Rick Riordan: A titán átka

Mi az, ami még egy istent is megrémít?

Igen, ez pontosan úgy hangzik, mint egy nagyon rossz találós kérdés, és... az is. Amikor leírtam ezt a csodálatos borzalmas mondatot, akkor azonnal egy ehhez hasonló varázslatos válasz volt a nyelvem hegyén. Csak az egyszerre lenne borzalmas és spoiler.

Egy kis helyzetjelentés: amikor eljutottam idáig az olvasásban, akkor pontosan azt éreztem, hogy oké ennyi volt, én erről a könyvről nem tudok mit írni. Az előző bejegyzések sem lettek olyan hosszúak, mint általában szoktak lenni, elfáradtam, és elegem van, nincsen mit írnom róluk.

Aztán eszembe jutott, hogy álljon csak meg a menet! Nekem van már kettő majdnem kész bejegyzésem, amiket nem akarok csak úgy kidobni az ablakon. Így most itt vagyok, és írom a  bejegyzést. Mielőtt eldöntöttem volna ezt, eszembe jutott, amit tavasszal a Harry Potter- sorozattal csináltam: az összes könyvről egy nagy bejegyzésben írni. Azonban az sem volt egyszerűbb, mint ez, így azt az ötletet is elvetettem.

Így aztán itt vagyok, írom a bejegyzést, és próbálom kitalálni, hogy akkor most honnan is kezdjem a kis mesémet. Nem tudom, honnan tudnám elindítani a gondolataimat, hiszen annyi minden kavargott bennem az olvasásakor, ezeket egyszerűen nehéz szavakba önteni.

Talán az egyik legérdekesebb és legviccesebb pillanat az volt, amikor fogtam magam, félreraktam a könyvet, és a kezembe vettem a Csata a labirintusban-t és azt kezdtem el olvasni. Egyszerűen nincsen okom erre, egyszerűen úgy éreztem, most arra a könyvre van szükségem. Aztán amikor befejeztem a harmadik könyvet, és belekezdhettem a negyedikbe, akkor pedig Az utolsó olimposzit vettem elő ugyanígy. Akkor is az előző könyv olvasása közben olvasgattam, emiatt pedig lassabban haladtam, de nagyon is élveztem.

A lassabb haladásnak is megvoltak az előnyei: próbáltam kisebb-nagyobb jelekre figyelni kedvenc párosomról, amiket meg is találtam. Voltak jelek, aranyos, édes jelenetek és gondolatok. A kis romantikus lelkemnek nagyon jól esett, ami viszont még nagyobb pozitív dolog: hogy ez nem vette el a figyelmet a fő történetszálról.

Magáról a könyvről annyit, hogy imádtam (ismét), hogy magába tud szippantani, és egyszerűen imádom, hogy olyan, amilyen. Ismét bajban vagyok, hogy pontosan mit is mondjak a könyvről, hiszen megint abban a helyzetben vagyok, hogy annyira tetszett, hogy nem tudok mit mondani. Csak annyit, hogy ezt szerintem mindenkinek olvasnia kell. És igen, elfogult vagyok. :)

Forrás: Addicted to the books

Itt megtaláltok: Évi kuckója