kicsit olyan volt, mintha direkt lett volna beleerőltetve a konfliktus, hogy utána megjelenhessen Hiro, majd Jay is a színen. Mindketten túlreagálták, gyerekesen viselkedtek, majd hisztiztek egy kört. Alapvetően talán Rob karaktere volt a legszimpatikusabb számomra, de teljesen ő sem nyerte el a tetszésemet teljesen.

Az utolsó férfi a színen Jay volt, aki zenészként kereste a kenyérre valót. Ő bántotta négy évvel ezelőtt Livet, aki ennek ellenére ápolgatta, amikor kapott egy pofont, és simán elment volna vele meginni egy italt anélkül, hogy akár egy szót is szólt volna a srác a lányhoz. Ha ez még nem lett volna elég, pedig már itt is kiakadtam eléggé, még meg is csókolják egymást, ami már több a soknál. Majdnem tönkretette a csávó a lány életét teljesen, miatta az apa teljesen megkattan, akárhányszor egy ellenkező nemű közelít a lányához, mégis semmit ellenkezést nem mutat a fiú irányába Liv. Talán Jay volt a lehető legantipatikusabb karakter, aki a könyvben szerepelt.

Mint mondtam, a történet tetszett, érdekes volt és ötletes. Ugyanakkor a szereplőket véleményem szerint jobban is ki lehetett volna alakítani, több saját gondolatmenettel mélyebb ismereteket szerezhettünk volna, és ezáltal az indíttatásaikat is rendesebben megismerhettük volna. Néhol voltak benne logikai bukfencek, amik összezavarhatják az olvasót, de szerintem a legtöbb a karakterekhez köthető. Bár nincsenek tapasztalataim arról, milyen könyvet írni, de én ebbe az irányba indulnék el az írónő helyében. Van benne tehetség szerintem, idő kell, mire kiforrja magát.

Örülök, hogy olvashattam a könyvet, még annak ellenére is, hogy első könyv, hiszen azok közül szerintem egy jó darab a Pillangó-hatás.