Riley E. Raines: Chloe, a titokzatos |sci-fi gyerekekről gyerekeknek

Eddig még nem igazán olvastam gyerekeknek szóló sci-fit, ifjúságit is csak egyszer. Alapvetően nagyon szeretem ezt a műfajt, talán az egyik kedvencem, mégis bizonytalanul és félve kezdtem bele a regénybe, rengeteg aggályom volt, amiből sajnos néhány be is igazolódott, de összességében kellemeset csalódtam a könyvben, mert ennél sokkalta rosszabbra számítottam. Ahhoz képest, hogy nem én vagyok az a a korosztály, akinek a szerző feltételezem megcélozta a könyvet, mégis lekötött arra a pár órára, míg olvastam. Igen, mindössze pár óra kellett hozzá, hogy a végére érjek. Természetesen nem csak azért, mert olyan rövidke volt (amit amúgy rettentően sajnálok, még szívesen olvastam volna pár szál oldalon át), hanem olvasmányos is volt a történet, a karakterek szerethetőek voltak és könnyen bele tudtam képzelni magam a világba, pedig ez tényleg egy fiúcskáknak íródott regény, én mégis teljesen jól elszórakoztam rajta. Szerintem arra, hogy a gyerekünk megszeressen olvasni, esetleg bevezessük ebbe a műfajba, tökéletes olvasmány, mivel tényleg nem hosszú, ráadásul a betűtípus is elég nagy.

Szerző: Riley E. Raines Kiadó: Főnix könyvműhely Kiadás éve: 2017 Oldalszám: 200 oldal

Fülszöveg:

Trizantonban kegyetlen háború dúl, amely nem kíméli a Ricofeld anyahajó legénységét sem. Egy napon új fejlesztésű, hatalmas és szörnyen bonyolult Humanoid harci gép érkezik a hajó hangárába, amelynek karbantartását a tizenöt éves Dionra bízzák. A gép „tartozékai” között szerepel Ethan, a legmogorvább sztárpilóta is, akivel az ifjú szerelő valaha találkozott. 
Dion soha nem látott kihívással néz szembe. Hogyan lesz képes megbirkózni azzal a feladattal, amelyre a műszaki személyzet nála tapasztaltabb tagjai sincsenek felkészülve? Hogyan fejthetné meg a fenséges robot titkait, ha egyszer nem mehet a pilótafülke közelébe? Mindennek a tetejébe Ethannel nem csak hogy képtelenség szót érteni, de még a gépére sem tud vigyázni. 
Trizanton pilótái a sorozat első kötetében egy távoli, forrongó világba repítenek, ahol a birodalmak között dúló, ádáz háborúban a káprázatos gépeknél csak a barátság értékesebb.

A borító nekem tetszik, még annak ellenére is, hogy tényleg eléggé gyerekekre lett szabva. A borítón megjelenő két kis figura nekem nagyon fura. Olyan, mintha egy arab sejk és valamelyik bugyuta meséből megszökött szőke herceg pózolnának egymás mellett. Nem ronda, de nekem kicsit fura, a borító többi részétől szerintem túlzottan elüt a rajzolása. Viszont a szöveg dizájnja rettentő mód tetszik. A borítóra nagyon passzol, látványos, megakad rajta az ember szeme. Kompenzálja, hogy az emberkék olyan furcsán jelennek meg. Tehát összességében nézve egész szép a borító, a történethez és a könyv sajátos hangulatához jól passzol.

Kezdeném a negatívumokkal, mert abból szerintem lényegesen kevesebb volt. Legnagyobb problémám, hogy a főszereplők gyerekek. Ezzel semmi gondom nem lenne az ég adta világon, ha nem egy háborúról szólna a történet. Nem, nekem az elveim nem engedik, hogy jó szemmel nézzem, hogy gyerekeket küldenek háborúzni, még ha csak fikcióban történik az egész, akkor sem. Számomra az is furcsa volt, hogy egy katonai iskolát két-három év alatt végeztek el a gyerekek, pedig alapjáraton az biztos, hogy több ennyinél. Furcsa volt és szokatlan. Túl életszerűtlen volt az egész, ráadásul szinte csak fiatalok voltak a szereplők, nem voltak veterán, idős katonák. Sajnálom, de 15 éves gyereket senki ne akarjon háborúba küldeni, még ha a hazája is a tét, még akkor sem, ha alkalmas akármire, mert még bőven gyereket. Tudom, hogy a célközönség is gyerekekből áll és ezért kellett őket a fókuszba helyezni, de én ezt akkor sem tudom és talán nem is akarom elfogadni. Ezen kívül azt hiszem különösebb problémám nem is volt, szóval rátérhetek a pozitívumokra.

A karakterek nagyon édesek, főleg Dion. A szerző szerintem nagyon jól leírta a korosztály, hiteles volt e személyisége, valóban egy 15 éves fiúnak megfelelően viselkedett, nem képzelte magát túlzottan felnőttnek, ami gyakori hiba szokott lenni, ha tiniket helyez a szerző a középpontba. Kedveltem, bár olyan igazán sok mindent nem tudunk meg róla, annyira mély sem volt a jelleme, de ez megint csak azért van, mert a célközönség a gyerekek. Kicsit nekem furcsa volt, hogy annyira egy műszaki zseni és fél óra alatt megtanul egy baromi hosszú könyvet és egyből mindent tud, de nem rovom fel akkor hibának. A másik fontosabb szereplő Ethan teljesen ellentéte Dionnak. Lényegében egy arrogáns kis mitugrász, akit le kéne csapni, mint a taxiórát. Az elején nagyon felhúzott, de aztán hozzászoktam a stílusához, a könyv végére még meg is szerettem a pokróc modorát. Természetesen mindketten tökéletesek a maguk területén, rettentő intelligensek, ügyesek, szépek és jók és… igen, kicsit túlzottan tökéletesek, de mentségükre szóljon, hogy legalább humorosak, szerethetőek és nem ok nélkül vannak ott, ahol. A mellékszereplőkről még annyit sem tudunk meg, mint a fontosabb karakterekről. Néha felbukkannak, váltanak két szót valakivel, aztán elmennek. Ilyen téren kicsit gyenge a regény, de ez akár annak is betudható, hogy elég rövidke, nem is igazán volt idő több szereplő jellemét kibontani.

A karakterekre sajnos kevésbé összpontosított a szerző, viszont kárpótolt mindezért a történettel. Meglehetősen gyorsan halad, annyira nincsenek részletezve az események, de különösebben nem is bántam. Izgalmas és olvasmányos könyv, csak kár, hogy a fordulat meglehetősen kiszámítható volt, de ettől eltekintve is élvezhető volt a regény. Érdekes volt a világ és a technika, annak ellenére, hogy annyira nem lettek részletezve, inkább csak úgy csurrant-cseppent némi információ. Különösen tetszett az antik eposzoknál is használatos “in medias res” kezdés, nem volt sok felvezetés, az író azonnal a közepébe csapott a dolgoknak, amit egyáltalán nem bántam. Az utolsó negyven oldal különösen izgalmasra sikeredett, úgyhogy kíváncsian várom már a második részt, ami a fülszöveg alapján egész érdekesnek ígérkezik. (Őszintén várom Ethan és Dion szobatársakként töltött napjait.)

A műnek van egy sajátos, különleges hangulata. Humoros, annak ellenére, hogy háború van, de ehhez mérten elég komoly. Érdekesen vegyül ez a kettő és a mixük elég ütős. A szerző humora elég érdekes, kicsit szarkasztikus, kicsit csipkelődős, mégis ártatlan. A regény a legvégéig izgalmas, úgyhogy olvasás közben is izgatottan faltam a sorokat, hogy megtudjam, mi lesz a két fiú sorsa, pedig sejtettem, hogy senki nem fog meghalni. Egy gyerekeknek szánt történetben kicsit durva lett volna.

Örülök, hogy lehetőségem nyílt elolvasni ezt a könyvet, mivel egy élmény volt. Szerettem a karaktereket, izgalmas volt a történet, jó volt a hangulat. Voltak ugyan kisebb botlások, de ezek mellett képes voltam elmenni, annyira nem voltak zavaróak. Szerencsére a helyesírással sem volt gond, ha jól emlékszem, mindössze egy elírás szúrt nekem szemet, az sem volt olyan drasztikus hiba. Gyerekeknek és gyermek lelkűeknek csak ajánlani tudom, egy jó bevezetés lehet a sci-fi világába. Mivel könnyed és rövid olvasmány, bármikor el lehet kezdeni, engem tökéletesen kikapcsolt és elszórakoztatott abban a két órában, míg olvastam.

Forrás: Szubjektív Archívum