Nora Roberts: Megszállottság

Imádom a borítóját és a figyelemfelkeltő fülszövegét. Elég sok múlik azon, hogy mennyire figyelemfelkeltő a könyv bemutatása, szerencsére a GABO kiadó hasonlóan néhány másik kiadóhoz erre nagyon odafigyel.

Ahogy Nora Robertstől már megszokhattuk, egyből belevágott a dolgok közepébe. Az első három fejezetben megéltem az első sokkomat, éreztem, hogy ez jó kis történet lesz. Izgalmas, fordulatos, lendületes. Bár a romantikus kategóriába sorolták, a romantikus krimi a megfelelőbb kifejezés. Hangulatilag, felépítésileg kicsit A tanú című könyvre emlékeztet, amit szintén Roberts írt és egyik kedvencemmé vált (a nyomkövetőkön kívül persze). A krimi szál mindvégig jelen van a történetben, ám a történet magját / közepét a romantikus szál tölti meg. Olyan, mint ha keretbe foglalták volna. Az elején kapunk krimit, aztán átvált romantikusba, aminél azért érezhető a krimi szál miatti feszültség, majd újra lassacskán belecsúszunk a krimi részbe.

Naomi karakterét az első pillanatban megszereti az ember. Okos, aranyos, segítőkész kislány még, amikor először olvasunk róla, aki rengeteg kemény dolgon megy keresztül gyerekként. Erős, szívós, büszke és gondoskodó. A szemünk előtt változik felnőtté.

Mason, Naomi öccse szintén a kedvelt karakterek táborát erősítette, ahogy a család többi tagja is. Tetszett, hogy a durcás kisfiúból egy érett férfi lett. Tiszteletet ébresztett bennem azzal, amit tett már tiniként is. Igazán kíváncsi természet, elhivatott, gondoskodó.

Seth: az egyik kedvenc szereplőm a történetben. Igazi szuper nagybácsi illetve pótapa, aki teljes szívébe fogadta a két gyerkőcöt, amikor a legnagyobb szükségük volt rá.

Harry: Seth élettársa szintén kedvelt karakter, ő volt az, aki rávette Naomit, hogy mindig mindent mondjon el őszintén. Szakács, ezen felül pedig szeret gondoskodni a családjáról. Naomit és Masont saját gyermekeként szereti.

Kevin Banner építész: harmincas férfi, alkatra nem magas, viszont izmos. Állkapcsa erős, határozott vonalú. Házas, két gyermek (egy fiú Tyler és egy kislány Maddy) apja.

Jenny Banner: Kevin felesége, családanya. Humoros, kedves, aranyos, ráadásul hobbi restaurátor. Szereti helyrehozni a kissé rozzant bútorokat. Egy boltban dolgozik, ahol ő a főnöknő jobbkeze. 

Xander Keaton: sűrű, sötét haj, mélykék szem, csontos arcél, éles, szabályos vonalú arc, borosta. Jóképű, kemény legény. Hosszú láb, jelentős méretű kéz. Ezen felül a természete is megkapó. Humoros, kedves, intelligens, ugyanakkor makacs és erős akaratú férfi, aki igyekszik elérni mindig, amit akar. 

Történetünk 1998-ban kezdődik, amikor Naomi és családja élete teljesen megváltozik egy szörnyűségnek köszönhetően, majd éveket átugorva tanúi lehetünk a fontosabb változásoknak, amik bekövetkeztek az életükben. A 109. oldaltól napjaink eseményei tárulnak a szemünk elé, 2016-ot írunk, Naomi pedig önálló, felnőtt nő, aki nagy lépésre szánta el magát.

Imádom a szereplőket, akik körülveszik Naomit. Jó kis csapat, a karakterek szerethetőek. Xander igazi etalon férfi, mindig mosolyt tud csalni az arcomra.  Szerettem, ahogy pártfogásába fogta Tagot, akit elég sokáig névtelenként ismertünk, mert Naomi nem volt hajlandó elnevezni. Aztán végül csak rávette magát, és attól a pillanattól Tag otthonra talált. :)

A történet mindvégig feszültséggel volt tele, bár ahogy haladtunk a történettel, úgy váltotta fel a kínos és kellemetlen érzéseket valami jobb, több.

Szerettem Jenny-t és Kevint, ahogy Loot, és Xander együttesének tagjait is. A gyilkosságokat leszámítva tényleg eszményi kis városba költözött Naomi, a szirti házában én is eltudnám képzelni az életemet. Főleg ilyen emberekkel körülvéve. 

Imádtam, hogy a fotós téma a középpontban állt, rengeteget olvashattunk Naomi munkásságáról, az ábárzolásokról, fényviszonyokról.

Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Mason és Xander megismerkedtek, majd Naomi beszélgetett Masonnel.

„ - Akkor talán elkezdem Xandernek szólítani. Egyébként pedig miféle név ez?

- Ezt a te neveddel még képes vagy komolyan kérdezni, Mason?

- Dugulj el –vágott vissza az öccse, és felállt az asztaltól, hogy segítsen leszedni.”

Ennél már csak Xander szerelmi vallomása volt, amin jobban kuncogtam. Tetszett, hogy Naomi megtalálta a párját makacsságban is. Xander bármilyen oldalát mutatta, abszolút nyerő volt. Olyan karakter, akit lehetetlen utálni.

A másoló sorozatgyilkos személyét már az elején megtippeltem, minél jobban a történet mélységeiben jártunk, annál biztosabb voltam, majd az 559. oldalon kaptam egy újabb utalást, amiből azt mondtam, hogy „megvagy”. Igazam lett. Bár mindvégig sejtettem ki az, aki a sok szörnyűséget elköveti, ugyanúgy élveztem a történetet, a cselekményeket, azt hogy a romantikus és a krimi kellemes egyensúlyban volt, és hogy a családias kisváros lakói a szívemhez nőttek egy pillanat alatt.

Történet, szereplők, borító mind-mind tíz pontos nálam. Hamisítatlan Roberts. A Nyomkövetők és A tanú után újabb kedvenccel gazdagodtam.

A történet akkor kapott volna még + pontot, ha Seth, Harry és Mason is többet lett volna benne. Persze akkor már egy hétszáz oldalas könyvről beszélnénk. 

Pontozás: 10/10