Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió (Starship Troopers)

A film megjelenését követően, lehetőségem volt megfigyelni a fiatalokra tett hatását. Sokan kitörő lelkesedéssel beszéltek róla, és szinte istenítették az új világrendet, észre sem véve, hogy azzal a náci ideológiát fogadták el. Paul Verhoeven rendező nagyon sok, a III. Birodalomra jellemző kiegészítőt, ruhát és magatartásformát csempészet a mozis változatba. Részben szerepe volt ebben Robert A. Heinleinnek is, hiszen a könyvében fő vezérvonalként emelte ki, hogy csak az lehet teljes jogú állampolgár aki először belép a hadseregbe és leszolgálja az idejét. A többi ember maximum másodrangú állampolgárként élheti le az életét.

"Ezzel szemben a népi állam lakosait három osztályba osztja:

1. állampolgárok

2. állami illetõségűek

3. a külföldiek osztályába. A születés révén elvileg csak az állami illetőség szerezhető meg. Ez még nem jogosít közhivatalok viselésére, aktív vagy passzív választójogra, sem politikai tevékenységre."

Adolf Hitler: Harcom (Mein Kampf)

Ezen párhuzamok ismeretében már tovább lehet lépni a könyvre és kritikus szemmel olvasni az egyes eszmefuttatásokat.

Robert A. Heinlein hivatásos katonaként kezdte pályafutását az USA-ban, azonban egészségügyi okok miatt leszerelték. Ezt követően kezdett sci-fi novellákat, később regényeket írni, hogy kiegészítse szűkös járandóságát, amit a hadseregtől kapott.Regényeiben érződik a szigorú "vonalvezetés" és rend, de nem zárkózik el a politikai megnyilvánulásoktól sem.

A Csillagközi invázió egy ízig-vérig katonai regény, mely a jövőben játszódik és Juan "Johnnie" Rico visszaemlékezéseit írja le. A fiatal és gyenge tanulmányi eredményekkel rendelkező Rico agyában felmerül, hogy megszerzi az állampolgárságot az érettségit követően, és belép a hadseregbe. Azonban szülei ellenállásának engedve elveti ezt az ötletet, mindössze annyit tesz, hogy legjobb barátját elkíséri a sorozásra. De a jelentkező pultnál már nem meri azt mondani, hogy ő csak egy kísérő, így ő is jelentkezik önkéntes szolgálatra, amivel megkezdődik katonai pályafutása.

Heinlein stílusa egyéni, néha szatirikus, néha leíró, de soha sem unalmas. Keserű humorral illusztrálja a jelentkezést az önkéntesek között, és eszembe juttatta saját sorozásomat, mikor az illetékes tiszt kijelentette, hogy az államnak mindenkire szüksége van, és aki nem válik be az menet közben fog kiesni a rostán. Aki nagyothall, abból majd ágyús lesz, stb... aki pedig nem kell sehova, az mehet a gyalogosokhoz.Az pedig, hogy milyen szakaszba szeretnél kerülni, senki nem veszi figyelembe, de legalább reményt ad az újaknak, mint amilyen Rico is.

Annak ellenére, hogy nem szeretem a militarista könyveket, ez mégis magával tudott ragadni. Heinlein nem a nagy csatákkal untatja az olvasóit és nem a csapatmozgások leírásával tölti ki az oldalakat, hanem egy személy által mutatja be az egész rendszert és az államot. Rico szemén keresztül látunk mindent. Az ő gondolatai, észrevételei és középiskolai visszaemlékezései tárja elénk a jövőbeli Föld társadalmi berendezkedését. Dubois, Rico volt középiskolai tanára által vezetett beszélgetések világítanak rá, hogy a XX. századi demokráciáknak nevezett elkorcsosult intézmények magukban hordozták a bukás csiráját, azzal, hogy jogászok államává váltak és a jogokat csak osztogatták. Az igazságügyi intézmények ellágyultak, és több joga lett az elkövetőnek mint a sértettnek, aminek következtében a bűnözés csak egyre növekedett.

Heinlein eszmefuttatásaival nem kell feltétlenül egyetértenie az olvasónak, és az író nem is akarja meggyőzni az igazáról. Mondhatni, hogy platóni gondolatmenettel állítja szembe a mi korunkat egy idealizált társadalommal, ami persze katonai múltja miatt igencsak megrendszabályozott intézményeket és állapotokat takar. Sikerült becsempésznie a nukleáris kísérletek melletti érvelését is a regénybe, ami szerintem nem sikerült túl jóra, és elég gyenge elméletekkel támasztotta alá érveit.

Mindent összevetve, egy igen szórakoztató regényt hozott össze, ami egy olyan világot tárt elém, ami elég messze áll tőlem. Mégis lekötött és érdekelt, hogy mi vár rám a következő oldalon, a következő fejezetben. Felüdülés volt számomra egy más állásponttal találkoznom, ami nem meggyőzni akart, mindössze megismertetni egy másik nézőponttal. A könyv elolvasása után nem kapott el a hév, hogy most menjek és azonnal jelentkezzem önkéntesnek a Honvédségbe, de jó volt látni, hogy valaki más már 50 évvel ezelőtt látta, hogy a jelenkori demokráciák halálra vannak ítélve (igaz, nem ő volt az első aki ezt észrevette).

Ajánlom mindenkinek a könyvet, aki még nem olvasta és plusz egy érvnek megemlíteném, hogy egy Hugo-díjas regényről van szó.

FORRÁS: Letya.hu